2018-as mérleg: magyar sztárok, akikre felszaladtak a kilók

betegség kiló hízás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy az lenni szokott, év vége felé közeledve elkészítjük az aktuális évi mérleget. Most megmutatjuk, kik azok a magyar sztárok, akikre 2018-ban felszaladtak a kilók.

Hízókúrára fogták:

Szorcsik H. Vikit alapvetően vékony testalkattal áldotta meg a természet, gyermekei születése után azonban annyira lefogyott, hogy már fájdalmai voltak: fájt a tüdeje, fájt levegőt vennie, és félt, hogy újra kórházba kerül. Ekkor alig volt 40 kiló. Rengetegen aggódtak érte, és ő maga is megijedt, ezért év elején elhatározta, hogy változtat eddig életmódján.

Viki büszke lehet magára, ugyanis augusztusra sikerült 14 kilót híznia, és elérte az 55 kilót. Saját bevallása szerint alig hittel el, hogy sikerült elérnie ezt a súlyt, hiszen gyermekeivel a pocakjában volt utoljára ennyi. Most végre egészségesnek és erősnek érzi magát. "Hússal teli a combom, az arcom, és rettentően jól érzem magam" – mesélte korábban a színésznő.

Szorcsik H. Viktória gyermekei születése után nagyon lefogyott, alig volt 40 kiló Forrás: TV2

A nagy gyorskajateszt:

Különleges kihívásba vágott bele a táplálkozási tanácsadóként dolgozó VV Seherezádé. Be akarta bizonyítani, mennyire káros a szervezetünknek a gyorskaja, ezért hat héten keresztül csak azt fogyasztott. A változás elképesztő: ez idő alatt 10 kilót szedett magára. A különbséget előtte-utána fotón mutatta meg.

„A jobb oldali kép pár hónapja készült, a bal hétfőn. Több mint 10 kg a különbség. 6 hét gyorskaján vagyok túl. Tanulság? Ha sz*r kaját eszel, sz*rul fogsz kinézni. (...) Sokan áltatják magukat azzal, hogy a csinos alak az genetika. Nem, ez nem genetika, hanem csak kitartás, semmi más. Most pár hét alatt ismét formába lendülök, hogy karácsonykor ismét lelkifurdi nélkül bűnözhessek" - írta Instagram-oldalán.

VV Seherezadé 6 hétig csak gyorskaján élt és felszedett 10 kg-ot Forrás: Instagram/seherezadenay

Az inzulinrezisztencia hatása:

Manapság kevesebbet hallunk Palotás Petráról, aki 10 évvel ezelőtt a kereskedelmi csatornák kedvelt műsorvezetője volt, aztán szerelme és gyermeke kedvéért Hamburgba tette át a székhelyét. Ma íróként és édesanyaként éli életét. Legutóbb egy igencsak őszinte vallomás kapcsán hallhattunk róla, betegségéről, az inzulinrezisztenciáról és annak következményeiről mesélt.

"60-ról 85 lettem. Az, aki hosszú évekig a képernyőn volt, reflektorfényben élt, ezt még nehezebben éli meg. Dietetikus orvossal konzultálva elkezdtem egy nagyon erős és hatékony fogyókúrát, az úgynevezett részidős böjtöt, aminek az a lényege, hogy nyolc órán keresztül ehetek normálisan kétszer-háromszor, utána viszont 16 órán keresztül semmiféle táplálékot nem vehetek magamhoz. Ekkor böjtöl a szervezet, ez jó hatással van nemcsak a fogyókúrára, hanem az inzulinrezisztenciát, a 2-es számú cukorbetegségemet is megállíthatja" - mesélte a Bestnek Petra, aki a pluszkilók ellenére is gyönyörű.

