6 lépés, amivel ráveheted magad a sportolásra egy hideg őszi napon

Forrás: Youtube -
hideg egészséges életmód ősz sport edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy itt az ősz, egyre korábban sötétedik, és egyre hidegebb az idő. Az emberek többsége egyre nehezebben veszi rá magát, hogy lejárjon edzeni, ami tavasszal és nyáron még olyan könnyűnek tűnt. Ez azonban hamar azt vonja maga után, hogy a kilók felszaladnak, az ember stresszesebbé válik, és az önbizalma is csökken. Ugye, hogy nem éri meg? Inkább vedd rá magad most is a sportolásra, mutatjuk is, hogyan!

Első lépés

Először is tűzzünk ki konkrét célokat magunk elé, amit írjunk is le egy papírra, és ragasszuk ki egy feltűnő helyre. Érdemes heti öt napban gondolkodni, és mondjuk három hónapra előre, a cél pedig ne az legyen, hogy tökéletesek legyünk, hanem az, hogy napról napra jobbak.

Forrás: Thinkstock

A motiváció megtartásának öt lépése

A siker alapja a motiváció. A motiváció azt jelenti, hogy mindig a szemed előtt lebeg a cél. Tudod, hogy miért kezdtél bele a fogyásba, a diétába, a testmozgásba, és tudod, hogy mi a végső célod mindezzel. Motiváció nélkül nincs győzelem!

Második lépés

Ha már megvan a cél, határozzuk meg a lépéseket, amiket meg kell tennünk, hogy odajussunk. Ha például a cél az, hogy reggel eddzünk, akkor este korábban le kell feküdni, ehhez már korábban meg kell vacsorázni, és a késő esti nassolást ki kell hagyni. Bármi is a cél, nézzük végig, milyen akadályok állhatnak az útjába, és hogyan tudjuk elhárítani őket.

Harmadik lépés

Ha tényleg komolyan gondoljuk az edzést, keressünk magunk mellé társakat, akik nem hagyják, hogy ellustuljunk, és kihagyjunk egy-egy alkalmat. Beszéljük meg, hogyan üzenünk egymásnak előző nap, hogy másnap mindannyian ott legyünk az edzésen. Az is segítség, ha eleve olyan sportot választunk, amit csapatban lehet űzni, mert a többiek erőt adnak, és mi is kitartóbbak leszünk.

Forrás: Youtube

Negyedik lépés

Az is sokat segít, ha anyagilag befektetünk a sportba, mert így komolyabban fogjuk venni. Gondoljuk végig, mennyit költünk egyéb tevékenységekre, például tévé-előfizetésre vagy éttermekre. Próbáljuk meg három hónapra ezeket visszaszorítani, és helyette kifizetni egy személyi edzőt, mert így biztos nem fogunk kihagyni egy alkalmat sem, sőt az is lehet, hogy az edző akár házhoz is jön, így még kisebb a kísértés, hogy ellógjunk egy alkalmat.

A személyi edzés már nem kiváltság!

Napjainkban már nem kell hivatásos sportolónak vagy hollywoodi sztárnak lenni ahhoz, hogy az embernek személyi edzője legyen. A régi hiedelem, miszerint a személyi edző és a személyi edzés kiváltság és státusszimbólum, immár a múlté. Olvasd el a Life.hu cikkét!

Ötödik lépés

Ha úgy érezzük, unjuk, amit csinálunk, válasszunk másik sportot. Egy új mozgásforma sokáig izgalomban tud tartani, és könnyebben vágunk bele az edzésbe. De az is segíthet, ha valamilyen kihíváshoz csatlakozunk, sok edzőteremben eleve találunk ilyet, de magunknak is kitalálhatunk, és akár másokat is rávehetünk, hogy csatlakozzanak.

Forrás: Thinkstock

Hatodik lépés

Végül, ha végleg úgy alakul a helyzet, hogy nem tudunk elmenni otthonról, eddzünk otthon. Már 15 perc is jobb a semminél, és a videómegosztókon számtalan edzésformát találhatunk, amit követhetünk. De mi magunk is összeállíthatunk felülésekből, fekvőtámaszokból, karerősítésekből olyan gyakorlatsort, amivel karban tarthatjuk magunkat, amíg ismét eljön a tavasz.

Végre itt a tökszezon! Ezért egyél belőle minél többethttp://www.life.hu/ez-zsir/20161014-itt-a-tokszezon-ezert-egyel-belole-minel-tobbet.htmlNemcsak azért imádjuk az őszt, mert ilyenkor mesés színekbe öltözik a táj, hanem azért is, mert a dér végre megcsípi a sütőtököt, és beindulhat a szezon. Egy hideg őszi estén nincs is klasszabb, mint elkészíteni belőle egy nagy adagot, és még melegében megcsorgatni egy kevés aranyló mézzel. De azonkívül, hogy finom, miért éri meg minél többet fogyasztani a sütőtökből? Most kiderül! Ez Zsír!--Gondoltad volna? Több tonna sajtburgert eszel meg tudtodon kívülhttp://www.life.hu/ez-zsir/20161013-evi-150-ezer-plusz-kaloriat-fogyasztunk-ugy-hogy-nem-is-tudunk-rola.htmlA legtöbb ember hiába diétázik, olykor-olykor azért enged a csábításnak: ezeket a kisebb-nagyobb falatokat ugyanakkor említésre méltónak sem találja, ezért nem is listázza őket az elfogyasztott kalóriák között. Ez Zsír!--Adj bele mindent! 5 edzésszabály a sikeres fogyásérthttp://www.life.hu/ez-zsir/20161011-5-edzesszabaly-a-sikeres-fogyasert.htmlSokszor csak egy kis lépés választ el minket attól, hogy igazán beinduljanak a fogyáshoz, izmosodáshoz vezető folyamatok. De ha ez nincs meg, akkor hiába küzdünk erőn felül. Íme, 5 szabály, amire mindenképpen érdemes odafigyelni. Ez Zsír!--Éleszd fel a belső tüzedet! Három jógagyakorlat a hideg őszi napokrahttp://www.life.hu/ez-zsir/20161007-harom-jogagyakorlat-hideg-oszi-napokra-a-jogaklikktol.htmlTibeti kolostorokban, a Himalája rideg hegycsúcsain bevett gyakorlat, hogy a szerzetesek egy vizes lepedővel leterítve meditálnak a szabadban, és rövid idő alatt megszárítják a lepedőt. Ezt a képességet persze kitartó gyakorlással lehet elérni, de mutatunk néhány egyszerű gyakorlatot, amivel Te is felélesztheted a belső tüzed! Ez Zsír!--Hihetetlenül finom és egészséges! Így készül a diétás pizzahttp://www.life.hu/ez-zsir/20161006-dietas-pizzateszta-igy-keszul-hazilag.htmlA pizzáról akkor sem kell lemondanod, ha diétázol. Korábban már ajánlottunk egy teljes kiőrlésű változatot, most egy még extrább variációját mutatjuk meg a pizzatésztának. Ez Zsír!--Így teázz ősszel! 5 gyógyital a testi, lelki egészségérthttp://www.life.hu/ez-zsir/20161004-gyogyteak-oszre-az-egeszsegedert.htmlItt az ősz, és már közeledik a tél is. Ez az az időszak, amikor a legjobban esik egy finom, meleg teát elkortyolgatni. És ha már ezt teszed, akkor próbálj ki többféle gyógyteát is, amivel igazán jót teszel a testednek és a lelkednek. Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.