Ez az oka, hogy egyre több az elhízott ember

Forrás: Thinkstock -
elhízás étkezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amikor alaposan megpakoljuk a tányérunkat, egyáltalán nem biztos, hogy éhesek vagyunk: egyszerűen csak a szokás hatalmáról van szó. A mai ember ugyanis lényegesen többet eszik, mint nagyszüleink ettek a maguk idejében. Már 20 évvel ezelőtthöz képest is 50 százalékkal nagyobb adagokat kebelezünk be nap mint nap.

Nemcsak az adagjaink nagyobbak, hanem egyúttal több fagyasztott, kész- és gyorsételt is veszünk magunkhoz, ami cseppet sem kedvez a testtömegindexnek. Minél nagyobb az adag, annál inkább kitágul a gyomor, így lassan hízni kezdünk. A Vavistalife.com dietetikus szakembere, Dr. Sally Norton mindenkit arra biztat tehát, hogy fogyasszon kisebb adagokat.

Egy friss kutatás szerint az amerikai gyerekek több kalóriát, zsírt és sót fogyasztanak azokon a napokon, amikor pizzát esznek, márpedig 20 százalékuk a hét bármelyik napján ehet pizzát. Nem is csak a pizzával van a baj, mondja Dr. Norton, hanem az állandó nassolással az étkezések között. A csábítás is óriási, hiszen rengeteg gyorsétkezde van, ahol bármikor bekaphatunk valamit.

Forrás: Thinkstock

Az Exeter University kutatása szerint komoly gondot jelent, hogy az emberből evolúciósan hiányzik a kontroll a túlevéssel szemben, hiszen a történelem során nagyobb gondot jelentett a táplálékhiány, mint a túl sok táplálék.

Az egyik első lépés a változáshoz, hogy kisebb tányérokat használjunk, és azt se pakoljuk púposra minden földi jóval. Valószínű, hogy a kisebb adag is fedezi szükségleteinket, csak éppen megszoktuk, hogy többet együnk, mint amire valóban szükségünk van.

Tévhitek és tények a sokat kárhoztatott burgonyáról http://www.life.hu/ez-zsir/20160319-tevhitek-a-burgonyarol.htmlAz egyik legnagyobb diétás alapvetés, hogy a burgonya hizlal. Nos, van olyan formája, amikor igen, de eláruljuk, hogy készítsd el, hogy ne szaladjanak fel rád a kilók. Ez Zsír!ThinkstockEzen múlik, hogy salátát vagy sütit kívánszhttp://www.life.hu/ez-zsir/20160319-minel-tobb-egeszseges-fogas-kerul-a-tanyerunkra-egy-ido-utan-annal-finomabbnak-erezzuk.htmlFelmérések szerint, minél több egészséges fogás kerül a tányérunkra, egy idő után annál finomabbnak érezzük azt, és kevésbé sóvárgunk korábbi kedvenceink után. Ez Zsír!ThinkstockSarka Kata fürdőruhás fotója felrobbantotta a Facebookothttp://www.life.hu/ez-zsir/20160312-sarka-kata-furdoruhas-fotoja-felrobbantotta-a-facebookot.htmlAhogy megírtuk, Sarka Katánál tiltólistás ruhadarab a tangás bikini, de az egyéb bikiniket és - legutóbbi posztja szerint úgy tűnik - az egyrészes fürdőruhát nagyon szívesen viseli. Mi pedig veszettül irigykedünk szívesen gyönyörködünk csodálatos alakjában. Ez Zsír!OrigoCsomor Csilla teljesen megváltozotthttp://www.life.hu/ez-zsir/20160303-csomor-csilla-szineszno-a-baratok-kozt-sztarja-teljesen-megvaltozott.htmlNekünk is feltűnt, hogy a Barátok közt sztárja az elmúlt hónapokban mennyire átformálta testét, egyre vékonyabb, a nemrégiben megrendezett Story-gálán pedig csak úgy tündökölt. Kiderült, a változás nem csak a színésznő külsejét érinti. Ez Zsír!--Csoki-vörösbor diéta? - Te hiszel bennehttp://www.life.hu/ez-zsir/20160221-csoki-vorosbor-dieta.htmlDivatba jött a csokoládé és a vörösbor kombinációjára épülő, ún. Sirtfood-diéta, amely a University of Huddersfield szakemberei szerint csak egy újabb hóbort, tudományos tények nélkül. Ez Zsír!ThinkstockMicsoda pasi! Nemcsak okos, izmos is ByeAlexhttp://www.life.hu/ez-zsir/20160116-byealex-kigyurta-magat.htmlAhogy erről már többször is írtunk, igazi izmos fickóvá gyúrta ki magát ByeAlex. Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.