Nagy Ervin szerelmi bánatában szétverte a szobáját

Forrás: Nagy Ervin / Facebook -
szerelmi bánat Nagy Ervin megcsalás Polyák Lilla Homonnay Zsolt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szerelem bizony kemény dolog, főként, ha valakit csalódás ér. Minden ember másként éli meg a szakítást, vagy a megcsalást. Nagy Ervin például szétvert maga körül mindent, mikor fülébe jutott a szomorú hír.

Nagy Ervin egyik legfőbb küldetése a nők szórakoztatása, saját bevallása szerint neki nincs is kifejezett ideálja. Olyan, mint Gombóc Artúr, tehát igazi mindenevő. Nehéz elképzelni, hogy a sármos színésznek valaha is akadt volna gondja a nőkkel, pedig őt is érte már csalódás.

Forrás: Nagy Ervin / Facebook

Megőrül a szép lábakért, és szerinte az egyik legfontosabb dolog, hogy mindig nőszámba vegyék a nőket, ezen kívül lényeges még a szórakoztatás. Ő az utóbbira specializálódott, de hiába űzi ezt magas szinten, volt olyan, aki mégsem őt választotta. Erről a csalódásról a Best Magazin hasábjain számolt be a színész. "Tizennyolc évesen Polyák Lillával jártam, de elhagyott Homonnay Zsoltért. Utólag visszagondolva, jó váltás volt, hiszen két gyönyörű gyerek született a kapcsolatukból, de akkor nagyon fájt. Egy kollégiumba jártunk, és

amikor hírt kaptam a megcsalásról, mindent szétvertem magam körül.

Leginkább a falat. A falnak nem fájt annyira, de az öklömnek igen" - mesélte el Nagy Ervin csalódásának történetét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.