életmódváltás2017 teszt fehérje fehérjeszelet protein
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Aki manapság ismerkedik az edzőtermek világával, annak nemcsak a fehérjeporok területén, de a proteinszeletek kapcsán is zűrzavar lehet a fejében: mikor érdemes enni, miért jó egyáltalán, és persze hogy lehet megtalálni a legfinomabbat az óriási kínálatban. Ezekre a kérdésekre kerestük a választ, és le is teszteltük a legközkedveltebb, azaz a csokis szeleteket. 

Mire jók a fehérjeszeletek?

A megfelelő mennyiségű és minőségű fehérjebevitel biztosítása – a zsír- és szénhidrátbevitel mellett – kiemelt témának mondható, ugyanis egyfajta divatként robbant be a köztudatba, mint az edzés utáni tápanyagpótlás elengedhetetlen opciója. Az edzés utáni tápanyagbevitel esetében a minőség mellett fontos szempont a praktikusság is: ennek jegyében alkották meg a fehérjeturmixokat és a fehérjeszeleteket.

A fehérjeszeletek többsége magas fehérjetartalommal (30-40%), illetve mérsékelt zsír- és szénhidráttartalommal rendelkezik, így edzés utáni alkalmazásuk kimondottan javasolt. Mivel a fehérjeszelet megjelenésében tökéletesen hasonlít egy hagyományos csokoládéra, azonban beltartalmi értékei ahhoz képest sokkal kedvezőbbek, az édesség utáni vágy kielégítésére is tökéletes alternatíva lehet. A piacon íz és állag tekintetében rendkívül széles a spektrum.

A cukortartalom manapság az egyik legfontosabb terméktulajdonság, ez gyártónként eltérő, azonban általánosságban elmondható, hogy a trendeknek való megfelelés jegyében mindenki törekszik a lehető legalacsonyabb cukortartalom elérésére. Fontos megjegyezni, hogy a cukormentesség nem azt jelenti, hogy egy termék 0 g cukrot tartalmaz. A cukormentes jelzőt abban az esetben lehet alkalmazni, ha az adott termék 100 g-jában kevesebb, mint 0,5 g cukor található

Teszt

6. hely: QuestBar, dupla csokoládé íz - 5/20

A 60 g-os szelet 20 g fehérjét tartalmaz.

Forrás: Life.hu

A csomagolása nem a leghívogatóbb, pedig egy méretes csokiszeletet is rátettek, amolyan „a sarki ABC saját csokiszeletet gyárt" design. A csomagoláson a gluténmentességet és a magas rosttartalmat emelik ki, illetve az alacsony cukortartalmat, ami viszont kevésbé pozitív, hiszen ez azt is elárulja, hogy a termék hozzáadott cukrot tartalmaz. Maga a szelet külsőre ugyan étvágygerjesztő, az ízélmény már nem volt az igazi, az utóízről nem is beszélve. Az állaga kapcsán pedig a hungarocell és a kiszáradt tejkaramell szavak merültek fel. Fontos megjegyezni, hogy a gyártói oldalon ez a termék időközben megújult. Új a csomagolás, ami határozottan jó váltás volt. A tápanyag értékek is előnyösebbek lettek, az új összetétel már nem tartalmaz hozzáadott cukrot.

5. hely: MyProtein MyBar Zero, csokoládé íz - 6/20

A 65 g-os szelet 20,2 g fehérjét tartalmaz.

Forrás: Life.hu

A csomagolása túl steril, nincs benne semmi hívogató, ez alapján nem ez lenne az első, amit leemelnénk a polcról. Első blikkre ráadásul nem sok mindent tudtunk leolvasni róla, ami a termékelőnyöket illeti, aztán végül annyi kiderült, hogy a Vegetarian Society által minősített termékről van szó. Rövid nyomozás után azt is megtudtuk, hogy hozzáadott cukrot nem tartalmaz. Külsőre tetszetős a szelet, és még illatra is csalogató volt, de nagyon nehezen birkóztunk meg az állagával. Az íze a legtöbbeknek nem jött be, de olyan is volt, aki szerint „meglepően finom, ha az ember képes elrágni". Utóíz tekintetében viszont egyöntetű volt a teszt: keserű és borzasztó.

