40 kiló fogyás után csak 7 kiló választja el az álomsúlyától Katát

súly fogyás sikertörténet életmódváltáséve2017 életmódváltás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még nincs három éve, hogy elkötelezte magát az életmódváltás mellett Szabó Kata. Miután felhagyott az őrült diétákkal, amelyek több bajt okoztak, mint jót, a tudatos táplálkozás és a rendszeres edzés híve lett. Ezzel közel 40 kilót adott le. Most az utolsó 7 kilóért küzd, amit a júniusi esküvőjéig szeretne leadni. 

Hogyan éltél az életmódváltásod előtt?

Mielőtt belekezdtem volna az életmód-változtatásba mindenféle fogyókúrával próbálkoztam, amiket a neten találtam, de persze egyik sem volt olyan sikeres, mint ahogy azt reméltem. Nagy lelkesedéssel vágtam bele az őrült fogyókúrákba, de egy idő után mindig feladtam, és jól bekajáltam, így a leadott kilók mindig visszajöttek, sőt legtöbbször a duplája jött vissza! Beleestem a jojóeffektus csapdájába, amitől csak még rosszabbul éreztem magam. Sportolni nem igazán szerettem, enni persze annál inkább. Nem ettem sokszor, de amikor ettem, akkor magas kalóriatartalmú ételeket és édességeket, mint a pizza, sütemények, chips stb. Mindig valahogy azt mondogatták az emberek, hogy ilyen duci fajta vagyok és ez áll jól, én meg sajnos ezt el is könyveltem magamban, hogy ha úgyis ezt gondolják az emberek, akkor jól van ez így.

Kata: „Beleestem a jojóeffektus csapdájába, amitől csak még rosszabbul éreztem magam” Forrás: Szabó Kata

Mi ébresztett rá, hogy változtatnod kell?

2014-ben döbbentem rá, hogy mennyire elhíztam, amikor megláttam magam a fotókon, hogy mekkora is vagyok valójában. Nem ismertem magamra a képeken, és nem értettem, hogy nem láttam ezt soha, amikor tükörbe néztem. Emlékszem, egyszer az egyik üzletben egy nagyjából velem egykorú lány, aki velem szemben állt, megbökte a pasiját, hogy nézze már meg, mekkora karom van. Ez olyan volt, mint egy villámcsapás. Mondanom sem kell, azonnal haza akartam menni. Undorítónak láttam magam, és nem volt kedvem sehova sem menni.

Hány kiló voltál ekkor, és mennyit fogytál utána?

2014. május 6-án vágtam bele az életmódváltásba, amikor elértem a 103,7 kg-ot. Mindennap Rubint Rékára tornáztam, és kemény diétába kezdtem. Kiiktattam az étkezésemből a cukrot és a lisztet. Nem ettem egyáltalán semmilyen süteményt, tésztafélét, kenyeret, pékárut, zsíros húsokat, semmit, ami hizlal. A cukrot édesítőszerrel helyettesítettem, és salátákat kezdtem készíteni csirkemellel, hallal, zöldségből készült ételeket, turmixokat és gyümölcsöket ettem. Így 2015. november 20-ra elértem a 71 kg-ot, vagyis 32 kg-ot fogytam. 46-os ruhaméretről elértem a 40-es méretet. Nagyon boldog voltam, de a célom 58 kg volt, így nem is álltam meg!

Mi motivált a fogyásban?

Nagyon sokszor sírtam, amikor láttam, a párom milyen jókat eszik, amiket én nem ehetek. De valahogy akkora kitartás volt bennem, hogy azt mondtam magamnak: nem éri meg, hogy benyomjak egy jó nagy adag pizzát vagy süteményt, mert csak pillanatnyi jó érzést fog adni, aztán bűntudatom lenne, hogy kárba megy a munkám. Azért minden hónapban egyszer megjutalmaztam magam, például megengedtem magamnak egy szénhidrátcsökkentett tésztából készült pizzát vagy fagyit.

„Valahogy akkora kitartás volt bennem, hogy azt mondtam magamnak: nem éri meg, hogy benyomjak egy jó nagy adag pizzát” Forrás: Szabó Kata

Hogyan lendültél túl a mélypontokon?

Egy Facebook-csoportban megismertem egy lányt, akivel napi szinten tartottuk a kapcsolatot, és segítettünk egymásnak. Lelket öntöttünk egymásba, vigasztaltuk egymást, ha kellett, de mindig örömmel osztottuk meg egymással a sikereinket is. De a párom is mindvégig mellettem állt, és százszázalékosan támogatott mindenben, ahogyan a családom is, ami szintén plusz lendületet adott.

Mi a fogyásod titka, mivel sikerült leadni a plusz kilókat?

A rendszeres mozgás és a megfelelő táplálkozás mindig megteszi a hatását. Nekem egyébként a kalóriaszámlálás nagyon bevált, mert így tudtam követni, miből mennyi kalóriát vittem be, és mennyi fér még bele.

Mennyit mozogsz most, és milyen étrendet követsz?

Jelenleg 65 kg vagyok, és 38-as a ruhaméretem. A cél most is 58 kg, és 36-os ruhaméret. Akkor leszek elégedett, ha elérem ezt a súlyt és méretet. Én nagyon kemény vagyok magammal szemben, számomra nem az a fontos, hogy most hol tartok, hanem az, hol szeretnék lenni. Egyre keményebben tornázom. Heti háromszor BBG-zek, súlyzós gyakorlatokat is végzek, és 2-3 nap még mindig Rubint Rékára tornázom! Nekem ő a minden, igazi példakép! Nagyon régóta a vágyam, hogy egyszer találkozhassak vele, és dedikálja a DVD-ket, amiket megvettem, és elmondhassam neki mennyit segített nekem! Nagyon sokszor könnybe lábadt szemmel tornáztam végig a 20–40 percet, mert azt éreztem, sohasem fogom elérni a célom, de végigcsináltam, és olyankor büszke voltam magamra, hogy sikerült.

