Nem tudsz lefogyni? Íme, 4 dolog, ami miatt nem sikerül

súly kudarc fogyás hízás fogyókúra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Eleinte hatalmas lelkesedéssel és akaraterővel vetjük bele magunkat a fogyókúrába, de azonnali eredmények hiányában gyakran feladjuk. Íme, néhány ok, ami miatt nem sikerül megszabadulni a feleslegtől.

Ha úgy érzed, mindent megteszel mégsem sikerül leadnod a plusz kilókat, akkor ideje elgondolkozni azon, hogy valami állhat a sikertelen próbálkozás hátterében. Íme, 4 dolog, ami megakadályozza a fogyást.

Forrás: Thinkstock

Alváshiány

Több dolog miatt is veszélyes, ha nem alszod ki magad. Egyrészt, ha éjszaka szeretsz dolgozni, akkor becsúszhat egy kis nasi az este folyamán, ami jóval hizlalóbb. Ráadásul, ha folyton fáradt vagy, az a hormonszintedet is befolyásolja. Sokkal éhesebb leszel, mint egyébként, és nem is érzed annyira tele magad az étkezés után, mint kipihent állapotban.

Gyógyszerek

Sok olyan gyógyszer van, aminek a szerencsétlen mellékhatása a súlygyarapodás. Ilyenek például az antidepresszánsok, migrén kezelésére, rohamokra, magas vérnyomásra, vagy éppen a diabéteszre alkalmazott vényköteles pirulák néhány fajtája. Orvosi konzultáció nélkül azonban semmiképp nem szabad felhagyni a gyógyszerek szedésével.

Képünk illusztráció Forrás: DPA/AFP/Willi Matheisl

Gondok a pajzsmiriggyel

Ha a pajzsmiriggyel valami nincsen rendben az sok egyéb gondot is okozhat. A fáradékonyság, depresszió és vérszegénység mellett súlygyarapodással is járhat a pajzsmirigy-alulműködés.

A kor

Sajnos a kor előrehaladtával egyre nehezebb megszabadulni a kilóktól, amik viszont egyre könnyebben csusszannak fel szinte észrevétlenül. Sajnos nincs csodaszer, sokkal több testmozgásra van szükség, és jobban oda kell figyelni a táplálkozásra, valamint a folyadékbevitelre!

A fogyás elhanyagolt kulcsa: csodadiéták helyett serkentsd az emésztésed!

Megfelelő emésztés nélkül nincs sikeres fogyókúra, ezt pedig nem árt észben tartani. Keveset eszel, de mégsem tudod ledobni a pluszkilókat? Gondold át újra, hol lehet a hiba - törekedj arra, hogy az emésztésed megfelelő legyen.Íme néhány hasznos tipp, amik segíthetnek!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.