Kezdd az új évet egy méregtelenítő kúrával! Így csináld!

Forrás: Thinkstock -
méregtelenítés új év kúra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sajnos véget értek az ünnepek, ideje visszatérni a hétköznapokba. Mielőtt azonban újult erővel belevetnénk magunkat a feladatainkba, érdemes egy méregtelenítő kúrát tartani. Mutatjuk is, hogyan!
  • Távolítsunk el az otthonunkból mindent, ami kísértésbe vihet, vagyis vagy akkor kezdjük a méregtelenítést, ha éppen kifogyott otthon minden rágcsálnivaló, vagy azonnal dobjunk ki, esetleg ajándékozzunk el minden ilyesmit.
  • Próbáljunk minél ritkábban eljárni otthonról, és inkább otthon töltsük az időnket a méregtelenítés idején, ugyanis a sok pihenés és alvás is nagyon fontos ebben az időszakban, ráadásul így elkerülhetjük, hogy újabb kísértéseknek tegyük ki magunkat.
A sok pihenés és alvás is nagyon fontos ebben az időszakban Forrás: Thinkstock
  • Időben döntsük el, milyen módszerrel vágunk bele a méregtelenítésbe, léböjtkúrát, leveskúrát, netán nyersétel-kúrát tartunk, és az ahhoz szükséges hozzávalókból legyen otthon elegendő. Csak azt tegyünk a kosarunkba, ami kell a kúrához, és vásárlás közben legyen nálunk víz, ha netán ránk törne az éhség.
  • Figyeljünk oda, hogy csak organikus dolgokat fogyasszunk, semmilyen vegyszer, permetezőszer ne kerüljön a szervezetünkbe. Ha erre nincs lehetőség, legalább mossuk meg mindig alaposan a gyümölcsöket és zöldségeket.
Figyeljünk oda, hogy csak organikus dolgokat fogyasszunk Forrás: Thinkstock
  • A reggeleket kezdjük azzal, hogy az elhalt hámsejteket ledörzsöljünk magunkról egy természetes anyagból készült kefével, mert a méregtelenítéshez az is hozzátartozik, hogy a bőrünk is rendben legyen.
  • Igyekezzünk természetes alapanyagú, organikus (bio-) szappant, sampont és kondicionálót használni, kenjünk magunkat olívaolajjal, kókuszolajjal vagy mandulaolajjal, ha száraz a bőrünk.
Igyekezzünk természetes alapanyagú, organikus (bio-) szappant használni Forrás: Thinkstock
  • Reggelente végezzünk nyújtó- és légzőgyakorlatokat, érdemes beszerezni egy relaxációs CD-t, és kezdjünk el meditálni vagy jógázni.

Megfelelő légzéssel is fogyhatunk – Tanuld meg a technikát!

Ha diétáról van szó, mindenkinek a sport és a megfelelő étrend jut eszébe elsőként, pedig a zsírlebontásban és az anyagcsere gyorsításában a megfelelő légzésnek is nagyon fontos szerepe van. Olvasd el a Life.hu cikkét!
  • Vegyünk egy alapos masszázst, mert ezzel rengeteg feszültséget űzhetünk ki a szervezetünkből, és ezzel tovább növelhetjük a méregtelenítési folyamat hatékonyságát.
Vegyünk egy alapos masszázst Forrás: Thinkstock
  • Reggelente fogyassz egészséges, méregtelenítő italokat. Ha ezt öt napon át minden reggel elfogyasztjuk és később a nap során még sok vizet iszunk, és persze mellette kiegyensúlyozottan táplálkozunk, garantáltan nem lesz gondunk az egészségünkkel.
  • Keverjünk össze 3 dl kókusztejet, 1 evőkanál natúr kakaóport, 1 evőkanál tökmagot, 1 evőkanál mandulát, negyed evőkanál spirulinaport és két evőkanál cukormentes mézet. Egészségünkre!

A legjobb turmixok méregtelenítéshez

Ami a levek tisztító hatását illeti, a gyümölcsök közül ebből a szempontból nagyon ajánlott felhasználni almát, szőlőt, citromot, narancsot, grapefruitot, sárgadinnyét, körtét, epret; a zöldségek közül sárgarépát, zellert, céklát, uborkát, spenótot, vízitormát, káposztát. Fontos megjegyezni, hogy a vízhajtó hatású zöldség- és gyümölcslevek a vesék védelmét is szolgálják, mert jól átmossák ezt a szervet. Íme, a leghasznosabb turmixok méregtelenítéshez!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.