A magyar G. I. Jane: Buttás Viktória katona és fitneszmodell

fitnesz sport katona fitneszmodell
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 36 éves Buttás Viktória hivatásos katona, emellett igazi sportrajongó. Vallja, ha munkája mellett több időt tudott volna az uszodában tölteni, máig is az úszás lenne a legnagyobb szerelme. Az élet azonban máshogy hozta: Viktória a fitnesz világában tudott igazán kiteljesedni. Ebben az évben öt versenyen indult, és mindenhonnan éremmel tért vissza. Idén a világbajnoki győzelem a cél. 
  • Mikor kezdtél el komolyabban foglalkozni a sporttal?

Isten igazából nem tudom megmondani. Az biztos, hogy én mindig komolyan vettem a sportot, még az általános iskolában is, a testnevelés órán. Bár akkoriban nem volt sportos alkatom, és nagy tehetség sem voltam. A munkámból kifolyólag is kellett, kell foglalkoznom a sporttal, mert követelmény egy bizonyos fizikum. Sok sportba bele is kóstoltam, és azok közül szinte mindegyik megfogott. Lehet ezért is bolyongtam a sportágak között: kézilabda, tánc, úszás, fitnesz, küzdősport stb.

„A munkámból kifolyólag is kellett, kell foglalkoznom a sporttal, mert követelmény egy bizonyos fizikum" Forrás: Buttás Viktória

Igazán tudatosan talán akkor kezdtem el a sporttal foglalkozni, mikor 2002-ben az akkori Sorozatvető Osztályparancsnokom, Somogyi János visszatért egy amerikai tanfolyamról, és minden reggel az ő vezetésével két órát sportolt az osztályunk. Aztán a sors úgy hozta, hogy a Pécsi laktanyát bezárták 2004-ben és váltanom kellett. Hódmezővásárhelyre kerültem, és mivel a sportot nem szerettem volna abbahagyni elkezdtem járni egy városi edzőterembe. Ott a teremedző segítségével a fitnesz világába sikerült még mélyebben belekóstolnom, de sajnos a munka és egy sérülés miatt nem tudtam vele komolyan foglalkozni, így maradtam a súlyzós edzéseknél.

2008-ban elhatároztam, hogy jelentkezem a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar testnevelő-edző szakára. A felvételi követelmények között szerepelt a szabályos úszás is, ezért elkezdtem úszásra járni magántanárhoz. Annyira megtetszett, hogy folyamatosan jártam edzőhöz és elindultam különböző szenior versenyeken országos és nemzetközi szinten egyaránt. Sajnos a munkám miatt ezt is abba kellett hagynom, nem tudtam folyamatosan eljárni az edzésekre, pedig nagyon rugalmas volt az edzőm. Nagyon sok gyakorlaton kellett részt vennem, ahol víz hiányában csak a súlyok maradtak: azt tudtam magammal vinni. Igaz nem olyan volt, mintha edzőteremben edzenék, de legalább szinten tudtam tartani magam.

Buttás Viktória úszásban is kipróbálta magát különböző szenior versenyeken országos és nemzetközi szinten egyaránt Forrás: Dunavolgyi Fitness Photo
  • Végül is ennek köszönhető, hogy a fitnesz lett az elsőszámú sport az életedben?

Ha tudtam volna továbbra is uszodába járni, talán ma is úsznék. De mivel az élet nem így hozta, ezért kellett váltanom és úgy érzem, jól választottam. A folyamatos edzések hatására a testem átalakult, ami természetesen egyre jobban tetszett. Arról nem is beszélve, hogy egyre jobban teljesítettem a munkámban fizikailag. Ebben a szakmában, ha valaki harcoló alakulatnál van beosztásban, igen fontos ez a szempont. Szóval a súlyzók szép fokozatosan lopták be a szívembe magukat. Az edzés segít levezetni a munkahelyi feszültséget is, frissebbé tesz, bár a szálkásítás vége felé már a szénhidrát megvonásnak köszönhetően egyre fárasztóbb. Valamint nem utolsó szempont hogy feszes idomaim lesznek. Az edzőteremben csak saját magamnak kell megfelelnem, és itt otthon érzem magam. Mindig barátsággal fogadnak az edzőteremben, és nagyon jó a környezet, így mindig ki tudok kapcsolni.

