Heti útravaló Müller Pétertől - 55. rész

Olvasd el, és hagyd magadban megérni. A népmesékben a szülők csak néhány pogácsával és egy-két gondolattal bocsátják útra gyermekeiket. Azokkal a gondolatokkal, melyekről tudják, hogy fontosak, és csakis az övék.

Néha unatkozol, néha izgulsz, gyakran türelmetlenül lesed az órádat, várod, hogy múljon az idő. Így, ilyen siváran pereg le a por életed homokóráján. Percek, órák, napok, néha hónapok kincseit szórod szerteszét, nem is veszed észre, milyen csodában élsz.

Azt hiszed, a jókedvhez kell még valami plusz. Valami ráadás, valami ajándék, valami kis beteljesedés, vagy váratlan öröm, de ha például egy hosszú sebészeti kezelés után először kilépsz a kórház kapuján, hirtelen megörülsz a friss levegőnek, a zsúfolt villamosoknak, a szürke aszfaltnak, a közönyös járókelőknek. Úgy érzed, visszafogadott az Élet! Csodában jársz.

Az idegenek hirtelen nem is olyan idegenek, hanem az embertársaid. A hosszú traumatológiai kezelés után úgy érzed: szeretsz közöttük lenni.
Boldog vagy, hogy ha sántikálva is, de tudsz járni. A "fog ez menni!" örömét érzed. Élvezed a lépéseidet, és irigyeled az utcán igyekvőket.

"Nem is tudják - gondolod -, milyen nagy dolog, hogy tudnak járni, futni, fölmászni a villamos lépcsőjén! Egyiküknek sem jut eszébe hálát adni az Istennek azért, mert működik a lába! Köszönöm, Uram, hogy járok!" A gyógyuló ember tekintete az igazi: elkezd látni.

Látja, azt, hogy hány csoda és milyen szenvedés kell ahhoz, hogy az ember kimásszon a pokolból, feltámadjon a halálból. Örülsz, hogy cipő van a lábadon. Akit megcsap a múlandóság szele, rájön, milyen csoda élni.

Az "Emlékezz a halálra! mondás nem fenyegetést jelent, hanem azt, hogy szüntelenül tartsd ajándéknak az életedet - mert minden nap ünnepnap!