4. hely: Scitec Nutrition Proteinissimo Reduced in Carbs, csokoládé-kávés süti íz - 10/20

A 30 g-os szelet 8,7 g fehérjét tartalmaz.

Forrás: Life.hu

30 grammjával a legkisebb szelet a sorban, a legtöbbnek a fele ez a méret. A csomagolásáról megoszlottak a vélemények, volt, aki szerint egy olcsó csoki benyomását kelti, mások szerint viszont teljesen korrekt, habár nem ez lenne az első, amit kiszúrnának a polcon. A csomagoláson a magas rosttartalmat és a csökkentett szénhidráttartalmat emelik ki. Ami a termékelőnyöket illeti, más pozitívumot nem is tudunk elmondani róla. Hozzáadott cukrot is tartalmaz, ráadásul csokibevonata is van, ami szintén megdobja a cukortartalmat. Helyezését kellemes állagának és finom kávés ízének köszönheti, ami szerencsére utóízében sem csapott át borzalmasba.

3. hely: Nutrend Deluxe Protein Bar, csokoládé-brownie íz - 12/20

A 60 g-os szelet 18 g fehérjét tartalmaz.

Forrás: Life.hu

Csomagolása nagyon is tetszetős a barna és az arany színekkel, az ízmegjelölés fölött ráadásul néhány sütiszelet is azt sejteti, hogy itt bizony egy szuper csokis brownie ízélmény várható. Hozzáadott cukrot tartalmaz, viszont gluténmentes, amit egyértelműen jelölnek a csomagoláson. Ezen kívül a magas rosttartalmat emelik ki látványosan. A szelet külalakra egészen pofás és habár jól néz ki rajta a csokibevonó, az fölösleges kalóriákat tartalmaz. Az állaga erős közepes, ízben inkább étcsokis, azaz kevésbé édes, utóíze pedig nem tolakodó. Fontos megjegyezni, hogy a gyártói oldalon ez a termék időközben megújult, fehérjetartalma immáron 32%, azaz 19,2 g.

2. hely: Weider Nutrition Low Carb High Protein Bar, csokoládé íz - 17/20

Az 50 g-os szelet 20 g fehérjét tartalmaz.

Forrás: Life.hu

Ugyan Németországban gyártják, a csomagoláson mégis egy amerikai zászló díszeleg, ami egyébként kifejezetten figyelemfelkeltő. A kiszerelés 80 év kiválóságát hirdeti, a termékelőnyök közül pedig az alacsony szénhidráttartalmat emelték ki. Hozzáadott cukrot ugyan tartalmaz, és csokival is bevonták, cserébe tényleg kifejezetten finom. Állagra kissé ragacsos, de még előnyére válik. Ízre nagyon is jó, az édessége pont ideális, utóíze pedig nincs, csak a finom csokiíz maradt a szánkban.

1. hely: BioTechUSA Zero Bar, dupla csokoládé íz - 19/20

Az 50 g-os szelet 20 g fehérjét tartalmaz.

Forrás: Life.hu

Az egyébként vagány csomagoláson elsőre szembetűnnek a termékelőnyök, miszerint laktóz-, glutén- és hozzáadott cukormentes proteinszeletről van szó. Az összetevők listáját bogarászva kiderült, hogy tejsavó izolátumot és koncentrátumot is tartalmaz, ami szintén nagy pozitívum. Nem borítja felesleges kalóriákkal járó csokoládébevonat. A termékelőnyök miatt egyértelműen a mezőny legelejére száguldott. Ami a szelet kóstolását illeti, állagra nagyon kellemes volt, ropogós, jól fogyasztható. Az ízéről ugyan megoszlottak a vélemények, de a pozitív kritikák ezen a ponton is fölénybe kerültek.

Tejsavó izolátum és koncentrátum

Tejsavó izolátum:

A tejsavó család egy drágább változata, melynek magasabb a biológiai értéke. Több minőségi proteint, kevesebb zsírt és laktózt tartalmaz, mint a tejsavó koncentrátum. Ízesítetlen változatának fehérjetartalma akár 90% fölötti is lehet (a tejsavó koncentrátumnál ugyanez kb. 80%). Diétához ez a legjobb választás.

