Sokkoló! Megerőszakoltak egy öt és egy két és fél éves kislányt

Forrás: Thinkstock -
erőszak kislány Újdelhi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Durva hírt tett közzé az indiai rendőrség. Újdelhiben megerőszakoltak egy öt, valamint egy két és fél éves leánygyermeket.

A két és fél éves kislány a házuk előtt játszott, majd pedig eltűnt. Szerencsétlenségére a városnak abban a negyedében akkortájt épp áramszünet volt. Szülei három órával később találtak rá, vérző testtel, eszméletlenül feküdt egy parkban.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

A rendőrség az üggyel kapcsolatban őrizetbe vett néhány férfit, de letartóztatás még nem történt - mondta a város főfelügyelő-helyettese.

Egy másik esetben is kihallgatott a rendőrség három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy szintén péntek este megerőszakoltak egy ötéves kislányt. Mindkét áldozat kórházban van, úgy tudni, az állapotuk stabil.

Indiában négy héttel ezelőtt szintén megerőszakoltak és meggyilkoltak egy négyéves kislányt, de korábban is számos hasonló eset történt az országban, amelyek óriási közfelháborodást keltettek.

Csak Újdelhiben tavaly több mint kétezer nőt és lányt erőszakoltak meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.