Impulser terápia pr-cikk
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Történetünket kezdhetném rögtön azzal, hogy mennyire nagy sikerről számolunk be, és hogy figyeljenek oda minden sorára. Pedig a valóság - túl a happy enden - ennél sokkal szomorúbb, ha a sorok közé nézünk. Egy szép történet a főhősünknek megoldást kínáló, svájci székhelyű Impulser és a láthatatlan gyógyszerlobbi, az emberi megvezethetőség és a tudatlanság végeláthatatlan csatájáról.

Főszereplőnk egy egri asszony, Pallagi Elizabeth, de igazi hőseink az ő családja mindazért, amit és ahogy tettek egy nagyon nehéz időszakban. Elizabeth négy éve húsvét hétfőjén minden előjel nélkül agyi infarktust, sztrókot kapott. A köztiszteletben álló asszony ettől a pillanattól kezdve önmaga árnyékává vált. A sztrók utóhatása miatt szinte teljesen lebénult, alapvető szükségleteit sem tudta ellátni. A boldog, kiegyensúlyozott családi fészek hangulata egyik pillanatról a másikra megváltozott. Elizabeth férje mindent félretéve segített az asszonyon, akit etetni, fürdetni, lakáson belül - és néha kívül - ölben hordani kellett. Így teltek a hosszú hónapok a teljes reménytelenség ijesztő árnyékában. Javulásnak alig nevezhető mértékben pozitív irányba változott főszereplőnk állapota, de a teljes felépülésben vagy nagyobb mértékű gyógyulásban senki sem hitt.

Ekkor - ebben a széttördelt és megviselt családi, egészségi és lelki állapotban - találkozott a család az Impulserrel és az általa kínált lehetőséggel. Mint ahogy az elmúlt időszakban több tízezren, úgy Elizabethék is éltek a váratlanul ölükbe hulló lehetőséggel, és elkezdték a fájdalom- és mellékhatásmentes Impulser terápiát otthonukban használni.

Forrás: Impulser
Forrás: Impulser


Itt már beszélhetnénk is az írás elején említett, soha nem látott sikerekről, de történetünk innen két irányba megy. Az egyik irány, miszerint Pallagi Elizabeth alig pár hónap alatt teljesen felépült, ma már emeleteken fut fel és alá, főz, mos, takarít, energiája pedig annyi, hogy a szomszédok, az utca, egész Eger, de - kis túlzással ugyan - talán egész Magyarország a csodájára jár. A másik irányt egy kérdéssel kezdem: Ön hisz a komplementer, azaz a kiegészítő gyógymódokban? Ez az a kérdés, ami ma megosztja Magyarországot. Azért nem a világot, mert nyugaton már felesleges ezt a kérdést feltenni, mivel a komplementer orvoslás nem hit, hanem tudomány alapú, és nem is akármilyen. Az Impulser dollármilliókat költ az Impulser terápia elfogadtatására, szakmai elismerésére, génvizsgálatokkal tarkított nemzetközi és hazai kutatásokra, és célul tűzte ki, hogy megértesse a magyar lakossággal is, hogy igenis létezik más gyógymód, igenis van élet a gyógyszereken túl, igenis lehetséges egészségesen, boldogan élni mellékhatások nélkül. Ebben egyre több orvos és neves szakember is bízik. Pedig mondanom sem kell, hogy az emberek hitetlenek, a tudományból hitkérdést csinálnak, és ezt meglovagolva a nem is létezőnek kikiáltott gyógyszerlobbi minden szinten falakat épít. Falakat az Impulser terápia és az emberek közé. Ezek a falak mára már akkorára nőttek, amit ma már a több tízezer elégedett és gyógyult Impulser-ügyfél - beleértve főszereplőnket - nem tudna átugrani. Pedig ma Magyarországon messzemenőkig a szív- és érrendszeri betegségek képviselik a legfőbb halálokot.

A cég legfőbb célja, hogy a magyar emberek és az Impulser terápia közti falat lebontsa, és tudományra támaszkodva XXI. századi módszerekkel segítsen a magyar embereken. Az Impulser számtalan esetben szó szerint életet mentett, de sok ember az Impulser terápia hatásának köszönheti, hogy ma is két lábbal áll a földön (átvitt és szó szerinti értelmezésben is, ugyanis az érszűkületes megbetegedések gyakori "megoldása" az amputáció).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.