biztonságos futás futás női önvédelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az elmúlt napok történései és az ultrafutó Makai Viktória elleni támadás ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a baj bárhol és bármikor megtörténhet. Kovács Ildikó, női önvédelmi oktató szerint éppen ezért rendkívül nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre. Úgy véli ugyanis, hogy tudatos felkészüléssel csökkenteni lehet a tragédiák bekövetkeztét. A szakértő 7+1 pontban foglalta össze, mit tehetünk futás közben a biztonságunk érdekében.

1. Olyan öltözéket viseljünk, amely nem befolyásolja negatívan a térézékelésünket. Mellőzzük a kapucnis pulóverek viselését, ebben az esetben ugyanis csökken a periférikus látásunk és nem tudunk kellő figyelmet fordítani a környezetünkre.

2. Ne fussunk fülhallgatóval és hangos zenével! A ma megvásárolható eszközök ugyanis szinte száz százalékban ki tudják szűrni a zajt, így nem halljuk, ha a hátunk mögé érkezik valaki. Ekkor egy támadás teljes mértékben meglepetésszerűen érhet bennünket, ami jelentősen rontja a védekezési esélyeinket.

3. Ha lehetőségünk van rá, fussunk társsal, és minden esetben olyan útvonalon kocogjunk, ahol van gyalogos forgalom, az útszakasz pedig ki van világítva. De még ezen feltételek megléte esetén is figyeljük a környezetünket, tekintetünkkel gyakran pásztázzuk az útszéli bokros területeket és időnként nézzünk hátra is.

4. Amennyiben futni indulunk, minden esetben értesítsük erről legalább az egyik ismerősünket. Fontos, hogy a család, egy barát, vagy éppen a szomszéd tudja, hogy merre futunk és nagyjából mennyi idő múlva érkezünk vissza. Amennyiben ugyanis késnénk, elénk tud jönni az ismert útvonalon, ez pedig, ahogyan a futónőnél láthatjuk, az életünket is megmentheti.

5. Mindig legyen nálunk telefon. Napjainkban szinte mindenki okostelefont használ, ezen pedig nem csak a gyorshívót tudjuk beállítani, hanem segélyhívó applikációt is tudunk telepíteni. Szintén jó megoldás lehet, ha családunkkal közösen használunk olyan programot, ami folyamatosan nyomon követi tartózkodási helyünket, így egyetlen telefonra vetett pillantással társunk vagy rokonaink tudják, hogy éppen hol tartunk futásunkban. Ha pedig azt látják, hogy hosszabb ideje nem változott a tartózkodás helye, szintén közbe tudnak lépni és megkeresésünkre tudnak indulni.

6. Kiváló megoldás lehet az is, ha egy legálisan vásárolt gázspray-vel a kezünkben kocogunk, de a célra tökéletesen megfelelhet egy kisméretű dezodor vagy hajlakk is. A támadó szemébe fújva ezek is elvakíthatják, megzavarhatják, mi pedig el tudunk futni vagy segítségért tudunk kiáltani.

7. Amennyiben azt látjuk, hogy valaki követ bennünket futás közben, hirtelen álljunk meg és változtassunk irányt. A telefon legyen mindig a kezünkben és amint veszélyt érzünk, máris nyomjuk be az előre beállított gyorshívás funkciót, hogy időben segítséget tudjunk kérni.

+1 Tanuljunk önvédelmet! A Női Önvédelem oktatásain már két-három hónap alatt is elsajátíthatjuk azokat az alapvető technikákat, amelyek egy esetleges támadás során életmentőek lehetnek. A támadási helyzeteket stresszhelyzetben is gyakorolva lelkileg és szellemileg is felkészülhetünk az azonnali és tudatos reagálásra, így tovább csökkenthetjük az esélyét az áldozattá válásunknak.

További információk: www.noionvedelem.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.