30 kilót fogyott Peller Anna

Forrás: Origo - Mudra László -
fogyás Peller Anna Ez Zsír!
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Peller Anna saját bevallása szerint nagyon sokáig túlsúlyos kislány volt, ám a gimiben úgy döntött, ennek bizony véget vet. Kemény diétájának alaposan meg is fizette az árát. 

Anna és testvére, Mariann mindketten túlsúlyos kislányok voltak, sokat csúfolták őket a súlyuk miatt. Anna a gimnázium 2. osztálya után úgy döntött, ő bizony lefogy a következő tanévre.

Ezért egy hónapig konkrétan nem ettem, csak ittam.

Borsnak

Peller Anna Forrás: Origo - Mudra László

Két hónap alatt vissza is híztam a súlyomat. Azóta sem koplalok, ha akarnék, sem tudnék, ugyanis úgynevezett aurás migrén gyötör, ha megvonom magamtól a szénhidrátot. Nem látok, szédülök, a szervezetem így emlékeztet.

Annának végül férje segített a fogyásban: mellette kezdett el edzeni, aminek fogyás lett az eredménye, ma pedig már az étkezésére is odafigyel a színésznő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.