Mi történne a testünkkel, ha csak vizet innánk?

Forrás: YouTube -
anyagcsere sejt víz test vízfogyasztás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Unos-untalan ismételgetik az orvosok, a dietetikusok, és a táplálkozástudományi terület szakemberei, hogy igyunk meg naponta legalább 2-3 liter vizet. Igazuk is van, de azt kevésbé tudjuk, hogy mit érünk el azzal, ha elhagyjuk a cukros üdítőket, és csak vizet iszunk napközben. Érdemes kipróbálni és megfigyelni, milyen pozitív változások történnek a testünkben 1-2 hónap leforgása után. Mi eláruljuk, mire lehet számítani.

1. Csökken a testsúlyunk

Ha valaki csak vizet inna 1 napon keresztül, az felérne közel 1 km kocogással. Természetesen nem így kell elkezdeni az életmódváltást, hanem mint mindig, a fokozatosság elvét érdemes követni, és első lépésként a cukros üdítőket kell lecserélni vízre. Később az étel adagjait is le lehet csökkenteni, majd gyümölcsre váltani. Utána akár a vízkúrába is bele lehet vágni, de ez utóbbi csak orvosi felügyelet mellett ajánlott. A víz elfogyasztása étkezés előtt csökkenti az étvágyat, ami szintén súlycsökkenéssel jár.

Ha valaki csak vizet inna 1 napon keresztül, az felérne közel 1 km kocogással Forrás: YouTube

2. Felgyorsul a test metabolizmusa

Ez azt jelenti, hogy az a sebesség, amellyel a testünk sejtjei elégetik a kalóriát és energiává alakítják át, felturbózódik. Amikor azt érezzük, hogy majd kiugrunk a bőrünkből, mert annyi energiánk van, az nagy részben ennek a gyors sejtégetésnek köszönhető. A lassú metabolizmus miatt gyakran ok nélkül is hízhatunk. A dietetikusok azt szokták ilyen esetben javasolni, hogy bő vízfogyasztás mellett gyakrabban és keveset együnk, hogy becsapjuk a szervezetünket és többször égesse el a kevesebb, bevitt kalóriamennyiséget.

3. Csökken a különböző betegségek kialakulása

Már napi 5 nagy pohár víz elfogyasztása 40 százalékkal csökkenti a szívinfarktus kialakulását. Mivel a szív- és érrendszeri betegségek hazánkban a vezető halálokok egyike, ezért ha elég vizet fogyasztunk, már elképesztően sokat tettünk az egészségünkért. A magas vérnyomás, a vesebetegségek, a bélbetegségek, illetve ízületi fájdalmak kialakulásának kockázatát is jelentősen csökkenti, és rendben tartja a húgyhólyag kondícióját.

Már napi 5 nagy pohár víz elfogyasztása 40 százalékkal csökkenti a szívinfarktus kialakulását Forrás: Shutterstock

4. Fiatalon tart

Ha méregdrága hidratáló krémeket kenünk magunkra sem elég ahhoz, hogy bizonyos kor felett ne jelenjenek meg rajtunk a szarkalábak és a ráncok. Ha nem fogyasztunk elég vizet, a bőrünk kiszárad, ráncossá, aszottá és rugalmatlanná válik. A víz belülről táplálja a bőrt, feltölti, hidratálja, selymessé, és rugalmassá varázsolja.

5. Jobb lesz a közérzetünk

A sok „szemetet”, amit megeszünk és megiszunk napközben, annak egy részét elraktározza a szervezetünk, amitől nehézkesnek, fáradtnak és lomhának érezzük magunkat. A víz segít kiüríteni a toxikus salakanyagokat a szervezetből, és frissebbek, élettelibbnek érezhetjük magunkat, amitől jobb lesz a hangulatunk, és a kedélyállapotunk.

