A gyönyörű Oláh Noémi nyerte az amerikai Miss Bikini versenyt

Forrás: Facebook/Oláh Noémi -
miss bikini fitnesz Oláh Noémi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Minden idők legsikeresebb magyar Ifbb Bikini Pro versenyzője, Oláh Noémi másodszor nyert koronát. 2005-ben Miss Hungary-győztes lett, utána a fitmodellek között folytatta tovább, most pedig Miss Bikini versenyt nyert Amerikában.

Megnyerte a Fitparade Fitmodel World versenyt, majd az amerikai Arnold Classic magas Bikini kategóriáját, aztán profiként folytatta tovább. Többször a dobogón végzett profi versenyeken,

ő az egyetlen magyar profi, aki négyszer szerzett indulási jogot a Las Vegasban megrendezett Bikini Olympiára.

A Miss Bikini US versenyre a Miss Florida győzelemmel kvalifikálta magát.

Forrás: Facebook/Oláh Noémi

"A fitneszről váltottam át egy lágyabb, még nőiesebb vonalra, mert szerettem volna új célokat kitűzni magam elé. A mostani formámmal több divatkatalógus fotózásra kapok munkát, mint eddig. Persze, soha nem mondom, hogy soha nem fogok Ifbb Pro Bikini versenyzőként színpadra állni" - nyilatkozta Oláh Noémi, akinek a váltás miatt a testét is át kellett formálnia.

Forrás: Facebook/ Oláh Noémi

"A felkészülés igazán megerőltető volt, hiszen izmot leépíteni hosszas kardioedzésekkel és nagyon kalóriaszegény diétával jár. A szépségversenyeken pedig ezt a típust akarják látni: a feszes, vékony, és csak épphogy izmos testet." - mesélte a csodaszép sportolónő, aki ezután a győzelem után az Egyesült Államokat fogja képiselni Mexikóban, Puerto Valertában, novemberben.

Forrás: Facebook/Oláh Noémi

"Nagyon boldog vagyok, mert a rengeteg munkám meghozta a gyümölcsét. Nem is gondolná az ember, mennyi időt és energiát vesz igénybe egy ilyen felkészülés. Nem csak az edzések miatt. Tanulni kell az interjúra, meg kell találni a tökéletes ruhákat, jótékonysági rendezvényeken részt venni, stb. De ha igazán hisz magában az ember, akkor a határ csak a csillagos ég" - fogalmazott Oláh Noémi, aki végezetül megköszönte a támogatást és biztatást, amit otthonról kapott.

5 dolog, amiről nem is gondolnád, hogy tönkreteszi a diétádathttp://www.life.hu/ez-zsir/20170531-5-dolog-amirol-nem-is-gondolnad-hogy-tonreteszi-a-dietadat.htmlA végső hajrában vagyunk, hiszen indul a nyaralószezon, a bikiniben flangálós szezon, amikor mindenki a legjobb formájában akar tündökölni. De ha a végsőkig kivártál, akkor se érezd úgy, hogy már reménytelen, hiszen a sportolásba, életmódváltásba bármikor érdemes belevágni. Bármelyik csoportba is tartozol, erre az 5 pontra mindenképpen érdemes odafigyelned, hiszen ezek egy csapásra tönkretehetik a diétádat. Ez Zsír!ThinkstockEz a legfrissítőbb nyári saláta, amivel még jól is lehet laknihttp://www.life.hu/ez-zsir/20170608-ez-a-legfrissitobb-nyari-salata-amivel-meg-jol-is-lehet-lakni.htmlAz eredetileg Libanonból származó tabbouleh a sok-sok zöldfűszer miatt a legfrissítőbb nyári sali, amivel ráadásul jól is lehet rakni, mert nem csak zöldségek vannak benne. Ez Zsír!ThinkstockEzt eszik Hollywood legdögösebb celebjei 1. részhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170529-ezt-eszik-a-hollywoodi-sztarok-1-resz.htmlSzerencsére Hollywood sem csak a külsőségekről szól, sokan komolyan veszik az egészséges életmódot, és nemcsak azért döntenek mellette, mert ezzel bombaformába kerülhetnek, hanem azért is, mert valóban fontosnak tartják, hogy fittek, energikusak, egészségesek legyenek. Nézzük, mire esküsznek kedvenc sztárjaink! Ez Zsír!--Egészséges édesség: csokis banánkenyér 2 perc alatthttp://www.life.hu/ez-zsir/20170606-egeszseges-recept-csokis-banankenyer-2-perc-alatt.htmlDiéta alatt sem kell lemondanod a finom falatokról, csak arra kell odafigyelned, hogy milyen alapanyagokból állítod össze. Íme, Nagy Judit, vagyis FittAnyu csokisbanánkenyér-receptje, amit imádni fogsz! Ez Zsír!OrigoŐk a legdögösebb úszónadrágos férfiak http://www.life.hu/ez-zsir/20170607-ok-a-legdogosebb-uszonadragos-ferfiak.htmlHamarosan itt a vizes vilagbajnokság, amit mi, nők nemcsak azért várunk, hogy szurkolhassunk a hazai csapatnak, hanem az esztétikai élmény miatt is, hiszen ez az év azon néhány napja, amikor rengeteg úszonadrágos férfiben gyönyörködhetünk. Addig is, íme egy kis előzetes! Ez Zsír!OrigoEz most a legjobb zsírégető smoothiehttp://www.life.hu/ez-zsir/20170526-ez-most-a-legjobb-zold-zsiregeto-smoothie.htmlA zöld ételek igazi egészségőrök, ráadásul fiatalítanak és a szervezet méregtelenítésében is nagy szerepük van. Ha pedig jó az anyagcserénk, sokkal könnyebben fognak olvadni rólunk a kilók. Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.