2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

Döbbenet: az olasz ápolók pelenkában látják el a koronavírusos betegeket, hogy időt spóroljanak

Fotó: Shutterstock -
Olaszország koronavírus ápoló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elképesztő kijelentést tett egy olasz professzor, Walter Ricciardi. Azt mondta, az ápolók pelenkában dolgoznak, hogy ne veszítsenek időt a koronavírusos betegek ápolásánál.

Az olasz professzor Walter Ricciardi szerint fel kellene fognia a lakosságnak, hogy annyi halottja van az idei évnek a a koronavírus-járvány miatt, mint a második világháborúnak:
"Háborúban vagyunk, és a halottak száma meghaladja az 1944-ben elesettekét" – nyilatkozta egy olasz tévécsatornának.

A WHO egykori tagja úgy véli, egy háborúban az utcán heverő holttesteket mindenki látja, ám most a vírusban elhunytakat csak az orvosok, ezért nem fogják fel az emberek, mekkora baj.

A fotó illusztráció. Fotó: Shutterstock

„Az ápolók pelenkában dolgoznak, nehogy a mellékhelyiségre járással perceket veszítsenek a betegek ápolásából, nem akarják magukra hagyni őket

" – árulta el a megdöbbentő tényt Walter Ricciardi egy televíziós interjúban, hozzátette sok egészségügyi dolgozó a felmondást fontolgatja.

A professzor szerint teljes lezárásra lenne szükség, a kereskedelem leállásával, ahogy tavasszal történt. A tartományok között egyelőre lehet mozogni, ám a december 24-25-26-ra ezt betiltanák, sőt elképzelhető, hogy előbb is maximális szigorítás lép életbe az egész országban - írja a Reuters.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.