valóvilág Dj. Seherezádé kiló hízás verseny
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vége a csontsovány korszaknak: Seherezádé újra rendesen eszik. 

"A tegnapi posztom margójára..+3 kg a versenyzői alakomhoz képest..Egészségesen,boldogan,nagyon sokat eszek, csalok is, kevesebbet sportolok fél éve, rengeteget dolgozok és sokkal jobban érzem magam a bőrőmben mint a versenyzés alatt (...) Nagyon nehéz volt túl lenni a verseny utáni sokkon,amikor a szervezetem kivolt éhezve a cukorra és a szénhidrátba és igen csak tönkre volt menve..(sosem produkáltam ilyen tüneteket) utolag úgy gondolom szerencsés vagyok hisz megtudtam őrizni az egészségemet és az a pár plusz kg azt mondják kellett is" - írta többek között posztjához Sehi.

Mutatjuk a korábbi posztot is:

5+1 dolog, amit nem tudtunk a cukorrólhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180422-5-dolog-amit-nem-tudtunk-a-cukorrol.htmlBár nemzetközi összehasonlításban édesszájú hírében állnak a magyarok, ez csak részben igaz. Egy friss, országos kutatás szerint gyakran eszünk édességet, ám a felnőttek között kisebbségben vannak azok, akik a túrós csuszára, a palacsintára vagy éppen a káposztás tésztára cukrot hintenének, viszont a kávét, teát a többség édesítve issza. Ha üdítőről van szó, a cukormentes vagy csökkentett cukortartalmú változatokat is egyre többen választják.Ez Zsír!OrigoCsont és bőr Cinthya Dictator: Instagramján támadják a kommentelőkhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180422-csont-es-bor-cinthya-dictator-instagramjan-tamadjak-a-kommentelok.htmlÖrömhírt osztott meg követőivel Cinthya, de sokan elsiklottak a poszt mondandója mellett, és kiálló bordái miatt támadták a celebet. Ez Zsír!OrigoÉheztette magát Détár Enikőhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180224-eheztette-magat-detar-eniko-szineszno.htmlVolt, amikor túlzásba vitte a fogyókúrát Détár Enikő. Ez Zsír!--Hódi Pamela nagyon lefogyott: fotóhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180216-hodi-pamela-berki-krisztian-exe-nagyon-lefogyott.htmlEgy idézettel tette közzé legújabb fotóját Hódi Pamela, aki egyrészt gyönyörű, másrészt elképesztően vékony. A kommentelők szerint a versrészlet üzenet Berki Krisztiánnak, van, aki úgy véli, Pamela nehezen emészti meg, hogy exe továbblépett. Ez Zsír!OrigoRubint Réka: "Lehetne sokkal formásabb a vádlim"http://www.life.hu/ez-zsir/20180210-rubint-reka-szeretne-ha-formasabb-lenne-a-vadlija.htmlGondolnád, hogy még Rubint Réka sincs megelégedve kisportolt testével. Nos, igen, neki is van olyan, ami nem annyira tetszik magán, és azt is elárulta, mi az. Ez Zsír!OrigoSzexi képen pózol Larion Zoéhttp://www.life.hu/ez-zsir/20171217-szexi-kepen-pozol-larion-zoe-muller-attila-felesege.htmlMüller Attila felesége, Larion Zoé káprázatosan néz ki. Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.