Egyre kevesebben szeretnének fogyni - Ennyi az ideális súly?

Forrás: Thinkstock -
fogyás súlyfelesleg elhízás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyre kevesebb amerikai szeretne fogyni, noha még mindig rengeteg a túlsúlyos ember az országban. 1,8 kg-mal nőtt az ideálisnak tartott súly az emberek képzeletben, ami jelenleg 73 kg-ot jelent.

A Gallup friss kutatása szerint tovább csökkent azoknak a száma, akik fogyni szeretnének, és

az amerikaiaknak csupán 37 százaléka vélekedik úgy, hogy túlsúlyos. A valóságban ehhez képest 68,8 százaléknak fogynia kellene az egészsége érdekében.

1990-ben még 44 százalék gondolta úgy, hogy túlsúlyos és 2000 óta most először csökken a fogyni vágyó amerikaiak száma, miközben a többség esetében egészséges súlyról nem beszélhetünk.

Túlsúlyosak vagyunk, de nem veszünk róla tudomást Forrás: Thinkstock

Míg korábban kb. 69 kg volt a többség szerint az ideális súly, manapság 73 kilóra fogynának azok, akik fogyni szeretnének.

Mindez a szakemberek szerint azt mutatja, hogy intenzívebb kampányokra van szükség a kormány részéről, amely felhívja a figyelmet a túlsúly veszélyeire, és egészségtudatos életmódot propagál.

Még mindig több nő akar fogyni, mint férfi, de míg az 1950-es években több mint kétszer annyi nő fogyókúrázott, mint férfi, manapság már csak 13 százalékpont különbség van a két nem között: a nők 65, illetve a férfiak 52 százaléka szabadulna meg az extra kilóktól.

Édesítőszert használsz? Lehet, ezért nem tudsz lefogynihttp://www.life.hu/ez-zsir/20161203-az-aszpartam-mesterseges-edesitoszer-nem-segiti-sot-inkabb-akadalyozza-a-fogyast.htmlA Massachusetts General Hospital kutatói kimutatták, hogy az aszpartám bomlásterméke gátolja a fogyást, sőt, fogyasztása akár 2. típusú cukorbetegséghez is vezethet.Ez Zsír!ThinkstockTóth Vera: "Ezzel a testtel több mindent megengedhetek magamnak"http://www.life.hu/ez-zsir/20161203-toth-vera-lefogyott-mostani-testevel-ledobhatja-a-gatlasait.htmlA Sztárban sztár plusz egy kicsi kapcsán beszélt megváltozott testéről a SuperTV2-n Tóth Vera. Az énekesnő több mint harminc kilót fogyott, és ahogy ő fogalmaz, még meg kell szoknia új alakját. Ez Zsír!OrigoVarga Iza egyre dögösebb - csodás képet posztolthttp://www.life.hu/ez-zsir/20161127-varga-iza-a-baratok-kozt-balogh-noraja-gyonyoru.htmlA Barátok közt gyönyörű Balogh Nórája, Varga Izabella azon híressége közé tartozik, akik ugyan szívesen megmutatják - egy határig - a testüket, gyönyörűek, de soha nem válnak közönségessé. Ez Zsír!--Gyerekkori duci fotóját posztolta Radics Gigi: ez a célja velehttp://www.life.hu/ez-zsir/20161105-gyerekkori-duci-fotojat-posztolta-radics-gigi-enekesno.htmlElőtte-utána képet posztolt az Instagramra Radics Gigi. Így biztatja a túlsúlyosokat arra: bárkiből lehet bombanő. Ez Zsír!--381 kilós volt Nagy-Britannia legkövérebb nőjehttp://www.life.hu/ez-zsir/20161031-georgia-davis-381-kilos-volt-nagy-britannia-legkoverebb-noje.htmlSzakított pasija Nagy-Britannia legkövérebb nőjével. Az ok azonban nem a túlsúly volt, sőt! Ez Zsír!--Ultradögös lábakat villantott Dér Henihttp://www.life.hu/ez-zsir/20161023-der-heni-dresszben-pozolt-labait-megmutatta.htmlDér Heni időről időre elkápráztat minket kisportolt testével, mint most is, ahol ezúttal izmos lábait hangsúlyozta. Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.