Palotás Petra az inzulinrezisztenciája következtében 25 kg-ot szedett fel, jelenleg egy szigorú diétával próbál megszabadulni a fölös kilóktól Forrás: PROfoto, Facebook/Petra Palotás

Jojóeffektus:

Friderikusz Sándort ritkán látni manapság nyilvános eseményen. Júniusban mégis sikerült lencsevégre kapniuk a fotósoknak Verebes István könyvbemutatóján. Hiába viselt baseballsapkát és napszemüveget, a fotósok így is észrevették a legendás tévést, aki évek óta küzd a súlyával. A jojóeffektus pontos okairól nem tudunk, ezúttal azonban nagyon sokat szedett fel a műsorvezető.

Friderikusz Sándort ritkán látni manapság nyilvános eseményen Forrás: TV2
A karácsonyi fűszerek igazi csodaszerek: így hatnak a testedrehttp://www.life.hu/ez-zsir/20181211-a-karacsonyi-fuszerek-igazi-csodaszerek-igy-hatnak-a-testedre.htmlA karácsonyi illatfelhőben kifejezetten fontos szerepük van azoknak a fűszereknek, amelyeket az ünnepi sütemények és ételek elkészítéséhez használunk. De nemcsak az illatuk és az ízük miatt érdemes fogyasztani őket, hanem jótékony hatásaik miatt is. Ez Zsír!OrigoA legjobb mentes és egészséges szakácskönyvek a karácsonyfa aláhttp://www.life.hu/ez-zsir/20181205-a-legjobb-mentes-es-egeszseges-szakacskonyvek-a-karacsonyfa-ala.htmlAz egészségünknél nincs nagyobb kincs a világon, így nem is tudunk szebb karácsonyi ajándékot, mint ami arról szól, hogyan legyünk egészségesek, fittek, boldogok és kiegyensúlyozottak. Hiszen ez mind-mind összefügg egymással. Íme 6 nagyszerű, idén megjelent szakácsköny, amivel mindezt közelebb hozhatod magadhoz, a szeretteidhez! Ez Zsír!Origo5 tipp, hogy télen is legyen kedved sportolnihttp://www.life.hu/ez-zsir/20181203-tippek-hogy-telen-is-legyen-kedved-sportolni.htmlA szürke, borongós időjárás és a rövid nappalok bizony az ember kedvére is hatással vannak. Könnyebben leszünk enerváltak, kedvetlenek, amire azonban kiváló megoldás a boldogsághormonokat felszabadító sport – ha egyáltalán sikerült odáig eljutnunk, hogy rávegyük magunkat bármiféle edzésre. Ehhez adunk most tippeket! Ez Zsír!OrigoNem mindig a drága a jobb: a legolcsóbb szuperételekhttp://www.life.hu/ez-zsir/20181203-a-legolcsobb-szuperetelek.htmlMióta bizonyos élelmiszereket szuperételeknek kezdtünk nevezni, azóta él sokakban a tévhit, hogy ezek csakis drágák és import termékek lehetnek. Túl lett misztifikálva a téma, mert valójában a legjobb szuperételek itthon is megtalálhatók, sőt, gyakran a legolcsóbb termények közül kerülnek ki. Ez Zsír!Origo165 kilóról fogyott le, hogy édesanya lehessen: sikerült nekihttp://www.life.hu/ez-zsir/20181130-ashley-lewis-65-kilos-fogyasanak-eletmodvaltasanak-tortenete.htmlMár 165 kiló volt Ashley Lewis, amikor PCOS betegséggel diagnosztizálták. Ekkor nagyon megijedt, hiszen egész életében édesanya akart lenni. Ismerd meg Ashley életmódváltásának történetét! Ez Zsír!OrigoAz 5 legegyszerűbb fogyókúrás tipp: ha ezekkel nem sikerül, akkor semmivelhttp://www.life.hu/ez-zsir/20181128-a-legegyszerubb-fogyokuras-tippek.htmlAz emberek legtöbbször túldimenzionálják a fogyást. Különböző hangzatos diétákkal próbálkoznak, pedig csak néhány, életmódváltásra vezető, egyszerű tippre van szükség, hogy elinduljunk a jó úton. Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.