Tejsavó koncentrátum:

A tejsavó fehérje egy költséghatékonyabb változata. Gyártási technológiája egyszerűbb, előállítása gyorsabb, mint a tejsavó izolátumé, viszont zsír- és laktóztartalma kicsivel több.

7 inspiráló idézet a leghíresebb plus size modelltől, Ashley Grahamtőlhttp://www.life.hu/ez-zsir/20171120-ashley-graham-plus-size-modell-inspiralo-idezetei.htmlAshley Graham plus size modelltől szinte nap mint nap tanulunk valamit a pozitív testképről, önmagunk elfogadásáról és szeretetéről, és arról, milyen hatással vannak a megszégyenítő, kritizáló kommentek embertársainkra. Tanuljunk tőle ma is: íme, 7 idézet Ashley-től. Ez Zsír!--Készíts egészséges gyümölcsös joghurtot házilag: recept!http://www.life.hu/ez-zsir/20171108-recept-egeszeges-gyumolcsos-joghurt-hazilag.htmlBuday Péter alternatív receptjeivel még a legkalóriadúsabb magyar fogásokat is pillanatok alatt egészségesebbé lehet varázsolni. Az egészséges életmód ugyanis nem kell hogy íztelen legyen! Sőt, a gulyáslevest, a túrós csuszát vagy éppen a töltött káposztát sem kell száműzni az étkezésükből! A Keverd újra, Buday! a finom, változatos, laktató és pénztárca barát ételekről szól! Ez Zsír!Origo41 évesen kirobbanó formában van Rákóczi Gabi fitneszedző - Interjúhttp://www.life.hu/ez-zsir/20171108-interju-rakoczi-gabi-fitneszmodellel-szemelyi-edzovel.htmlRákóczi Gabiról senki sem mondaná meg, hogy 41 éves. Az életmódjának köszönhetően az orvosok is sorra döbbennek meg a kora hallatán, mivel nemcsak a külseje miatt tűnik jóval fiatalabbnak, a testi, szervi egészsége sem ezt az életkort mutatja. Gabival versenyzésről, egészséges étkezésről, motivációról és az életen át tartó tanulásról beszélgettünk. Ez Zsír!OrigoÍgy néznek ki az élelmiszerek a betakarítás előtt! 20 hihetetlen fotóhttp://www.life.hu/ez-zsir/20171026-20-foto-elelmiszerekrol-betakaritas-elott.htmlA legismertebb hazai zöldségekről, gyümölcsökről és magvakról pontosan tudjuk, hogyan teremnek. Tudjuk, hogyan fest a zöld dió a fán, tudjuk, hogy néz ki a répa zöldje a föld felett. De arról elképzelésünk sem volt, hogyan szüretelik a szezámmagot, a földimogyorót, vagy éppen a vaníliát - eddig! Ez Zsír!--Ezért egyél minél több sütőtököthttp://www.life.hu/ez-zsir/20171031-minden-amit-a-sutotokrol-tudnod-kell.htmlSok hazai idényzöldségről kell lemondanunk késő ősszel, de nem kell bánkódnunk, hiszen többek között a csodás sütőtökkel kárpótol minket a természet, amit élettani hatásai és sokoldalú felhasználási módja miatt imádunk. Ez Zsír!OrigoEzekkel a módszerekkel iktathatod ki a cukrot az életedbőlhttp://www.life.hu/ez-zsir/20171031-iktasd-ki-a-cukrot-az-eletedbol-modszerek.htmlAmíg hetente egy alkalommal megettek egy-két hagyományos cukrászsüteményt az emberek, addig semmi gond nem volt a cukorral. Ma azonban rengeteg élelmiszer tartalmaz hozzáadott cukrot, így szinte észrevétlenül eszünk belőle sokkolóan nagy mennyiségeket. A cukor pedig nemcsak, hogy hízáshoz vezet, a fogaknak és a májnak is ellensége, ráadásul több betegség okozója is lehet. Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.