feledékenység memóriaromlás demencia magazin memória Alzheimer-kór
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nincs olyan ember a földön, aki mindig mindenre emlékszik – elvégre senkinek sem káptalan a feje. De vajon mikor válik kórossá a feledékenység és egyébként is, mikor beszélünk demenciáról és mikor Alzheimer-kórról?

Az, hogy az agyunk szelektál és bizonyos dolgokat elfelejtünk teljesen természetes, ám egy bizonyos feledékenység már intő jel lehet arra, hogy valami komolyabb jelenséggel állunk szemben. Esetleg demenciácak vagy Alzheimer-kórral.

Demencia

A demenciáról általában azt gondoljuk, hogy az öregedés velejárója és teljesen természetes jelenség egy bizonyos kor után. Ez azonban tévedés.

A demencia az agysejtek károsodásával járó neurológiai betegség,

amely jelentős mértékben befolyásolja a gondolkodás mellett a kommunikációs képességeket, a viselkedést, sőt az érzelmeket is. A demencia egy tünetegyüttes, amelynek többféle változata létezik, attól függően, hogy milyen agyi elváltozások jelentkeznek az érintettnél.

A demencia az agysejtek károsodásával járó neurológiai betegség Forrás: Shutterstock/Pathdoc

A demencia főbb tünetei

A demenciának több típusa is ismert, így a tünetei is különbözőek lehetnek, attól függően,hogy melyik agyi területet érinti a betegség. Fontos megérteni, hogy a feledékenység, illetve a demencia nem egy szégyellnivaló állapot, nem érdemes tagadni vagy rejtegetni, mert minél korábban felismerik, annál nagyobb eséllyel lehet csökkenteni az agy további károsodását és lassítani a leépülés folyamatát.

A kezdődő demencia jelei

- Gyakori feledékenység
- Beszédzavar
- Romló kézírás, helyesírás
- Időzavar
- Térbeli tájékozódás romlása
- Bizonytalanság az egyszerű vagy rutinfeladatok elvégzésében (tervezésben, kivitelezésben is)
- Nem megfelelő ítélőképesség
- Személyiségváltozás
- Hangulatingadozások

Alzheimer-kór

Az Alzheimer-kór a demencia egyik típusa, amely egyben a leggyakoribb fajtája is. Alzheimer esetén

az agyban kisebb csomók keletkeznek, amelyeknek köszönhetően az idegsejtek nem tudnak megfelelően működni és amelyek az agysejtek pusztulását eredményezik.

Az idő múlásával a demencia tünetei - leginkább a tájékozódási képesség csökkenése, a memóriazavar és a megváltozott viselkedés - egyre fokozódnak, míg el nem éri a betegség a végső stádiumát, ahol 24 órás felügyeletet igényel a beteg, hiszen ekkor az agyi károsodás már befolyásolja a kommunikációt, a mozgást, sőt akár a nyelést is.

Az Alzheimer-kór felismerése

Az Alzheimer-kór felismerésében nagy szerepet játszik a beteg viselkedésének megfigyelése, amelyet a szakember különféle tesztek elvégeztetésével egészít ki. Emellett az agyi károsodást CT és MRI vizsgálatok is alátámaszthatják.

Az agyi károsodást CT és MRI vizsgálatok is alátámaszthatják Forrás: Shutterstock/Peakstock

Az Alzheimer-kór kezelése

Összességében az Alzheimer-kór egy olyan betegség, amely nem gyógyítható, illetve a tünetei nem visszafordíthatóak. Ennek ellenére gyógyszeres kezeléssel mérsékelhető a szellemi képességek hanyatlása.
A betegség megelőzésére szintén nem létezik bevált módszer, az azonban tény, hogy a szellemi aktivitás, az „agytorna", a gondolkodást igénylő feladatok végzése, valamint az aktív szociális élet segíthet abban, hogy a betegség kisebb valószínűséggel alakuljon ki, illetve hogy a meglévő állapot romlása lassabban következzen be.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.