"Hiába mondták, hogy haza se vigyem" - Így küzd egy igazi édesanya

betegség édesanya oxigénhiány sérült kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Poczik Petike hétéves, oxigénhiányos és méhen belüli fertőzést kapott. Édesanyja küzdött azzal, hogy végre teherbe essen, majd küzdött azzal, hogy a baba megmaradjon - hét éve pedig folyamatosan segíti és támogatja kisfiát. Csomor Zsuzsanna az élő példa arra, mit képes megtenni egyetlen szülő a gyermekéért, még úgy is, hogy nem tudja, meddig javulhat még sérült kisfia. Zsuzsának ez nem fáradtság, mert tudja, fejleszteni kell Petikét, aki mindenért végtelenül hálás.
"Születése után a kisfiam nagyon rossz egészségi állapotban volt, a szivárgó magzatvíz és a kicsi hely miatt méhen belüli fertőzést kapott és oxigénhiányos lett. Sokáig volt lélegeztető gépen, és egy alkalommal újra kellett éleszteni. Természetesen az ilyenkor szokásos fertőzések sora sem kímélte a szervezetét. Ő, mint egy igazi hős, szívósan leküzdött minden akadályt, élni akart, s hiába mondták, hogy haza se vigyem, ez elképzelhetetlen lett volna számunkra. Mindennap ott voltam nála reggeltől estig, ameddig csak lehetett" - olvashatók Zsuzsanna szavai a Petikéről szóló blogon.

Tipp! Egy kisfiú és édesanyja küzdelme az életért. Megható képek galériánkban!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.