Munkák, amelyektől könnyen aranyérbetegséged lehet

Forrás: Shutterstock -
fizikai munka ülőmunka aranyér proktis2023
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az aranyér ma már népbetegségnek tekinthető, a felnőtt lakosság körülbelül 50 százalékát érinti. Kialakulásának számos oka lehet, így a végbél környéki kötőszövetek korral járó gyengülése mellett a székrekedés, nehéz tárgyak emelése, bizonyos sportok vagy a szülés is előhozhatja. Emellett vannak olyan munkakörök, amelyek szintén hajlamosíthatnak a betegségre. Nézzük, melyek ezek!

Bár aranyérbetegség bárkinél kialakulhat, annyi biztosan elmondható, hogy az aranyér kialakulásának kedvez a nehéz tárgyak emelgetése, az erőlködés, a folyamatos ülőmunka, ahol nem lehet gyakran felállni, mozogni.

Sofőrök

Mivel sokszor 8-10 órát is a vezetőfülkében, kocsiban ülő helyzetben töltenek, a sofőrök, gépjárművezetők fokozottan kitettek az aranyér veszélyeinek. Más ülőmunkát végzőkkel ellentétben ők még csak fel sem állhatnak, amikor kedvük tartja, ráadásul az időhöz kötöttségük miatt gyakran előfordul, hogy olyan gyorsan elfogyasztható, finomított szénhidrátokban gazdag ételeket választanak, amelyek székrekedést okozhatnak. A székrekedés mellett nagyobb százalékban fordul elő az aranyér.

Irodai dolgozók, ügyfélszolgálati munkatársak, bolti pénztárosok

Ahogy a sofőrökre, úgy rájuk is nagy terhet ró a sok egy helyben ülés. Ha irodában dolgozol, figyelj arra, hogy időnként mozgasd át magad. Ha pihenőidőd van, ne úgy használd ki, hogy átülsz az erre kijelölt helyiségbe: a lazítás perceit töltsd állva, kicsit mozgasd meg magad. A táplálkozásra is célszerű odafigyelni, ugyanis a kevés mozgás hajlamosíthat a székrekedésre, ami gyakran aranyérhez vezet. Ha véget ér a munkaidőd, hazafelé sétálj legalább egy-két megállónyit, és otthon inkább tevékenyen töltsd az idődet.

Forrás: Shutterstock

Nehéz fizikai munkát végzők

Biztosan te is hallottad már ezt a mondatot, hogy „olyan nehezet emeltem, hogy kijött az aranyerem". Nos, ez a kijelentés általában valós tényeket takar. A folyamatosan nagy súlyok mozgatásával járó munka a végbélre is nagy terhet ró, így a fizikai munkát végzők körében is gyakori az aranyeres megbetegedés.

Zenészek

Nem gondolnád, hogy bizony a fúvós hangszeren játszókat fokozottan veszélyezteti az aranyér. Hogy miért? A hangszer megszólaltatása erős hasi-alhasi nyomással jár, ami aranyeres csomókat alakíthat ki.

Az aranyértől való félelem miatt persze senki sem vált munkát, és az is előfordulhat, hogy a legpraktikusabb életmódbeli tanácsok követése mellett is kialakul a betegség. Ilyenkor semmiképp se legyintsünk a problémára. Már az első jeleknél érdemes a patikában kapható, gyógynövénykivonatokat tartalmazó kenőcsöt vagy kúpot használni, ha pedig súlyosbodnának a tüneteink, erősödne a fájdalom vagy komoly vérzés alakulna ki, haladéktalanul forduljunk orvoshoz.

A cikk megjelenését a Phytotec Hungária Bt.támogatta.

Hirdetés

A Proktis-M kúp és a Proktis-M Plus kenőcs vény nélkül kapható gyógyászati segédeszközök.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

https://www.proktis.hu/

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.