Szabados Edit fitneszmodell: "A világbajnoki győzelem a cél"

verseny edzés fitneszmodell
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Európa-bajnok Szabados Edit gyerekkora óta sportol. A fitnesszel főiskolai évei alatt találkozott, és igencsak gyorsan fejlődött benne. A látványos eredmény arra sarkallta, hogy belevesse magát a versenyzés világába is, azóta ráadásul másoknak is segít elérni a céljaikat. 

Gyermekkorodban is sportoltál?

Általános iskolás koromban versenyszerűen atletizáltam, magasságom és vékonyságom miatt a futás volt a műfajom. Középiskola alatt ez abbamaradt, inkább csoportos órákra jártam. Középiskola után Szegeden tanultam az egészségügyi főiskolán, akkoriban a csoportos órák mellett már női edzőterembe is jártam.

Szabados Edit fitneszmodell Forrás: Everengine

Volt korábban súlyproblémád?

Nem, mindig vékony testalkatom volt.

Mikor kezdtél el komolyabban foglalkozni a sporttal? Miért épp a fitnesz?

A kórházi munkám mellett állandóan sportoltam a szabadidőmben. Több típusú csoportos órát is kipróbáltam, például aerobik, kangoo, trx, spinning, hot iron, kettlebell. Valamiért szimpatikusabbak voltak a súlyzós csoportos edzések, így ezekre rendszeresen jártam. Ezzel párhuzamosan pedig az akkori párom segítségével edzőteremben is elkezdtem a munkát. Itt nagyon hamar fejlődtem, ez a fajta változás persze tetszett, sokan mondták, hogy miért nem indulok fitneszmodell kategóriában versenyeken. Ezek után kezdtem a versenyzés gondolatával játszani, és egyre inkább vonzott, hogy kipróbálhassam magam a színpadon.

Milyen versenyeken indultál?

Versenyzői pályafutásomat 2012 őszén kezdtem meg, és azóta is minden évben indulok egy szezonban. A 2015-ös tavaszi szezonom volt a legeredményesebb, amikor kategóriát is váltottam: bikinimodellből sportmodell lettem. Kölnben volt az első versenyem abban a szezonban, a Miss FIBO Power Beauty, ahol 3. lettem. Ez volt az első nemzetközi versenyem. A Bodysport Kupán Budapesten első helyezett lettem, majd Székesfehérváron magyar bajnok lettem a kategóriámban a WBPF szövetség Eb-kvalifikációs versenyén. Az Eb-re, Hollandiába viszont sajnos nem tudtam kiutazni. Már akkor eldöntöttem, hogy a számomra legszimpatikusabb WBPF szövetség versenyein szeretném megmérettetni magam a későbbi években is. Az idei tavaszi szezon volt a legeredményesebb. Idén töltöttem be a 30. életévem és a versenyeken volt egy kategória: a 30 év felettiek sportmodell kategóriája. Ebben a kategóriában Szegeden bajnok lettem, majd Nyíregyházán magyar bajnok, és ezzel ismét kvalifikáltam magam az Európa-bajnokságra. Budapesten rendezték meg a WBPF szövetség Eb-jét, és mivel helyben rendezték, részt is tudtam venni rajta, és Európa-bajnok lettem.

Forrás: Everengine


Mivel foglalkozol a fitnesz mellett?

Hét évig a gyulai Pándy Kálmán Kórház Nukleáris Medicina osztályán dolgoztam izotópasszisztensként. Emellett az utolsó években elkezdtem az embereknek segíteni az edzőteremben is, hogy jobban boldoguljanak céljaik elérésében. Elvégeztem egy OKJ-s tanfolyamot, és tavaly május óta már csak ezzel foglalkozom: személyi edző vagyok.

Most hogy néz ki egy heted: mennyit és miket edzel, hogyan tartod magad formában?

