Tatár Csilla: Sosem lesz olyan alakom, mint a szülés előtt

Forrás: Facebook/Tatár Csilla -
Tatár Csilla szülés testalkat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Dal műsorvezetője a Borsnak adott interjújában beszélt arról, hogy miként is nyerte vissza szülés előtti súlyát, és hogyan változott meg a teste, miután életet adott kisfiának, Milánnak.

"A tavalyi versenykor még szoptattam, három hónapos volt a kisfiam. A legkevésbé sem érdekelt, hogy hány kiló vagyok. Azóta eltelt egy év, és a régi súlyomnál vagyok. Azt az alakomat azonban, ami Milán születése előtt volt,

Tatár Csilla Forrás: Facebook/Tatár Csilla

Vannak anyukák, akik ugyanúgy néznek ki szülés után, mint előtte, de szerintem én nem tartozom közéjük, és nem is várom el a testemtől. Nagy munka volt a terhesség a szervezetemnek is, változott a testalkatom, de kilóban és centiben ugyanannyi maradtam. A szülés után egyébként a királynőválasztáskor csináltam meg egy hathetes diétát, azzal fogytam le, s az akkor elért súlyomat most is tartom" - nyilatkozta a műsorvezető.

Gyerekek számára is ajánlott a vegetáriánus étrend?http://www.life.hu/ez-zsir/20161208-gyerekek-szamara-is-ajanlott-a-vegetarianus-etrend-egy-tanulmany-szerint.htmlA világ legnagyobb élelmiszerekkel foglalkozó szervezete, az Academy of Nutrition and Dietetics állást foglalt a vegetarianizmusról. Kiadványuk szerint a vegetáriánus étrend minden korosztály számára ajánlott, emellett a környezetünknek is jót tesz. Ez Zsír!ThinkstockHihetetlenül lefogyott Tarján Zsófihttp://www.life.hu/ez-zsir/20161209-a-honeybeast-enekesnoje-tarjan-zsofi-lefogyott.htmlHernádi Judit lánya, Tarján Zsófi rohamtempóban kezdte ledobni a kilókat, a változás pedig egyre látványosabb. Ez Zsír!Origo30 kilót fogyott Peller Annahttp://www.life.hu/ez-zsir/20161208-peller-anna-szineszno-fogyasarol-meselt.htmlPeller Anna saját bevallása szerint nagyon sokáig túlsúlyos kislány volt, ám a gimiben úgy döntött, ennek bizony véget vet. Kemény diétájának alaposan meg is fizette az árát. Ez Zsír!OrigoVan, aki a testsúlya felétől szabadult meg - A legdurvább sztárfogyások 2016-banhttp://www.life.hu/ez-zsir/20161206-hollywoodi-sztarok-nagy-fogyasai-2016ban.htmlSokak számára 2016. a diétázás vagy éppen az életmódváltás éve volt. Nézzük, kik azok a világsztárok, akik sikerrel fogytak idén, és új külsejükkel elkápráztatták a világot. Ez Zsír!OrigoVan, aki a testsúlya felétől szabadult meg - A legdurvább sztárfogyások 2016-banhttp://www.life.hu/ez-zsir/20161206-hollywoodi-sztarok-nagy-fogyasai-2016ban.htmlSokak számára 2016. a diétázás vagy éppen az életmódváltás éve volt. Nézzük, kik azok a világsztárok, akik sikerrel fogytak idén, és új külsejükkel elkápráztatták a világot. Ez Zsír!OrigoJennifer Aniston nagyon kikerekedetthttp://www.life.hu/ez-zsir/20161208-jennifer-aniston-nem-a-regi-meghizott.htmlA tökéletes alakjáról és frizurájáról ismert Jennifer Ansiton az utóbbi időben felszedett némi felesleget. A színésznő arcán is látható, hogy bizony már nem olyan karcsú, mint amilyen egykor volt! Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.