A víz segít kiüríteni a toxikus salakanyagokat a szervezetből és jobb lesz a közérzetünk Forrás: Shutterstock

6. Felfrissül az agyműködés

Ha azt érezzük, hogy ködös a fejünk, nem fog az agyunk, feszültek vagyunk, az dehidratáltságot jelez. Az agyunk 75-85 százaléka ugyan is vízből áll, és mivel az elme nem képes tartalékolni a vizet, folyamatosan arra a mennyiségre hagyatkozik, amit elfogyasztunk. A víz elősegíti, hogy az agyféltekék között összhang alakuljon ki, ami nélkülözhetetlen az idegrendszer normális működéséhez. Ha fáj a fejünk, érdemes 1-2 nagy pohár vizet felhajtani, ami a fejfájást hatékonyan elmulasztja.

7. Elűzi a depressziót

Ha nem fogyasztunk elég folyadékot, az nem csak az agyműködésünkre, a szervezetünkre, de a kedélyállapotunkra is kihat. Vízhiány esetén stressz okozta folyamatok indulnak be a szervezetben. Ilyenkor megemelkedik az adrenalin szint, izzadunk, szaporodik a légzésünk, amik vízvesztéssel járnak, és tovább növelik a hiányt. Ezért nagyon fontos a bőséges folyadékpótlás, amely emel a kedélyállapotunkon is.

Így gyógyult ki az érzelmi evésből a fiatal lány, Alannahttp://www.life.hu/ez-zsir/20180627-alanna-maniscalco-kigyogyult-az-erzelmi-evesbol.htmlAlanna Maniscalco sok-sok éve a teltebb nők táborát erősítette, mire rájött, hogy súlyos érzelmi evő. Nem sokkal később kiderült, hogy más testi betegsége is van, ami miatt többször műteni kellett. Ennek ellenére sikerült összeszednie magát, ma pedig boldog és egészséges. Ismerd meg a történetét. Ez Zsír!OrigoNe hagyd magad befolyásolni! - 11 jel, mely étkezési zavarra utalhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180625-11-jel-hogy-etkezesi-taplalkozasi-zavarod-van.htmlA bombatestek korábban soha sem kaptak ekkora teret és figyelmet, mint az elmúlt pár évben. A rengeteg médiafelület, mely folyamatosan csak azt sulykolja belénk, hogy a cél nem lehet kevesebb, mint elérni a tökéletes testet, sajnos sok esetben tragédiához vezető útra kényszerít minket. Teszteld magad: Te küzdesz evési zavarokkal? Ez Zsír!Origo5 mellszépítő gyakorlat, felejtsd el a plasztikai sebészthttp://www.life.hu/ez-zsir/20180626-5-mellszepito-gyakorlat-felejtsd-el-a-plasztikai-sebeszt.htmlNem kell rögtön plasztikai sebész kése alá feküdni, ha nem vagy elégedett. Itt van 5 gyakorlat, amiktől megszépül a melled.Ez Zsír!--114 kilót fogyott a 38 éves anyukahttp://www.life.hu/ez-zsir/20180626-114-kilot-fogyott-a-38-eves-anyuka-dawn-dawson.htmlKözel 114 kilogrammot adott le az az anyuka, akinek korábbi túlsúlya már-már az életét veszélyeztette. Ez Zsír!--Így sportol várandóssága alatt Konkoly Ági, egykori szépségkirálynőhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180625-konkoly-agi-varandossagarol-meselt-az-ez-zsir-magazinban.htmlKonkoly Ági modell, egykori szépségkirálynő volt Sarka Kata vendége a vasárnapi Ez Zsír! magazinban. Ági, aki második gyermekével várandós, többek között arról mesélt, hogyan sportol kismamaként. Ez Zsír!OrigoMég ma is sok a téves információ a fogyókúra kapcsán: interjú Nagy Judittalhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180622-interju-nagy-judittan-a-fitten-pozitivan-bloggerevel.htmlNagy Judittal, a Fitten pozitívan bloggerével beszélgettünk arról, hogy milyen kérdésekkel keresik fel a nők, akik fogyni, formálódni szeretnének. Judit azt is elárulta, melyik testrészükkel a legelégedetlenebbek a nők, és hogy mi rá a megoldás. Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.