Azt hitték, hogy terhes, lefogyott 50 kilót

2018.07.09. 11:00

Komoly traumák miatt menekült az evésbe Haley Hartung-Kaufman, akit nagymamája meghökkentő szavai döbbentettek rá, hogy mennyire elvesztette a kontrollt élete felett. Olvasd el Haley történetét!

"Egyszerűen kicsúszott a kezemből az irányítás. Rövid időn belül veszítettem el a nagypapámat és az apukámat, miközben a szülés utáni depresszióval is küzdöttem - kezdte történetét Haley. - Ehhez jöttek még a mindennapi élet stresszhelyzetei, és ez így már végképp nagyon sok volt. Az evésbe menekültem, így nagyon hamar túlsúlyos lettem.

Haley Hartung-KaufmanForrás: Haley Hartung-Kaufman

Az evés örömöt okozott és megnyugtatott a feszült és szomorú pillanatokban. Ami az étkezéseket illeti, sajnos a legrosszabb fogásokat választottam. Szinte mindig gyorsétteremben ettem, leginkább hamburgereket és pizzákat, mellé persze jöttek a cukros üdítők is.

Aztán egy napon, 2017 húsvétvasárnapján a nagymamám megkérdezte, hogy terhes vagyok-e. Természetesen nem voltam várandós, csak a rám rakódott súlyfelesleg tévesztette meg. Teljesen megdöbbentett a nagymamám kérdése, de mintegy ébresztőként hatott rám, amire nagy szükségem volt.

Komoly elhatározással kezdtem el kutakodni az interneten, olyan étrendet kerestem, ami nem várja el, hogy koplalni kelljen. Amikor rátaláltam az alacsony szénhidráttartalmú Atkins-diétára, úgy éreztem, hogy megtaláltam a módszert, amiben hinni tudok. Az Atkins-diéta rákényszerített, hogy előre megtervezzem az étkezéseimet, és arra is, hogy elolvassam az élelmiszerek címkéit, és tudjam, mennyi cukrot, fehérjét és rostot tartalmaznak. Az első pár alkalommal rendívül időigényes volt a bevásárlás, de még manapság is sok időt szánok rá, mert tudatosan akarom összeválogatni az élelmiszereket. A kiegyensúlyozott étrend és a kalóriabevitel korábban soha nem érdekelt, most viszont már egyre jobban foglalkoztatott.

Haley olyan étrendet keresett, ami nem várja el, hogy koplalni kelljenForrás: Haley Hartung-Kaufman

Egyre inkább odafigyeltem a testmozgásra is, vettem egy aktivitásmérőt, hogy lássam, mennyit mozgok. Mivel az edzőterem soha nem vonzott, úgy döntöttem, hogy inkább sétával próbálkozom. Hetente 3-5 alkalommal sétáltam egy-egy órát, ha az idő nem engedte, akkor az otthoni futópadon tettem meg ugyanezt a távot. Mindennap nyújtottam 15 percet, ami szintén nagyon jó hatással volt a testemre. A mozgás és az új táplálkozási rend szépen hozta is az eredményeket.

Egyre jobb volt a közérzetem, ráadásul rengeteg pozitív visszajelzést is kaptam, így végig erős maradt a motivációm. Persze voltak nehéz pillanatok, főleg az elején, amikor csaltam is, de ez sem tántorított el, mindig fel tudtam állni utána. Eddig 50 kilót fogytam, és ez még nem az út vége. Mindenkinek azt tudom tanácsolni, hogy ne adja fel egy-egy mélypont miatt sem. A kis lépések is nagy győzelmek, melyek az egészségünk javára válnak."

Haley 50 kilót fogyott és ma már remek a közérzeteForrás: Haley Hartung-Kaufman
szülés utáni depresszióAtkins-diétafogyáséletmódváltás