„Nagyon sokszor könnybe lábadt szemmel tornáztam végig a 20–40 percet, mert azt éreztem, sohasem fogom elérni a célom, de végigcsináltam” Forrás: Szabó Kata

Hogyan változott meg az életed az életmódváltás miatt?

A fogyás miatt könnyebben tudok mozogni, sportolni. Már nem fáradok ki olyan hamar, mint régen, és már nem okoz gondot a ruhavásárlás sem, ami régen nagy fejtörést okozott, mert nem volt könnyű olyan ruhát vásárolni, ami tetszik is, és a méretemre is jó. Most már azért könnyebb, de magamat még mindig ugyanúgy látom, mint régen. Csak akkor jövök rá, hogy mennyit változtam, amikor felpróbálom a régi ruháimat, és látom, mennyire nagyok. Mi a negyedik emeleten lakunk, és nincs lift, úgyhogy amikor elkezdtem a fogyást, emeletenként meg kellett állnom, mire felértem. Most viszont napi három-négy alkalommal megjárom az emeletet, és nem fulladok ki, ami nagyon jó érzés. Én örök elégedetlen vagyok, de azért a lelkem mélyén jó érzéssel tölt el, hogy eljutottam idáig, és nem adtam fel, még ha voltak is nehéz napok.

Mi a végső célod?

Jelenleg -38,7 kg-nál tartok, de egyre nehezebb dolgom van: az utolsó 7 kiló nagyon nem akar lemenni, aminek egyáltalán nem örülök. 2017 júniusában lesz az esküvőnk, és titkon remélem, valahogyan sikerül leadnom addig ezt a pár kilót. Jó ideje követem Naszák Andrea munkáit, és csodálom, milyen sikereket érnek el a vendégei az ő étrendjével és edzéstervével. Ha lenne rá mód, én is szívesen csatlakoznék hozzá. Nekem is, neki is jó kihívás lenne, hogy 2,5-3 hónap alatt elérjem az álomsúlyomat!

Így idd egészségesen a kávédathttp://www.life.hu/ez-zsir/20170303-igy-idd-egeszsegesen-a-kavedat-tippek.htmlMindannyiunk kedvenc reggeli itala nagyon is egészséges, csak néhány alapszabályt kell betartani, hogy mindennap élvezhessük áldásos hatásait. Ez Zsír!OrigoEgészséges recept: Készíts házi tortilláthttp://www.life.hu/ez-zsir/20170303-keszits-hazi-tortillat-egeszseges-recept.htmlEzúttal egy mexikói ihletésű ételt hoztunk nektek. A házi készítésű tortilla receptje nagyon egyszerű, ráadásul gazdagon meg lehet pakolni mindenféle finomsággal. Ez Zsír!--5 gabona, amit ne hagyj ki az étrendedbőlhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170302-gabonak-amiket-ne-hagyj-ki-az-etrendedbol.htmlHa unod a megszokott köreteket, vagy éppen új, egészségesebb alapanyagokat keresel a sütés-főzéshez, akkor nézz körül a gabonák között. Mutatjuk is a kedvenceinket! Ez Zsír!--Formás popsira vágysz? Nézd meg Kiss Virág fitneszversenyző videóját!http://www.life.hu/ez-zsir/20170224-kiss-virag-fitneszmodell-tippjei-a-formas-popsiert.htmlA 26 éves Kiss Virág igazi példakép. A politológia és jogi diploma megszerzése mellett ér el hatalmas sikereket nemzetközi fitneszversenyeken, bikini fitness kategóriában. A legutóbbi versenyszezonban nyolc bajnoki címet nyert, többek között immáron másodszor nyerte meg az Arnold Classic Europe-ot, ahol Arnold Schwarzenegger személyesen gratulált neki. A szezon végén világbajnok lett, illetve elnyerte a profi versenyzői státuszt, így március 18-án, az ausztrál Arnold Classic-on már a profik között lép színpadra! Virág ezúttal edzéstippeket ad nektek! Ez Zsír!--Hosszú Katinka 5 motiváló üzenete a sikerhez http://www.life.hu/ez-zsir/20170220-hosszu-katinka-ot-motivalo-uzenete-a-sikerhez.htmlHosszú Katinka ma kétségtelenül a legsikeresebb magyar sportember, de nemcsak hazai viszonylatban, világszinten is az egyik legelismertebb sportolók egyike. Az Iron Lady a küzdeni akarás, az erő, a kitartás, a fáradhatatlanság mintaképe, így van mit tanulni tőle. Ez Zsír!--Fogyókúra alatt is nassolhatsz - ha betartod ezeket a szabályokat!http://www.life.hu/ez-zsir/20170216-fogyokura-alatt-is-nassolhatsz-ha-betartod-a-szabalyokat.htmlA nassolás, az édesség utáni vágy sokak diétáját teszi tönkre, pedig annyiféle egészséges nassolnivaló van, csak tudni kell, hogy milyen alapanyagokat használhatunk fel az elkészítésükhöz. A fogyókúra alatti nassolás legfontosabb kérdéseit Nagy Dóra, a BioTechUSA edzés- és táplálkozási szakértője válaszolta meg nekünk. Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.