20 étel, amely függőséget válthat ki

Forrás: Thinkstock -
csokoládé kutatás élelmiszer sajtburger tanulmány keksz fagylalt pizza függőség sült csirke étel adag szénsavas üdítő evés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kutatók egy listán rangsorolták azokat az élelmiszereket, amelyek esetében gondot jelenthet megállni egyetlen adagnál.

Nem a mi hibánk, ha esetenként megkívánunk, és nem bírjuk abbahagyni egy-egy étel evését – állítják a Michigani Egyetem kutatói.

Forrás: Thinkstock

A MentalFloss oldalon megjelent tanulmányt két részletben készítették el: az első körben 120, 18 és 23 éves kor közötti egyetemistának kellett elmondaniuk a különféle ételek képei alapján, hogy melyikkel milyen „problémáik" szoktak adódni. Például többet ettek belőle a kelleténél, mint szerettek volna, vagy úgy érzik, túlzottan szeretik a fotón látható finomságot.

Forrás: Thinkstock

A második körben 384 18-64 év közöttinek kellett értékelnie egy skálán 35 különböző ételt. A kutatók szerint azok az ételek, amelyek úgymond „jutalmat" ébresztenek az emberekben, a kábítószerhez hasonló függőséget okozhatnak. Ezt pszichológiai értelemben vett jutalomnak nevezik, és általában a nagyobb zsírtartalmú, magas glikémiás indexes, feldolgozott élelmiszerek tartoznak ide.

A tanulmányban megjelentett, függőséget okozó ételek listáját alább tekintheted meg:

1. Pizza

2. Csokoládé

3. Chips

4. Kekszek

5. Fagylalt

6. Sült krumpli

7. Sajtburger

8. Szénsavas üdítők

9. Sütemények

10. Sajt

11. Bacon

12. Sült csirke

13. Lepényekbe göngyölt húsok (gyros, wrapek, burrito stb.)

14. Vajas pattogatott kukorica

15. Reggelizőpelyhek

16. Rágógumi

17. Steak

18. Muffin

19. Mogyoró

20. Tojás

Gerard Butler behúzott egyet az őt interjúztató újságírónakhttp://www.life.hu/news/20160303-gerard-butler-szinesz-jatekbol-behuzott-egyet-az-ot-interjuztato-ross-kingnek.htmlA skót színésszel az író-újságíró, és egyben jó barátja, Ross King incselkedett egy sort, amelyre meglepő módon reagált Gerard Butler. News--Megvan az év legkínosabb szelfijehttp://www.life.hu/news/20160303-az-ev-legkinosabb-szelfijen-a-lany-a-vibratorral-a-hatterben-pozol-a-szuleinek-kuldte-tovabb.htmlAz egész internet azon a szerencsétlenül járt lányon nevet, aki merő figyelmetlenségből továbbküldött egy képet a szüleinek, amelynek a hátterében látszódik néhány olyan dolog, amelyet valószínűleg sosem mutatna meg egyiküknek sem. News--Havazott az ország több pontján ishttp://www.life.hu/news/20160301-az-idojaras-jelentes-szerint-az-orszag-tobb-pontjan-is-havazott.htmlA jelentések eddig Pilisben, a Bakonyban és Budapesten számoltak be hóesésről. News--Erzsébet királynő dühöng Katalin díváskodó életmódja miatthttp://www.life.hu/news/20160225-erzsebet-kiralyno-duhong-katalin-hercegne-penzkoltekezese-es-divas-viselkedese-miatt.htmlSzórja a pénzt, és teljesen kifordult magából - Erzsébet királynő a hírek szerint megelégelte Katalin fényűző életmódját, amelyet a királyi kincstár finanszíroz. News--"Keserédes volt" - Így emlékszik Heath Ledger édesapja fia Oscar-díjának átvételérehttp://www.life.hu/news/20160226-heath-ledger-edesapja-kim-igy-emlekszik-vissza-fia-posztumusz-oscar-dijanak-atvetelere.htmlA nyolc évvel ezelőtt elhunyt színész édesapja, Kim szerint a díj Ledger lányához, az immár 10 éves Matildához tartozik. NewsOrigoMeghalt Frank Kelly színészhttp://www.life.hu/news/20160229-frank-kelly-szinesz-a-ted-atya-sztarja-meghalt.html77. életévében elhunyt a népszerű Father Ted (Ted atya) című sorozat sztárja. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.