párkapcsolat szex férfi szexualitás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Talán nincs is olyan ember, aki élete során egyszer vagy többször ne bújt volna ki a párja lelkes közeledése elől valamilyen tutinak tűnő, ám átlátszó kifogással.

A "fáj a fejem" jól ismert mondaton túl számtalan módja létezik annak, hogy némán, a valós okot meg nem nevezve, hárítsuk kedvesünk szexi közeledését. Hogy a szexuális aktust éppen miért nem tartjuk kedvünkre valónak, annak persze ezer oka lehet, és az is előfordulhat, hogy épp egy igazi és belevaló fejfájás tart vissza minket az összebújástól, ám a valós okot sokszor egészen máshol kell keresni.

iStockphoto
iStockphoto


Gyakran előfordul, hogy a hárítás hátterében ki nem beszélt, fel nem oldott konfliktusok állnak, és haragból, dacból mondunk nemet. Olykor büntetésből, azért, hogy a másiknak kellemetlen perceket okozzunk, máskor praktikus szempontok vezérelnek minket: például a lakáshelyzet nem alkalmas a kötetlen, spontán együttlétre (ugyanabban a szobában alszik a gyerek), de erről nem nyitnánk újabb vitát, mert esetleg tudjuk, hogy felesleges, és a másik sem tudja ezt megoldani, így inkább füllentünk valamit. Megint máskor az időpont nem alkalmas a kényeztetésre, mert sietünk valahová, esetleg belemerültünk valami számunkra kedves elfoglaltságba (néha csak egy könyv utolsó oldalainál tartunk), és egyszerűen nem akarjuk azt félbeszakítani.


iStockphoto
iStockphoto

Persze a helyes az lenne, ha a "Nem" őszinte tagadás lenne, és nem kifogások mögé bújnánk. Ha sikerülne a szexben is ugyanazokat a játékszabályokat alkalmazni, mint az élet más területin. Ha a "Nem"-et nem kísérné harag és sértettség érzése, és a partner is annak érzékelné, ami: nem a személyének teljes körű elutasítása lenne, hanem a szex pillanatnyi hárítása csupán.

Tippünk: Het háromszori szex a túlélésért - Nézd meg videónkat!

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Wt9w1F1eXXs6nZX3




Szexuális hárítás - Mi derült ki az ország nagy szextesztjéből?

Gyimesi Andrea

szexuális együttlét

Fórum: Neked mennyire fontos a szex egy kapcsolatban?



A szextesztből az is kiderült, hogy a partnerek magasabb számban határozzák meg az elutasítások gyakoriságát és meglétét, mint a párjuk.

Életkor alapján úgy tűnik, hogy a 26-45 év közöttiek mondanak a leggyakrabban nemet, előtte, utána nagyobb a lelkesedés..., kb. 5-8%-kal.
Ám nem az életkor a hangsúlyos, hanem a kapcsolat hossza a mérvadó, hétévenként ugyanis emelkedik a kitérés aránya.

Tippünk: Randizz az interneten!

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.