genetikai rendellenesség hízás túlsúly evés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
3 éves kora óta küzd súlyával Li Hang, de képtelen uralkodni evési rohamain. A 11 éves gyerek 146 kilót nyom egy genetikai rendellenesség miatt. A szülei végső elkeseredésükben különleges, ám fájdalmas eljárásnak vetették alá.

Nem tudja kontrollálni evési rohamait a 11 éves Li Hang, aki 3 éves kora óta küzd a túlsúlyával. Már akkor is sokkal nagyobb volt, mint a kortársai, ez azóta csak fokozódott. Li Hang 11 éves és 146 kilót nyom, de képtelen lefogyni. Egy genetikai rendellenességben szenved, az úgynevezett Prader-Willi szindrómában: az ilyen betegeknél az agy jóllakottsági központja nem jelez, ezért nem tudják abbahagyni az evést.

Forrás: Youtube

A fiú szülei és az orvosai is megtettek mindent azért, hogy kontroll alatt tartsák a gyermek betegségét, de nem sikerült. Már jelentkeztek nála a túlsúlyból fakadó betegségek, de a testmozgásra sem tudták rávenni a fiút. Li Hang édesapja és édesanyja teljesen kétségbeestek, ezért úgy döntöttek, kipróbálnak egy különleges eljárást, hátha azzal sikerrel járnak. A fiút egy olyan klinikára vitték, ahol a kezelések nem hétköznapiak. Köpölyözéssel, akupunktúrával és tűzterápiával próbálják lefogyazstani a gyermeket. Bár nem kis fájdalommal járnak ezek a kezelések, de úgy tűnik legalább hatásosak - írja a Daily Mail. Mióta Li Hang alkalmazza ezeket a terápiákat, már 15 kilótól megszabdult.

Forrás: Youtube
Puzsér Róbertre rá sem lehet ismernihttp://www.life.hu/ez-zsir/20161128-puzser-robertre-ra-sem-lehet-ismerni-lefogyott.htmlA 42 éves műsorvezető úgy néz ki, mintha kicserélték volna. Na nem a kemény kritikus stílusát hagyta hátra Puzsér, inkább a megjelenésén változtatott: jó pár kilótól megszabadult! Ez Zsír!--Ayme Oliveira testépítő a legizmosabb légikísérőhttp://www.life.hu/ez-zsir/20161127-ayme-oliveira-testepito-a-legizmosabb-legikisero-az-utasok-ritkan-veszik-eszre.htmlAyme Oliveira stewardessként dolgozik, a vele repülők pedig nem is sejtik, micsoda test van az egyenruha alatt. Ez Zsír!--Aleska második lett a Rigában megrendezett Légtorna Világbajnokságonhttp://www.life.hu/ez-zsir/20161128-aleska-masodik-lett-a-legtorna-vilagbajnoksagon.htmlNagy megmérettetésen van túl Sáfrány Emese, vagyis Aleska. Hónapok óta készült és gyakorolt keményen, aminek meg is lett az eredménye. Második lett a Légtorna Világbajnokságon.Ez Zsír!OrigoTitkos esküvője miatt fogyhatott le Eugénia yorki hercegnőhttp://www.life.hu/ez-zsir/20161127-eugenia-yorki-hercegno-lathatoan-lefogyott-talan-az-eskuvoje-miatt.htmlA britek jó ideje találgatják, valóban megvolt -e az eljegyzés Eugénia yorki hercegnő és párja között. Sőt, állítólag Vilmos herceg unokatestvére azért is fogyott sokat az utóbbi időben, hogy jövőre beleférjen álmai menyasszonyi ruhájába. Ez Zsír!--Kate Beckinsale színésznő nem fogy, hanem hízik a szerepei kedvéérthttp://www.life.hu/ez-zsir/20161127-kate-beckinsale-szineszno-elarulta-hogyan-keszul-az-underworld-filmszerepekre.htmlKate Beckinsale színésznő minden Underworld filmben bombacsinos volt - nemrég azt is elárulta, hogyan csinálta! Ez Zsír!--Előtte-utána fotón mutatta meg fogyását Tóth Verahttp://www.life.hu/ez-zsir/20161127-toth-vera-fogyott-vekonyabb-mint-valaha-foto-az-eddigi-eredmenyrol.htmlA 31 éves énekesnő teljesen átalakult az elmúlt hónapokban. Nagyon büszke az elért eredményeire, amelyről most egy fotót is posztolt a követőinek. Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.