párkapcsolat szex férfi szerelem szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Noha Szerb Antal szerint "a nő értékét a háttere adja meg, jó vagy rossz híre, volt szeretői", a férfiak többsége számára mégis könnyen problémát jelenthet szembesülni a párjuk előéletével. A Life.hu most megkérdezett néhány pasit a témáról.

Te már voltál hármasban?

Ádám, jogász (35)

"Pár hónapja voltunk együtt az illető lánnyal, még tartott a nagy lángolás, egymás fokozatos megismerése, amikor szóba került a téma: ki milyen különlegességet próbált már a szexben. Nagyon meglepődtem, amikor elmondta, hogy régebben próbálta már egyszerre két pasival, és ráadásul nagyon élvezte is. Utána valahogy másképp néztem rá, és kicsit bizonytalan is lettem: mi van, ha újra akarja? Mi van, ha sosem tudom akkora élvezethez juttatni, mint két férfi? Aztán végül ezek a gondolatok fokozatosan elmúltak, kibeszélve sose lettek, és végül nem is ilyesmi miatt lett vége a dolognak, amikor két év után szakítottunk."

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock


A lyuksógor ismerős

Levente, egyetemista (23)

"A jelenlegi barátnőmet egy közös ismerősön keresztül ismertem meg egy buliban, és amikor aztán elhívtam randizni és összejöttünk, ő még aznap este közölte velem, hogy tudnom kell: az ominózus ismerőssel neki korábban szeretői viszonya volt, és nem szeretné, ha később ezt mástól tudnám meg, vagy zavart okozna közöttünk. Mondtam, hogy nem zavar, mit is mondtam volna, nagyon vágytam rá. De aztán persze később zavart, ha egy társaságban voltunk az illető pasival. Nem is szeretek vele azóta közös programot szervezni."


Boldog tudatlanság

Szilárd, vállalkozó (39)

"Én mindig leállítom a csajokat, amikor elkezdenek erről kérdezősködni, meg belefogni a ki mit próbált témába. Nem érdekel. Most már velem van, foglalkozzon velem, a korábbi pasik mind múlt időben vannak, az akkor volt, most meg most van. Valószínűleg amúgy azért is alakult így, mert a tapasztalatom szerint nekem is jobb minél kevesebbet elárulnom: hiába érdekli őket őszintén az előéletem, amikor aztán meghallják, hogy ki mindenkit fektettem meg, mindegyik kiakad."

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock


A századosnő

Dávid, grafikus (29)

"Volt egy olyan barátnőm, aki mikor megkérdeztük egymást, hogy ki hány nővel, illetve pasival volt már, benyögött egy százas számot, nekem meg leesett az állam. Azt mondta, volt pár 'durvulós' éve, amikor mindent kipróbált, de hogy párkapcsolatban viszont mindig hűséges maradt... Hát, ezek után ezt elég nehezen tudtam elhinni, meg nyomasztott is valahol, hogy sokkal 'tapasztaltabb', mint én, és biztos volt abban a 100 pasiban több is, aki jobb volt nálam... A lényeg az, hogy eléggé féltékeny üzemmódra váltottam ezután, és lényegében rá is ment a kapcsolatunk."


Pezsdítő emlékek

Ferenc, vendéglátós (43)

"Tizenöt éve vagyok házas, és amikor a feleségemmel összejöttünk, nem nagyon faggattuk egymást ilyesmiről. Valahogy egyikünk se tartotta fontosnak, vagy inkább nem akartunk tudni róla, már nem is emlékszem. Pár éve viszont valahogy szóba került a dolog, és apránként elkezdtek szivárogni az információk, egy idő után pedig azt vettük észre, hogy egymás és saját magunk felizgatására is használjuk ezeket a sztorikat. Annyira már nyilván bízunk a másikban, hogy ne legyünk féltékenyek a régi történetek szereplőire, a megszokott szexuális életünket meg kicsit feldobja, ha szóban újraélhetjük az egykori vadabb korszakainkat."



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.