  • Milyen versenyeken és milyen kategóriában indultál?

Próbálkoztam versenyekkel már régebben is, több-kevesebb sikerrel. Aztán 2016-ban úgy éreztem, el kell indulnom versenyeken, hogy lássam, mire vagyok képes. Ebben az évben végül 5 versenyen is ott voltam athletic kategóriában, és mindig sikerült dobogós helyezést szereznem. Ezen felbuzdulva úgy gondoltam, hogy kipróbálom magam 2017-ben a WBPF szövetség Világbajnokságán, Mongóliában. Mivel ebben a szezonban ez volt az első verseny, így kicsit könnyebb dolgom volt azt illetően, hogy a legjobb formámat tudjam hozni.

„2016-ban úgy éreztem, el kell indulnom versenyeken, hogy lássam, mire vagyok képes. Ebben az évben végül 5 versenyen is ott voltam athletic kategóriában, és mindig sikerült dobogós helyezést szereznem" Forrás: Dunavolgyi Fitness Photo

A verseny nagyon színvonalas volt, és a szervezők nagyon kitettek magukért. Az első meglepetés a szálláshelyünk nagyon magas minősége volt, ahol megvolt minden, ami egy európai szállodában is: hatalmas szauna, kiváló gépparkkal rendelkező edzőterem, a személyzet rendkívüli segítőkészsége, stb. A szervezők nagyon kedvesek voltak, nagy figyelmet fordítottak a sportolók táplálkozására, ami nagymértékben hozzájárult a helyes étkezések betartásához. A verseny helyszíne egy nagyon pazar és óriási színházteremben volt. A verseny időrendjét az én versenynapomon precízen igyekeztek betartani, melynek köszönhetően tudtam, hogy mikor kell színpadra állnom. Így sikerült a kategóriámban elhozni az ezüstérmet, ami nagyon boldoggá tett. A záró est nagyon színvonalas volt, minden stílusban előadókat hívtak meg, hogy ezáltal is emlékezetessé tegyék a versenyt. Számomra nagy élmény volt látni és tapasztalni, hogy más országok versenyzői milyen barátságosak és segítőkészek egymással, amit én is tapasztaltam, amikor segítségre szorultam. Továbbá szintén nagy élmény volt látni, hogy milyen erős a mezőny és máshol is milyen keményen készülnek egy-egy versenyre.

2017-ben aztán egészen november közepéig versenyeztem, így elég hosszú volt ez a szezon is, és nagyon elfáradtam. Részt vettem a 15. Fitparádén, Móvár kupán, Bodysporton, Krikó kupán és megpróbálkoztam a WABBA szövetség világbajnokságán is, hiszen Magyarországon rendezték.

„Részt vettem a 15. Fitparádén, Móvár kupán, Bodysporton, Krikó kupán és megpróbálkoztam a WABBA szövetség világbajnokságán is" Forrás: Dunavolgyi Fitness Photo
  • Hogy néz ki egy heted: mennyit és miket edzel, hogyan tartod magad formában?

Jelenleg a tömegnövelési időszakban vagyok. Ez edzések vonatkozásában azt jelenti, hogy általában heti 6-7 edzés van, ahol próbálok nagy súlyokat megmozgatni. Az edzések körülbelül másfél órásak és két izomcsoportot dolgoztatok meg attól függően, hogy mely izomcsoportokról van szó. Kivételt képez a hát- és a lábedzés, amikor is csak ezekre a testrészekre gyúrok, mert ez a kettő a legnagyobb izomcsoportunk, és nagy az oxigénfelvétel-igénye. Hasazni szinte minden nap szoktam egy kicsit, de tavaly komplett edzésnap szólt róla, amit hetente 3-4 alkalommal csináltam, mert kicsit le volt maradva a többi testrészemhez képest. Lehet idén is folytatom, mert tavaly sikeresnek bizonyult ez a fajta hasprogram. A szálkásítás időszakában ez a szám felkúszik heti 13-14 edzésre is. Ilyenkor reggel minimum egy óra aerob és délután a súlyzós edzések vannak. Ezek mellé persze a nyújtásokat és pózgyakorlást is be kell illesztenem.

