Magzati korban dől el, hogy egészségesen fog-e táplálkozni a gyerek

ízlés anya étel magzat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Te hányszor tukmáltad a gyerekre a zöldséget, és ő hányszor utasította el bőgve? Lehet, hogy éppen te tehetsz arról, hogy a gyerek elutasítja, nem akarja megenni az egészséges ételeket. Legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból. 

A Kansasi Egyetem dietetikus munkatársai szerint a gyerekek ízlését már a méhen belüli időszak is befolyásolja. Arra, hogy milyen ételt szeret, és mit utasít el a pici, nagy hatással van az első kilenc hónap.

magzati korban dől el az is, hogy a későbbiekben milyen táplálékot vesz magához legszívesebben a gyerek”

kettő helyet eszem”

A gyerekek ízlését már a méhen belüli időszak is befolyásolja Forrás: Thinkstock

„Ez persze nem jelenti azt, hogy ezen a kezdetben berögzült állapoton ne lehetne később változtatni” – vallják a dietetikusok. Ehhez persze komoly odafigyelésre van szükség, de elsősorban mégis példamutatásra. Mert az nem működik, hogy a gyereknek az egészséges falatokat adod, te pedig egészen mást eszel, hiszen a gyereknek mindig az kell majd, amit a te tányérodban lát.

Ha nem fogadja el az egészséges falatokat, például elzárkózik a zöldségektől, amelyek viszont az egészségünk alapját képezik, akkor próbálj meg trükközni. Ha egy kis játékosságot viszel az étkezésbe, sokkal hamarabb elérheted a változást, mint ha pörölsz a gyerekkel, hogy ezt márpedig meg kell enni. Rakj ki egy mosolygós fejet zöldségekből, vágd érdekes formájúra, lépj ki valahogy a megszokott sablonokból.

Amit viszont semmiképpen ne alkalmazz, az az édességgel való megvesztegetés, ami gyakori hiba a szülők részéről. Arra gondolunk, hogy bizonyos dolgokat túlságosan erőltetünk a gyermekünk étrendjében, és például azzal akarjuk rávenni őket a brokkoli elfogyasztására, hogy utána kapnak fagyit. De ezzel csak azt erősítjük bennük, hogy a brokkoli valami rossz, amin túl kell esni, hogy valami finomabbat is kaphassanak. Ehelyett jobban tesszük, ha csak azt kérjük tőlük, hogy kóstoljanak meg mindent, de nem muszáj megenniük, ha nem ízlik nekik elsőre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.