Csak kalóriamentes vagy csökkentett kalóriatartalmú üdítő kerül ezután a középiskolákba

Forrás: Shutterstock -
cukor egészség kalóriamentes büfé kalóriaszegény diétás üdítő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A üdítőgyártó cégek, köztük a Coca-Cola Magyarország úgy döntöttek, hogy januártól kizárólag kalóriamentes vagy csökkentett kalóriatartalmú üdítőket szállítanak a középiskolai büfékbe. Az általános iskoláknál ezt már korábban megtették. 

Az általános iskolák részére már több mint egy évtizede kizárólag kalóriamentes vagy csökkentett kalóriatartalmú üdítőket szállítanak az üdítőgyártó cégek. Most más vállalatokkal együtt a Coca-Cola Magyarország úgy döntött, hogy mostantól a középiskoláknak is kizárólag ilyen italokat adnak el.

Kalóriaszegény üdítők kerülnek a középiskolákba Forrás: Shutterstock

Az UNESDA, azaz az üdítőital-gyártók európai érdekképviseleti szervezetének vállalása ez, amely Európa mintegy 50 ezer középiskoláját érinti, így 40 millió fiatalt - írja az Index. Ezzel együtt a Coca-Cola a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség tagvállalataival közösen elhatározták, hogy a jövő évig a felére csökkentik az alkoholmentes italaiknak cukor- és kalóriatartalmát a 2010-es értékekhez képest.

Ha kókuszolajjal kened be az avokádó húsát, nem barnul meghttp://www.life.hu/ez-zsir/20190116-ha-kokuszolajjal-kened-be-az-avokado-husat-nem-barnul-meg.htmlHa kókuszolajjal bekenjük a félbevágott avokádó húsát, nem fog bebarnulni. Ez Zsír!OrigoKiderült, mennyi az ideális mennyiség a különböző élelmiszerekből diéta alatthttp://www.life.hu/ez-zsir/20190116-kiderult-mennyi-az-idealis-mennyiseg-a-kulonbozo-elelmiszerekbol-dieta-alatt.htmlHa fogyókúrán töröd a fejed, akkor van egy jó hírünk: szakemberek megállapították, miből mennyit kell fogyasztanunk, ha megfelelő mennyiségű tápanyagot szeretnénk magunkhoz venni diéta alatt. Ez Zsír!OrigoMaximális kalóriaégetés 4 perc intenzív edzéssel – Ez a Tabata-módszerhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190114-maximalis-kaloriaegetes-4-perc-intenziv-edzessel-a-tabatamodszer.htmlA Tabata-módszer a japán olimpiai gyorskorcsolyázó csapat teljesítményének maximális növelésére használt edzésformaként kezdte pályafutását. Nevét megalkotójáról, Izumi Tabata professzorról kapta, aki kutatótársaival vizsgálta a magas és mérsékelt intenzitású edzések élettani hatásait. Ennek a kutatásnak köszönhetjük a Tabata-módszert, amely ma már az egyik leghatékonyabb kardió típusú edzésforma. Ez Zsír!OrigoA telt nők is lehetnek szépek: ezt szeretné bizonyítani alkotásaival egy Photoshop-művészhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190115-a-telt-nok-is-lehetnek-szepek-ezt-szeretne-bizonyitani-alkotasaival-egy-photoshop-muvesz.htmlEgy Photoshop-művész az alkotásain keresztül szeretné bebizonyítani, hogy a szépség nem méretfüggő. Ez Zsír!OrigoSzandi megmutatta feszes testét – Fotóhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190115-szandi-megmutatta-feszes-testet.htmlSzandi teste három gyermek után is úgy néz ki, mintha mi sem történt volna: hihetetlenül feszes. Ez Zsír!OrigoGáspár Laci alaposan kigyúrta magát – Fotóhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190115-gaspar-laci-alaposan-kigyurta-magat.htmlGáspár Laci az edzőteremben mutatta meg kidolgozott testét. A rajongók elképedtek a látványtól. Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.