  • Mesélj az étrendedről!

A tömegnövelési időszak étkezés szempontjából könnyebb, mint a szálkásítás. Legalábbis számomra. Ekkor több kalóriát juttathatok a szervezetembe, így nem érzem magam mindig éhesnek. Ha hiszitek, ha nem, én nagyon szeretek enni. Néha még a páromat is kenterbe verem. (nevet) Jelenleg 130-150g szénhidrátot viszek be rizs, bulgur, hüvelyes zöldségek formájában. Emellett természetesen még beleférnek a gyümölcsök is (banán, alma, gránátalma, áfonya stb.), de nem minden napszakban, inkább csak délelőtt. A fehérjebevitelem szintén 140g körül mozog, melyet csirkemellből, marhahúsból, halból, zsírszegény tejtermékekből túróból, sajtból viszek be. Ezek mellett fogyasztok táplálékkiegészítő termékeket is, illetve edzés utáni turmixot és este kazeint.

„Ha hiszitek, ha nem, én nagyon szeretek enni" Forrás: Dunavolgyi Fitness Photo
  • Mi a gyenge pontod? Van valami, amit nem szeretsz magadon?

A gyengeségemről nem beszélnék, az maradjon az én kis titkom. (nevet) Most, aki olvassa, azt gondolja: "na, nézzük még mivel nincs megelégedve. Más örülne neki. Mit lehet egy ilyen testen változtatni?" Azt le kell szögeznünk, hogy itt már nem egy mindennapos kinézetről beszélünk, hanem sportszemmel, sportfizikumról van szó, amit a bírók szigorú szabályok szerint értékelnek. Így nézve a fenekemen kell változtatnom, valamint a hasamon szeretnék alakítani, hogy a legjobb legyek.

  • Veled is előfordul, hogy nincs kedved edzeni? Ilyenkor hogy motiválod magad?

Persze, elő szokott fordulni. Szerintem ez mindenkivel, még a profikkal is megesik. A szálkásítás vége felé már a hátam közepére sem kívánom a reggeli aerob edzéseket. De tudom, hogy ez is kell, erre is szükség van a célom megvalósításához. Hogy mi motivál ilyenkor? Lehet, ezt nem kellene elmondanom, mert nem szép dolog. Remélem nem dobnak utánam ezért köveket. Szóval: azok az emberek jutnak ilyenkor eszembe, akik irigyek rám, és ebből az okból kifolyólag próbálnak bántani, keresztbe tenni. Nekik akarom csak azért is megmutatni, hogy képes vagyok rá még így is! Persze emellett a barátok bíztatása is sokat jelent számomra. Még akkor is, ha azokban a pillanatokban nem úgy reagálok rá, ahogy kellene. De mindig ösztönöz, hogy ezt is meg kell csinálni, mert ezzel is közelebb kerül a várva várt jutalom. Mindig az jár az eszemben, ha nem csinálom meg, akkor emiatt nem lesz meg a kellő formám a verseny idejére. Ez kellőképp ösztönöz, hogy hulla fáradtan is lemenjek a terembe hajnalban edzeni.

A magyar G. I. Jane-nel is előfordul, hogy nincs kedve edzeni, de mindig talál magának motivációt Forrás: Buttás Viktória
  • Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Legfőbb vágyam, hogy a WBPF szövetség keretein belül a decemberi thaiföldi VB-n a kategóriámban a dobogó legmagasabb fokára álljak. Idén kicsit későre tették a VB-t a tavalyihoz képest, ezért lehet, hogy nem fogok annyi versenyen részt venni, mert azt szeretném, hogy a sportformám a legjobb legyen arra az időszakra. Pedig lett volna több verseny, amin szívesen indultam volna, de fontossági sorrendet kellett felállítanom magamban. A legnagyobb álmom pedig ez a verseny, hogy ott hozzam a legjobb formámat. Elsőként ezt teljesítem. (nevet)

  • Mivel foglalkozol a fitnesz mellett?

