Bölcsis gondozók mondták el, mivel nehezítik meg a szülők a munkájukat

kisfiú, kislány, játszik, épít, család, gyerek
Shutterstock/Copyright (c) 2016 FamVeld/Shutterstock. No use without permission. - FamVeld
nevelés szülő bölcsőde
Kezdő szülőként az ember rengeteg kisebb-nagyobb hibát vét, ha pedig több gyermekről gondoskodik, nem is csoda, ha időnként nem minden megy tökéletesen. Az más kérdés, hogy a pedagógusokat ez mennyire bosszantja.

Bölcsődei nevelőket kérdezett meg a Redditen egy bölcsit kezdő gyermek édesanyja, hogyan legyen „jó bölcsis szülő”. El is árasztották a szakmabeliek válaszai, akik megosztották vele azokat a tipikus szülői hibákat, amelyeket munkájuk során tapasztalnak. 

gyerekek, játszanak, játék, réten, kinti játék
Szülői hiba, ha nem az időjárásnak megfelelően van a gyermek felöltöztetve
Forrás: Shutterstock.  

Elsőként azt említették, hogy a szülők gyakran nem viszik be az intézménybe a gyermekeik számára „szükséges kellékeket”, mint a pelenkára, törlőkendő és a váltóruha. A másik, amit ki nem állnak, amikor a szülők nem az időjárásnak megfelelően öltöztetik fel a gyerekeiket: „Megnehezíti az életet, ha nekem kell pótkabátot keresnem, mert a szülőnek nem jutott eszébe, hogy hozzon egyet a gyerekének” — írta egy gondozó.

Ami szintén nagyon zavaró a munkájuk során, hogy az anyukák és apukák olyan dolgokat visznek be a gyerekeknek, amelyek miatt nekik kell aggódniuk, mert elveszhetnek, eltörhetne. Az egyik nevelő elmesélte, hogy egyszer egy anyuka azért nem vitte többé a gyermekét a bölcsibe, mert elszakadt a kicsi műanyag nyaklánca, pedig ezzel számolnia kellett akkor, amikor ráadta a gyerekre.

Megemlítették azokat a szülőket is, akik drága ruhában viszik gyerekeiket a bölcsibe (vagy oviba), mivel rendkívül nehéz megakadályozni, hogy olyan tevékenységek közben, mint például a művészet és a kézművesség, ne koszolja össze magát a gyerek.

Ám, amit a legjobban nehezményeztek, az volt, hogy míg ő és a munkatársai közdenek azért, hogy a gyerekeket bilire szoktassák, addig egyes szülők egy perce sem hajlandóak otthon azzal foglalkozni, hogy megerősítsék, amit a kicsi a bölcsiben megtanult — írja a The Sun

 

 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.