Elképesztően jól tartja magát a 65 éves Barbie - Magyar luxusdivatház tervezett ünnepi ruhakollekciót a babának

Barbie babák
NeydtStock/Shutterstock - NeydtStock
évforduló kollekció Barbie baba
A Mattel, a világ vezető játékgyártója a Barbie baba 65. születésnapjára Joó Beatrix divattervezőt kérte fel, hogy a világon legtöbbet eladott, idén nyugdíjaskorba lépett babájának egy különleges, teljes egészében kézzel készült kollekciót tervezzen. A káprázatos ruhakölteményeket egy brunch keretében mutatták be.

Túlzás nélkül állítható, hogy a Ruth Handler által megalkotott játékbaba 65 évvel ezelőtt újrafogalmazta a babázás fogalmát. Legfőképpen azért, mert generációk óta kislányok milliói számára ad bátorítást ahhoz, hogy megvalósítsák az álmaikat, merjenek és akarjanak azzá válni, akivé szívük mélyén szeretnének. 1959 óta több mint 250 karriert mutatott be, köztük számos olyat, amely az adott időpillanatban még nem, vagy nehezen elérhetőnek számított a nőknek. Járt az űrben, dolgozott sebészként, volt már pilóta, tűzoltó, újságíró, feltaláló, környezetvédelmi aktivista, sőt elindult az USA elnöki székéért is. 

Barbie, ahogy régen, úgy ma is a kislányokat szeretné inspirálni, támogatni. Ez az egyik legfontosabb öröksége az elmúlt 65 évének a világon mindenütt, így hazánkban is, ahol a kerek évforduló alkalmából most március 8-án különleges eseményt tartottak a márkát képviselő Mattel szervezésében. 65 sikeres, a választott karrierjében fantasztikus eredményeket felmutató magyar nőt invitáltak közös találkozóra, ahol a hölgyek a saját példájukon keresztül adták bizonyítékát annak, hogy a kislányként elképzelt célok a szó szoros értelemben valósággá válnak, ha hiszünk bennük és teszünk értük. Az egyedülálló esemény további különlegeséggel is szolgált. Itt mutatták be azt az egyedi, de forgalomba nem kerülő Barbie-kollekciót, amelynek babáira a Joó Beatrix tervezett különleges ruhakölteményeket.

Barbie ruhakollekció, Barbie 65
A Barbie-kollekció

Barbi nem csupán egy műanyag játékbaba

„1959 óta, a megszületésétől fogva Barbie a kislányok barátja, szövetségese, aki segít nekik abban, hogy felismerjék a bennük szunnyadó tehetséget és empatikus, nyitott, önbizalommal teli felnőttek lehessenek. A történetmesélés és a játék révén ugyanis olyan új szerepekben próbálják ki magukat a gyerekek, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy elhiggyék bármi lehet belőlük. A mai évfordulós eseményünket is ez az ösztönző gondolat hívta életre. Nagyon hálásak vagyunk az itt megjelent 65 sikeres, a saját területén páratlan pályafutást felmutató hölgynek, hogy velünk ünnepeltek, illetve saját példájukkal igazolták azt, amit Barbie-val mindig is képviseltünk: a nőknek számtalan választása van és nincs előttük lehetetlen” – fejtette ki Török Kata, a Mattel magyarországi marketingvezetője, aki elmondta, hogy többek között Vágó Bernadett színésznő, Szovják Bea, a kultúra és a közművelődés területén végzett kiemelkedő munkájáért Bánffy Miklós-díjjal kitüntetett zenei menedzser, Milánkovich Dorottya űrkutató, valamint Farkas Andrea világválogatott kézilabdázó vett részt a rendezvényen.

Hozzátette azt is, hogy a 65. évfordulót különleges meglepetéssel szerették volna még emlékezetesebbé tenni. Ennek érdekében felkérték Joó Beatrix divattervezőt egy saját Barbie-kollekció megtervezésére, aminek bemutatóját szintén ezen az eseményen tartották meg. A mind színben, mind fazonban időtlen darabokat megálmodó divattervező a játékbabákra is pont azzal a precizitással találta ki a ruhákat, mintha azok valódi emberekre lennének szabva. Ennek megfelelően ügyelt az arányokra, a részletekre, a kiegészítőkre, mert annak ellenére, hogy a babákon minden apró méretben látható természetesen az öltözékekre kerülő motívumoknak, illesztéseknek, varrásoknak, valamint a modellek frizurájának, ékszereinek és más kellékeinek, illetve lábbelijének egyaránt tökéletes összhangban, kivitelben kellett elkészülniük.

Balról jobbra: Szovják Bea, Szerémi Nóra, az esemény háziasszonya, Vágó Bernadett, Joó Beatrix és Török Kata

„Rengeteg előkészületet, sok kutatást, tervezést igényelt ez a felkérés, ami ugyanakkor fantasztikus lehetőséget adott a kreativitásra, a szabad szárnyalásra a legizgalmasabb összeállítások kitalálásához. Gyerekként, amikor még csak álmodtam arról, hogy divattervező leszek, apai nagyanyámnál rengeteg ruhát szabtam-varrtam a Barbie babáimra. Fantasztikus érzés volt felidézni, picit újra élni azt a mámorító érzést, ahogy akkor és most is megvalósultak a Barbie-ra szabott elképzeléseim. Németh Mariann főszabászomnak pedig köszönöm, hogy mint mindig, most is hű társam volt az alkotásban” – mondta Joó Beatrix, aki már alig várja, hogy a világon egyedülálló kollekcióját megoszthassa a szélesebb nyilvánossággal is.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.