Elképesztően izmos lett Alicia Vikander: ez a színésznő tökéletes alakjának titka

Alicia Vikander Tomb Raider sport edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2018 márciusában érkezik az új Tomb Raider film, aminek nem más lesz a főszereplője, mint az Oscar-díjas Alicia Vikander. A svéd származású színésznő ezúttal nem csak tehetségét villantja meg, hanem szuperizmos testét is. Most eláruljuk, hogyan készült a szerepre.

Edzés profi szinten

Habár még ma is sokan azt gondolják, hogy simán lefogyhatnak és tökéletes alakot érhetnek el úgy, hogy meg sem mozdulnak, ez csupán önáltatás. Aki igazán jó formába akar kerülni, annak bele kell vetnie magát a sportolásba.

A színésznőnek ebben természetesen profi segítsége volt. Az a Magnus Lygdbäck edzette, akinek Alexander Skarsgård is köszönheti, hogy Tarzanként brutális izmokat villanthatott. Alicia hét hónappal a forgatás előtt elkezdtek súlyokkal dolgozni, mellette a boksz és a kevert harcművészetek nyújtottak felüdülést. Miközben egyre nehezebb súlyokkal dolgoztak az edzőteremben, bevezették még pluszban a falmászást.

A forgatások előtti hónapokban stílust váltottak: már csak a reggeli 30 perces HIIT-et és a délutáni 45 perces edzőtermi feladatsort kellett teljesítenie a színésznőnek. Mindehhez hozzá kell tennünk, hogy a balett-táncos múlt szintén nagy előny lehetett, a magabiztos testtudat legalábbis mindenképpen megvolt az edzésekhez.

HIIT

A HIIT magas intenzitású intervall edzést jelent, aminek lényege a fokozott zsírégetés, állóképességnövelés és izomnövelés. Mivel komoly erőre van szükség, főleg haladó sportolóknak ajánlott elsősorban. Az edzés során alacsony és magas intenzitású szakaszok követik egymást. Például egy perc kocogás, majd egy perc sprint. De lehet 4 perc négyütemű fekvőtámaszozás és 45 másodperc pihenő váltakozása is.

Étkezés mindenekfelett

Természetesen egyáltalán nem mindegy, hogyan étkezik az ember a sportolás mellett, hiszen minden edzés hiábavaló lehet, ha nincs megfelelő táplálkozással kiegészítve. Alicia saját bevallása szerint imád enni, és az étkezéseknek nagy hagyománya van a családjában. Állítása szerint Svédországban az emberek másként étkeznek, mint Amerikában: lassabban és tudatosabban. Ez jellemző a színésznő táplálkozására is, emellett mindig az egészséges életmód és a mértékletesség híve volt. Ezt gondolja például az édességekről is: egy keveset néha abból is lehet.

Forrás: YouTube

A forgatásra való felkészülés természetesen teljesen más helyzet volt, így extrém diétát követelt a színésznőtől is. Első körben az izomtömeg növelésére volt szükség: ekkor sok lassú felszívódású, jófajta szénhidrátot fogyasztott, sok fehérjét, és rostban gazdag ételeket. A napi vízmennyiségét minimum 3 literre növelte. Az edzések második szakaszában, amikor a szálkásításra került a hangsúly, új étrendet kapott edzőjétől. Ekkor szénhidrátot egyáltalán nem fogyasztott, csak fehérjében gazdag ételeket és zöldségeket evett.

Nosztalgikus gasztro trend hódít: a hazai alapanyagok kerülnek előtérbehttp://www.life.hu/ez-zsir/20180126-nosztalgikus-gasztro-trend-hodit-hazankban-a-hazai-alapanyagok-kerulnek-eloterbe.htmlAz elmúlt években elterjedt ázsiai fűszerek, különleges keleties ízvilágok mellett a regionalitás kezd visszakacsintani a hazai gasztronómiába. Újra előtérbe kerülhet a hazai, idény jellegű alapanyagok használata, amely befolyással lesz az emberek étkezési szokásaira, valamint a vendéglátóegységek fejlődésére és magukra a termelőkre is. Ez Zsír!--Recept hétvégére: kímélő gulyásleveshttp://www.life.hu/ez-zsir/20180126-recept-kimelo-gulyasleves.htmlBuday Péter alternatív receptjeivel még a legkalóriadúsabb magyar fogásokat is pillanatok alatt egészségesebbé lehet varázsolni. Az egészséges életmód ugyanis nem kell hogy íztelen legyen! Sőt, a gulyáslevest, a túrós csuszát vagy éppen a töltött káposztát sem kell száműzni az étkezésükből! A Keverd újra, Buday! a finom, változatos, laktató és pénztárcabarát ételekről szól! Ez Zsír!OrigoInterjú Simon Szandrával: a 9. hónapban jár a híres fitneszedzőhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180117-interju-simon-alexandra-fitnessjunkie-fitnesz-edzovel-terhessegrol-es-edzesrol.htmlSimon Alexandra, vagy ahogy a social mediában ismerik, Fitness Junkie rengeteg ember életét változtatta már meg, és tette boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá edzésprogramjának és táplálkozási programjának köszönhetően. Most viszont ő áll nagy változások előtt, a fitneszedző ugyanis a 9. hónapban jár. Várandósságról, edzésről, helyes táplálkozásról és boldogságról beszélgettünk vele. Ez Zsír!--Így veheted rá magad a hideg, téli napokon a sportolásrahttp://www.life.hu/ez-zsir/20171121-igy-veheted-ra-magad-a-hideg-esos-napokon-a-sportolasra.htmlMíg nyáron akár korán reggel is szívesen kipattanunk az ágyból egy kis sportolásra, ősz végén a rövid nappalok, a hideg, nyirkos idő nem a leghívogatóbb a kiadós edzéshez. Ilyenkor mindenre nehezebben vesszük rá magunkat. Pedig tudjuk jól: a nyári alak télen készül. Íme, 5 tipp, amivel könnyebben elindulsz majd a célod megvalósítása felé! Ez Zsír!Origo7 jel, hogy túl sok cukrot eszelhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180116-jelek-hogy-tul-sok-cukrot-eszel.htmlA cukorral az a baj, hogy szinte mindenben van. Nemcsak az édességekkel viszünk be sok cukrot, de a feldolgozott élelmiszerekkel is, amiktől jobb óvakodni, ugyanis rengeteg mesterséges adalékanyagot is tartalmaznak. De a cukorhoz visszatérve, nagyon oda kell figyelni, hogy mennyit viszünk be a szervezetünkbe, ugyanis többféle betegséget is okozhat. Ez Zsír!OrigoGránátalma: jótékony csodaszer a téli hónapokbanhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180124-granatalma-vitaminban-es-asvanyi-anyagban-gazdag-gyumolcs-telre.htmlA téli vitaminpótlás és antioxidáns-bevitel egyik legfontosabb szereplője a csodás piros kis magokat rejtő gránátalma. Most eláruljuk, miért fontos a fogyasztása, és hogyan lehet a lehető legkönnyebben megpucolni. Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.