25 kilót fogyott Zsidró Tamás mesterfodrász

2018.05.08. 12:00

Az Ez Zsír! magazin múlt heti adásában a mesterfodrász, Zsidró Tamás volt Sarka Kata vendége a LifeTv-n. Tamás elárulta, hogy egy régi, nyári fotó ébresztette rá: életmódot kell váltania, és azt is elárulta, hány kilótól szabadult meg pontosan. 

Egy pár évvel ezelőtti nyári fotó sorsdöntő változást hozott Zsidró Tamás életében. A fotó hatására fogalmazódott meg benne: szüksége van az életmódváltásra. De nem csak fogyni akart, a legfontosabb az volt számára, hogy jó kondiban legyen. 

Tamás két éve edz Varga Danival, akit saját bevallása szerint soha nem tud rábeszélni arra, hogy a következő gyakorlat könnyebb legyen, de nem is baj, hiszen így látja a fejlődést. Danival hetente kettő-három-négy alkalommal edzenek együtt, attól függően, hogyan tudják összeegyeztetni egymással és egyéb irányú munkájukkal. Az edzések egyébként egészen családias hangulatban telnek, illetve, ahogy maga Tamás fogalmaz: "Nagyon sokat nevetünk, de én közben belül sírok."

Dani kulisszatitkokat is elárult az edzésről: "Amikor idejött, nagyon félt a súlyoktól, de már látom rajta, hogy ha nem megy akkora súlyokkal a gyakorlat, akkor ideges." Dani azt is elmondta, hogy a mesterfodrász nagyon is kitartó személyiség, habár a diétával voltak és vannak is nehézségei.

Nézd meg a teljes beszélgetést!

Zsidró Tamássportedzésfodrászfogyáséletmódváltás