Négy edzésnapom van egy héten, minden edzésnapon más izomcsoportra edzek, hasizom pedig a felsőtestnapokon van az edzés legelején, vagy a végén, ezt mindig váltogatom. Ezek a súlyzós edzések másfél-két órásak általában. Minden alkalommal nagy súlyokat használok, 1-1,5 perces pihenőidőket tartok, közben nyújtom az adott izmot. Négy sorozatot végzek egy adott gyakorlatból, plusz a bemelegítő sorozatot kisebb súllyal. Egy adott izomra 5-6 gyakorlatot hajtok végre, időnként pedig beiktatok biszettet vagy szuperszettet. Aerob edzéseket nem végzek versenyszezonon kívül.

Forrás: Szabados Edit

Mennyire figyelsz oda az étkezésedre? Miket eszel egy nap?

Természetesen versenyszezonon kívül is figyelek arra, hogy miket eszem. A hét hat napján biztosan. Egy héten egy nap van általában, amikor azt eszem, amit éppen megkívánok, de a mennyiségre ott is figyelek. Nagyrészt húsokat, light tejtermékeket eszem fehérjeforrásként. Szénhidrátokat pedig lassú felszívódásúakból viszek be leginkább. Zöldségeket akkor eszem, amikor megkívánom, de nem minden egyes étkezéshez. Gyümölcsöket nagyon ritkán fogyasztok. Sok ásványvizet iszom a nap folyamán. Ötször-hatszor étkezem egy nap. A délelőtt folyamán jellemzően tejsavófehérje-turmixot iszom glutaminnal és zabpehellyel vagy zabkorpával összeturmixolva, valamint light cottage cheese-t eszem zöldséggel és puffasztott rizzsel. Ebédre és vacsorára a csirkemell valamilyen variációját eszem jázminrizzsel vagy édesburgonyával. Délután folyamán változó, hogy miket eszem: puffasztott rizs, csirkemell, tojásfehérje, esetleg light túró fehérjeporral vagy pici gyümölccsel, edzés után pedig tejsavófehérje-shake glutaminnal. Lefekvés előtt még kis mennyiségű light túróból és fél adag tejsavófehérje-porból készítek „krémtúrót".

Van olyan kedvenc gyakorlatod, amit szerinted érdemes lenne a nőknek többet végezniük?

A guggolást és a kitörések különböző változatait érdemes lenne minnél többet gyakorolniuk a nőknek, ezeket természetesen nem saját testsúllyal, hanem viszonylag nagy terheléssel, attól függően, ki milyen edzettségi szinten van. Ezek formálják a leginkább a combizmokat és a farizmot.
A vállizomra alkalmazott gyakorlatokat is fontosnak tartom, akár heti két alkalommal is edzhetünk rá, kellő pihenőidő elteltével.

Forrás: Szabados Edit

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Céljaim közt szerepel egy WBPF VB-n való részvétel, illetve győzelem 2017 őszén, ha minden körülmény úgy adódik. Illetve továbbra is edzőként szeretnék tevékenykedni Békéscsabán, ahol élek.

Mi a gyenge pontod? Van valami, amit nem szeretsz magadon?

Ha van is egy-egy olyan testrészem, amivel nem vagyok megelégedve, akkor sem esem kétségbe, és nem agyalok ezen feleslegesen, mert tudom, ha ugyanúgy edzek és odakoncentrálok jobban az adott izomra, akkor igenis fejlődni fog az is, csak türelmesnek kell lenni.

Veled is előfordul, hogy nincs kedved edzeni? Ilyenkor hogyan motiválod magad?

Előfordul időnként, hogy nincs kedvem edzeni, de ez csak a fáradtság miatt vagy a túl sok napi teendő miatt adódhat. Ilyenkor nem is erőltetem, választok inkább egy másik napot, amikor tudok edzeni teljesen odaösszpontosítva. Ha ez a versenyfelkészülés időszakában fordul elő, ott edzés előtt megiszom egy edzés előtti pörgető italt vagy elég az is, ha egy számomra motiválóbb zenét meghallgatok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.