Hivatásos katona vagyok, így elég elfoglalt. Emellett pedig elkezdtem edzőként is dolgozni, mert úgy érzem, még mindig sok a tévhit ebben a sportágban, amivel le kellene már számolni. Emellett angolt tanulok. Nagyon szeretem az állatokat, és ha van időm, járok menhelyekre kutyákat sétáltatni. Ami bennük van szeretet, mindig felvidít és feltölt.

Egészséges Valentin-napi desszert, amit imádni fogtokhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180212-egeszseges-valentin-napi-desszert.htmlHa az egészséges életmód hívei vagytok, akkor lepjétek meg egymást egy nagyon finom házi süteménnyel, ami még egészséges is. Ez Zsír!OrigoUnod a rizst és a krumplit? Ezt a köretet próbáld ki!http://www.life.hu/ez-zsir/20180208-koret-recept-hajdinabol-es-quinoabol.htmlAmi a köreteket illeti, sokan nagyon egyoldalúan étkezünk, pedig a rizs, a krumpli és a párolt zöldség hármasa hamar unalmassá válik. Éppen ezért érdemes jobban megismerkedni a gabonákkal, amelyekből fantasztikus köretek és akár egytálételek is készíthetők. Ez Zsír!OrigoBlake Lively 10 tippje az egészséges élethezhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180205-blake-lively-tippjei-az-egeszseges-elethez.htmlBlake Livelyt már a tinifilmek főszereplőjeként is sokan imádták, de manapság, amikor egyre több oldalát tudja megmutatni a filmvásznon, ráadásul családanyaként és Ryan Reynolds feleségeként is rendre elbűvöli a közönséget, jobban szeretik, mint valaha. Ezúttal a színésznő életmódhoz való hozzáállására voltunk kíváncsiak, és ezúttal sem csalódtunk. Ez Zsír!OrigoAlkohol, pánikbetegség és egy 180 fokos fordulat: Sándor életmódváltásának történetehttp://www.life.hu/ez-zsir/20180201-szucs-sandor-eletmodvaltasanak-tortenete.htmlSanyit többször állította az élet próbatétel elé. Amikor már nagyon mélyen volt, akkor viszont minden erejét összegyűjtve legyőzte a pánikbetegséget, leszokott a dohányzásról és az italról, elszántan és kitartóan küzdött, hogy egészséges legyen. Azóta a sport az élete, és szeretne másoknak is segíteni abban, hogy elérjék céljukat, mert ahogy mondja: "meg kell tanulnunk hinnünk magunkban!" Ez Zsír!OrigoÍgy veheted rá magad a hideg, téli napokon a sportolásrahttp://www.life.hu/ez-zsir/20171121-igy-veheted-ra-magad-a-hideg-esos-napokon-a-sportolasra.htmlMíg nyáron akár korán reggel is szívesen kipattanunk az ágyból egy kis sportolásra, ősz végén a rövid nappalok, a hideg, nyirkos idő nem a leghívogatóbb a kiadós edzéshez. Ilyenkor mindenre nehezebben vesszük rá magunkat. Pedig tudjuk jól: a nyári alak télen készül. Íme, 5 tipp, amivel könnyebben elindulsz majd a célod megvalósítása felé! Ez Zsír!OrigoA jó diéták 10 ismérvehttp://www.life.hu/ez-zsir/20180116-a-jo-dietak-10-pontja.htmlA jófajta diétát valójában életmódváltásnak hívjuk. Sokakat viszont megijeszt ez a szó, ugyanis hosszú távú elköteleződést jelent, míg a diéta a köztudatban egy gyors fogyási módszert takar. Ennek azonban nem szabad bedőlni. Hogy jól tudj választani a különböző fogyókúrás módszerek között, megmutatjuk a jó diéták 10 ismérvét. Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.