Kiki: „Ma már nem hagyom, hogy belekényszerítsenek helyzetekbe"

betegség Kiki életmódváltás Patkó Béla Első Emelet jóga
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egykori legendás együttes, az Első Emelet frontembere ritkán ad interjút, ezért is éreztem megtiszteltetésnek, hogy nem csak beszélgetett velem, hanem a jógaórámra is ellátogatott.

Kikit régóta ismerem, de az számomra is meglepetés volt, hogy jógázik, és időnként intenzíven gyakorol. Úgy láttam, nem is jelentettek számára kihívást a nehezebb ászanák sem, igaz, az óra végén azért bevallotta, erőt próbáló volt számára néhány gyakorlat,

pedig 58 éves korát meghazudtoló formában van,

és a vele egyidős férfiak példát vehetnének sportos testalkatáról és egyenes gondolkodásáról.

Fotó: Adrián Zoltán/Origo

„Régóta jógázom, van, amikor kihagyok heteket, de van, amikor rám jön, és minden reggel bejáratom a testem, az izmaim. Ilyenkor heti két-három alkalommal gyakorolok. Régebben a Jóga és tudomány című könyvből tanultam ászanákat, aztán Maharishi napi gyakorlatait végeztem, ami 20 perc, és egy napüdvözlettel kezdődik.

Remek érzés, amikor egy testtartásban azt tapasztalom, hogy nyúlnak a gerinc melletti izmaim, és minden porcikámba a nyújtás és lazítás hatására megindul az energiaáramlás"

– kezdte Kiki, aki számára nem volt kérdéses, hogy a jóga remekül kiegészíti a sportos életmódot.

Fotó: Adrián Zoltán/Origo

„Abban az időben, amikor intenzíven futballoztam, jégkorongoztam, másnap szenvedés volt felkelni, és akkor találtam rá a jógára, mert remekül kiegészítette ezeket az edzéseket. Emellett pedig relaxál, segít a lazításban.

Van, hogy bezárkózom a szobába, és 20 percig koncentráltan, nyugodtan, kapkodás nélkül, teljes csöndben gyakorlok.

Meditálni nem tudok, de ilyenkor nem agyalok, csak a mozdulatokra koncentrálok, és azt gondolom, ez is egyfajta meditáció" – magyarázta Kiki, akit az óra után kifaggattam, hogyan érzete magát a dinamikus gyakorlatokat követően.

Fotó: Adrián Zoltán/Origo

„Megerőltető óra volt, mert ismeretlen gyakorlatok voltak, nem azok, amiket általában végzek. Ami rutinból megy, azt meg sem érzi az ember, most viszont mutattál nekem olyan ászanákat, amiket eddig nem próbáltam még" - mondta az énekes, akit arról is faggattam, betegsége után hogyan sikerült felépülnie.

Fotó: Adrián Zoltán/Origo

„Amikor beteg lettem, szükséges volt egy életmódváltás. Előtte is figyeltem arra, hogy egészséges ételeket fogyasszak, de akkor kiegészítettem a táplálkozást, például búzafűlével, és elhagytam a cukrot, a tejterméket, a fűszeres ételeket, a vörös húst és a cukrozott üdítőket. Ehhez azóta is tartom magam, amióta meggyógyultam. A stressz elengedése is fontos volt, ami a mai világban elég nehéz. A sport, a jóga erre nagyon jó.

Ma már kizárólag olyan emberekkel veszem körbe magam, akikkel kellemes együtt lenni, nem alkuszom meg.

Fotó: Adrián Zoltán/Origo

Nincs beletörődés a dolgokba, ha egy helyzet, egy közeg nem tetszik, nem maradok, és

nem engedem, hogy belekényszerítsenek olyan dolgokba, amit nem szeretnék,

ezt a zenére vagy az élet más területeire egyaránt alkalmazom, nemrég jelentettem meg új dalom Engedd el címmel, amihez videoklip is készült, a szövege pedig tükrözi a gondolkodásomat" – mondta Kiki, aki év végén egy különleges koncerttel lepi meg rajongóit.

Fotó: Adrián Zoltán/Origo

„Jelenleg az október 28-ai koncertemre készülök, és egy régi álmomat valósítom meg.

Szerettem volna a népzenei hangszereket bevinni a popba, és ebből jön a „Pop & Folk", ami a koncert címe lesz.

Az akusztikusan megszólaló dalok mellé különböző népi hangszerek társulnak, mint például hegedűvel Illényi Katica, furulyával Fehér Zsombor, harmonikával Ott Rezső és cimbalommal Unger Balázs. Rengeteg meglepetéssel várom majd a közönséget. Fontos számomra, hogy mindig valami újjal álljak a színpadra, ezzel megfűszerezve a zenei pályafutásomat."

Fotó: Adrián Zoltán/Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.