Pilát Gábor: Vigyázz az erotikus kalandőrökkel!

Forrás: Shutterstock -
Pilát Gábor nők Tabuk nélkül a párkapcsolatról férfiak
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mit sem ér a férfi szilárdsága, ha nincs mellette a nő lágysága. Ezek a jellemzők nem ellentétek, csupán arra valók, hogy férfi és nő kiegészítse egymást.

Ez még akkor is így van, ha az állítás csupán egy bizonyos érzelmi intelligencia szint felett nyer értelmet. Alatta is lehet próbálkozni a megértetésével, de csak a siker kis lehetőségével és a kudarc nagy kockázatával ajánlott. Ez nem jó vagy rossz, viszont konstatálni kell, hogy ebben az esetben legalább akkora szakadék van a nézőpontokban, mint amikor az ágyban a következő párbeszéd hangzik el:

- Ahhoz képest, hogy először voltunk együtt, nem is volt rossz.
- Hmmm... Ahhoz képest, hogy utoljára, nagyon jó volt.

Vigyázz az erotikus kalandőrökkel! Forrás: Shutterstock

Vannak azok a nem kimondottan intellektuális nők, akik mindig hajlandók behódolni, hogy hódíthassanak, és bizony léteznek azok a férfiak, akik néha ugyan sikerrel leplezik azt a magától kifejlődött hajlamukat, hogy kizárólag pénzről beszéljenek, és sz-e-x-re gondoljanak, vagy sz-e-x-ről beszéljenek és pénzre gondoljanak.

Talán ők is egy-egy érzelmesebb pillanatukban elmélkednek önmagukról, vágynak a beteljesedésre, de leginkább arra várnak, hogy valaki értékelje különleges tulajdonságaikat. Az ilyen emberek is igénylik, hogy komolyan vegyék őket, sőt, néha komoly csáberővel is rendelkezhetnek, de attól még, hogy valaki kitakarítja a szobát, nem lesznek tiszta gondolatai benne.

Az esetlegesen fiatalkorból visszamaradt promiszkuitásnak, azaz a fűvel-fával való összefekvésnek számukra ugyanolyan célja és szándéka van, mint a szépségkirálynőknek a világbékével, még akkor is, ha az nem annyira magasztos. Ettől még nem sokat ér a férfi szilárdsága ha nincs mellette a nő lágysága.

Tabuk nélkül a párkapcsolatról Forrás: Pilát Gábor

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.