A szénhidrátok csökkentésével fogyott 40 kilót ez a fiatal nő

fogyás Atkins-diéta bug2018 szénhidrát egészséges életmód
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gyermekkorában is túlsúlyos volt, és habár többször is megpróbált lefogyni, soha nem volt elég akaratereje. A legnagyobb motivációt végül gyermekei jelentették. Ismerd meg Amber Akam történetét.

„Egész gyerekkoromban túlsúlyos voltam. Soha nem sportoltam, az evésben viszont nagyon is jól éreztem magam. Talán mondanom sem kell, hogy nem éppen az egészséges fogások voltak a kedvenceim. Rengeteg szénhidrátot ettem: tésztákat, kenyeret, édességet. Közben sokszor megfordult a fejemben, hogy lefogyok, de igazság szerint mindig túlságosan nehéznek tűnt a feladat.

Amber Akam gyerekkora óta túlsúlyos volt Forrás: Amber Akam

Amikor a gyerektervezésről volt szó, mindig azt reméltem, hogy a gyerekeimnek olyan alakjuk lesz, mint az apjuknak, aki alkatilag is vékony. A fiam ilyen is lett, a lányomon páréves korában már látszódott, hogy inkább az én alkatomat, hízékonyságomat örökölte. Ettől nagyon rosszul éreztem magam, de ez végre kimozdított a lustaságból. Nem akartam, hogy ő is ugyanazon menjen át, mint én. Meg akartam tanulni egészségesen élni, hogy a lányomnak is ezt taníthassam.

A fogyásban más is motivált. A férjemmel elváltunk, és szerettem volna újra ismerkedni, ám nagyon elkeserített, amit a tükörben láttam. Apukám ajánlotta az Atkins-diétát, amivel neki és második feleségének is sokat sikerült fogynia, így belevágtam.

Amber az Atkins-diéta segítségével szabadult meg a plusz kilóktól Forrás: Amber Akam

Elsősorban a szénhidrátfogyasztást reformáltam meg. A gyors felszívódású szénhidrátokat teljesen elhagytam, a lassú felszívódású, rostban gazdag fajták viszont megmaradtak, miközben a fehérjék és az egészséges zsírok bevitelére is figyeltem. Ezek közül viszont csak a szénhidrátbevitelt számoltam.

Tudtam, hogy a testsúlycsökkenéshez mozgásra is szükség lesz, de az edzőteremmel egyáltalán nem szimpatizáltam, így eldöntöttem, hogy sétálni, futni fogok. Napi 3-6 kilométer közötti távokat tettem meg, kezdetben lassabb, majd gyorsabb tempóval. Hamar meglátszott rajtam a testmozgás: egyrészt gyorsabban fogytam, másrészt észrevettem, hogy tónusosabb az alakom.

„Napi 3-6 kilométer közötti távokat tettem meg, kezdetben lassabb, majd gyorsabb tempóval” Forrás: Amber Akam

A kezdeti sikerek nagy motivációt jelentettek, de kétségtelen, hogy nem volt mindig könnyű. A nassolás még most is a gyengém, így nagyon oda kell figyelnem, hogy ne kapassam el magam, a két gyerek mellett pedig nem mindig könnyű beiktatni az edzést. Leginkább kora reggel vagy késő este volt rá lehetőségem. De minden áldozatot megért, amikor belenéztem a tükörbe, és végre elégedett voltam. Boldog voltam, tetszettem magamnak, szuper érzés volt. A legjobb mindebben, hogy az egészséges életmód híve lettem, így nem kell félnem, hogy visszatérnek a plusz kilók, és a gyerekeimnek is jó példát tudok mutatni."

Szeptember 1-jén minden a sportról szól Budapesten

Szeptember 1-jén ismét sportpályává változnak az utcák, terek és grundok; kezdetét veszi a harmadik Budapest Urban Games (BUG). A különleges kezdeményezés célja a városi sportolás népszerűsítése és a helyi sportközösségek támogatása. A programból a streetball, a futás, a grundfoci, a laser run és a Duna-átúszás sem hiányzik. További részletek a facebookon és az esemény honlapján.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.