Unod a rizst és a krumplit? Ezt a köretet próbáld ki!

Forrás: Shutterstock -
quinoa köret recept rukkola hajdina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ami a köreteket illeti, sokan nagyon egyoldalúan étkezünk, pedig a rizs, a krumpli és a párolt zöldség hármasa hamar unalmassá válik. Éppen ezért érdemes jobban megismerkedni a gabonákkal, amelyekből fantasztikus köretek és akár egytálételek is készíthetők. 

Hozzávalók:

  • 100 g hajdina
  • 100 g quinoa
  • feta sajt
  • szárított paradicsom
  • kesu dió
  • rukkola
  • citrom leve

Elkészítése:

A hajdinát és a quinoát a csomagoláson jelzett ideig főzzük készre. Rakd egy nagy tálba és hagy kihülni. Közben vágd össze a feta sajtot kisebb kockákra, vagy ha túl lágy, egyszerűen morzsold bele. A gabonákat attól függően kell sózni, hogy mennyi fetát teszel hozzá, hiszen a sajt maga is már kellemesen sós ízt ad. A szárított paradicsomokat is vágd fel, a kesut pedig törd meg, hogy kisebb-nagyobb darabok is legyenek benne. Mehet rá egy fél citrom leve is, és néhány marék rukkola. Fogyasztás előtt érdemes egy kicsit állni hagyni, hogy összeérjenek az ízek. Ha van időd pihentetni, akkor a kesut csak a tálalás előtt keverd hozzá, így nem fog megpuhulni.

A quinoa és a hajdina is lehet remek köret Forrás: Shutterstock

Miért hajdina és quinoa?

Hajdina: Nemcsak köretként, de akár a levesbe tészta helyett is lehet használni, ráadásul lisztet is készítenek belőle, ami például palacsintához nagyon jól passzol. Kiemelkedően magas élelmirost-tartalma miatt jótákony hat az anyagcserére, az emésztésre. Értékes vitaminforrás is, különösen a B-vitamin tartalma magas. Antioxidáns hatású, csökkenti a koleszterinszintet és a vérnyomást is

Quinoa: Dél-Amerikából származik, már az inkák is előszeretettel fogyasztották. Azért emelkedik ki a gabonák sorából, mert nagyon magas a fehérjetartalma. A jó fajta szénhidrátok közé tartozik, mivel lassú felszívódású, ahogy a hajdina, ez sem tartalmaz glutént. Természetesen rostban is gazdag, ráadásul a quinoa tartalmazza a gabonák közül a legtöbb ásványi anyagot.

Blake Lively 10 tippje az egészséges élethezhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180205-blake-lively-tippjei-az-egeszseges-elethez.htmlBlake Livelyt már a tinifilmek főszereplőjeként is sokan imádták, de manapság, amikor egyre több oldalát tudja megmutatni a filmvásznon, ráadásul családanyaként és Ryan Reynolds feleségeként is rendre elbűvöli a közönséget, jobban szeretik, mint valaha. Ezúttal a színésznő életmódhoz való hozzáállására voltunk kíváncsiak, és ezúttal sem csalódtunk. Ez Zsír!OrigoAlkohol, pánikbetegség és egy 180 fokos fordulat: Sándor életmódváltásának történetehttp://www.life.hu/ez-zsir/20180201-szucs-sandor-eletmodvaltasanak-tortenete.htmlSanyit többször állította az élet próbatétel elé. Amikor már nagyon mélyen volt, akkor viszont minden erejét összegyűjtve legyőzte a pánikbetegséget, leszokott a dohányzásról és az italról, elszántan és kitartóan küzdött, hogy egészséges legyen. Azóta a sport az élete, és szeretne másoknak is segíteni abban, hogy elérjék céljukat, mert ahogy mondja: "meg kell tanulnunk hinnünk magunkban!" Ez Zsír!OrigoÍgy adott le 35 kilót Jennifer Hudson: elárulta titkáthttp://www.life.hu/ez-zsir/20180201-igy-adott-le-35-kilot-jennifer-hudson-es-igy-tartotta-meg-sulyat.htmlA színésznő 2009-ben, kisfia születése után döntötte el, hogy életmódot vált és leadja a felesleges kilókat. Ezután 35 kilótól szabadult meg, és az igazán nagy dolog az egészben, hogy súlyát azóta, immáron hét éve is tartja. Ez Zsír!Origo"Hogyan fogyj egy hét alatt 5 kilót?" avagy ezért veszélyesek a gyorsan sokat ígérő diétákhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180131-a-gyorsan-sokat-igero-dietak-veszelyei.htmlA "minél többet, minél rövidebb idő alatt" világában élünk. Véletlenül se kelljen megmozdulni, vagy változtatni a mindennapi rutinunkban, de azért szeretnénk leadni 10-20 kilót, és szeretnénk tökéletes alakot. Maximum a koplalást vállaljuk be, mert ha pár hétig nem eszünk, az biztosan meghozza a kívánt eredményt. Pedig ez így nem működik, és aki mást állít, az bizony be akar csapni. Ez Zsír!OrigoNosztalgikus gasztro trend hódít: a hazai alapanyagok kerülnek előtérbehttp://www.life.hu/ez-zsir/20180126-nosztalgikus-gasztro-trend-hodit-hazankban-a-hazai-alapanyagok-kerulnek-eloterbe.htmlAz elmúlt években elterjedt ázsiai fűszerek, különleges keleties ízvilágok mellett a regionalitás kezd visszakacsintani a hazai gasztronómiába. Újra előtérbe kerülhet a hazai, idény jellegű alapanyagok használata, amely befolyással lesz az emberek étkezési szokásaira, valamint a vendéglátóegységek fejlődésére és magukra a termelőkre is. Ez Zsír!--Elképesztően izmos lett Alicia Vikander: ez a színésznő tökéletes alakjának titkahttp://www.life.hu/ez-zsir/20180129-alicia-vikander-szuper-alakjanak-titka.html2018 márciusában érkezik az új Tomb Raider film, aminek nem más lesz a főszereplője, mint az Oscar-díjas Alicia Vikander. A svéd származású színésznő ezúttal nem csak tehetségét villantja meg, hanem szuperizmos testét is. Most eláruljuk, hogyan készült a szerepre. Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.