Robin Gibb saját szerzeményének dallamára ébredt fel a kómából

kóma Bee Gees felépülés Robin Gibb
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Saját szerzeményének dallamára ébredt fel a kómából Robin Gibb, a legendás Bee Gees együttes egykori énekes-dalszerzője, akinek korábban alig tíz százalék túlélési esélyt adtak az orvosok.

Tipp! A nő, aki divatot csinált a mozgásból. Kattints a galériáért!


A 62 esztendős zenész több mint egy héttel ezelőtt esett kómába, és múlt szombaton tért magához. Gibb első klasszikus művének, a Titanic áldozatainak emlékére írt rekviemjének a dallamaira tért magához - mondta el a zenész fia, Robin-John Gibb.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Az énekes tüdőgyulladást kapott, emiatt a londoni központi kórházba került, így nem tudott részt venni a fiával közösen komponált Titanic-rekviem londoni premierjén sem. Gibb régóta rákban szenved, egy daganatot el is távolítottak a vastagbeléből, majd márciusban ismét megműtötték. Fia szerint a szakemberek kevesebb mint tíz százalék esélyt adtak Gibbnek a túlélésre. Családtagjai azonban kitartottak mellette, és minden nap beszéltek hozzá, illetve Bee Gees-nótákat játszottak le neki. A zenész orvosa szerint Gibb teljesen öntudatánál van és képes a beszédre is.

Forrás: MTI

Átalakítunk! Szexi nő lett a visszafogott Jankából! Kattints a galériáért!



Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és
életmódprogramunk!

REGISZTRÁLNI SZERETNÉK!

Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.