Amikor a zsír helyett a pénztárcánk fogy

zsír pénz zsírégetés fogyókúra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagyon kevés ember van, aki még nem diétázott soha. Vannak nők, akik szinte a fél életüket a kalóriák számolgatásával töltik. Ugyanakkor a diétázás nem csupán úri hóbort, hanem az egészséges élethez, egészséges testsúly eléréséhez vezető út. Ami nemcsak rögös, hanem bizony meglehetősen drága is.

A fogyókúra legfontosabb alapeleme a kitartás és az önfegyelem. Ugyanakkor ez még nem elég: pénz is kell hozzá, és attól függően, ki milyen módszert választ, előfordulhat, hogy nem is kevés. Ugyanis ma már a kevesebb étel, több mozgás elmélet mellé egy egész iparág épült, hogy kiszolgálják a fogyni vágyók igényeit.

iStockPhoto
iStockPhoto

A nők meglehetősen mélyen képesek a pénztárcájukba nyúlni, hogy karcsúak és csinosak legyenek, de hogy pontosan mennyi pénzt lehet elkölteni egy hónap intenzív fogyókúrával - annak próbáltunk most a végére járni.

Mozgás fitneszteremben

Fogyni mozgás nélkül nagyon nehéz. Ha rendszeresen, célzottan tornázni szeretnénk, de híján vagyunk az akaraterőnek, érdemes havi bérletet váltani egy edzőterembe. Havi bérletet 8-9000 forintnál olcsóbban nemigen találunk. Ugyanakkor, ha már ott vagyunk, de fogalmunk sincs, mit kezdjünk a gépek felével, és azt sem tudjuk, melyik a megfelelő nekünk, rendelkezésünkre áll hozzáértő személyi edző is, aki segít formába lendülni, mosolyog, és elmagyaráz mindent. Azt is, hogy a neki fizetendő összeg körülbelül 2-5000 forint óránként.

Természetesen ha már fitneszteremben járunk és jóvágású személyi edzőnk is van, nem tornázhatunk a régi, kifakult mackóalsónkban. Pláne, ha a mellettünk edző fiatal lányon márkás piros sportnadrág feszül. Ezek után nem csoda, ha egy sportboltban kötünk ki, ahol praktikus és divatos trikókat, pólókat, nadrágot és cipőt vásárolunk. Ha mindenből csak egyet veszünk, akkor is otthagytunk a boltban minimum 18 ezer forintot.

Edzés otthon

Sokan nem szeretnek mások előtt mozogni, izzadni, így otthon tornáznak különböző DVD-k, könyvek és gépek segítségével. E módszer egyik nagy előnye, hogy máris megspórolták az előbb említett edzőfelszerelést és kondibérletet.

Ezt a pénzt be lehet fektetni ismert fitneszedzők DVD-ibe, darabonként átlagosan 1-2000 forintért. Ha viszont gépeket is szeretnénk az otthonunkban használni, mélyebben kell a pénztárcánkba nyúlnunk: otthoni futópad 120 ezer forinttól, szobabicikli 25 ezer forinttól, lépcsőzőgép 12 ezer forinttól elérhető, a házhozszállítás költségeit nem is említve. De vásárolhatunk steppadot 7000 forinttól, erősítő gumiszalagot 3-4000 forinttól, fitneszlabdát szintén ugyanennyiért.

Egészséges táplálkozás

Ha fogyni akarunk, nem elég csupán mozogni, és utána tokaszalonnát vacsorázni hagymával. Át kell állnunk az egészséges táplálkozásra.

Fontos a kevés szénhidrát, cukor és zsír fogyasztása, helyette fokozott folyadék-, gyümölcs- és zöldségbevitel. Egyszerűen hangzik, de ha valóban fogyni akarunk, nem elég napi egy almával többet ennünk, és az egészséges táplálkozás bizony sokba kerül. A bio tönkölykenyér, a zsírszegény sajtok, az egészséges müzli, a tengeri hal mind-mind átlagon felüli kiadásokkal járnak.

iStockPhoto
iStockPhoto

Az egészségtudatos vásárlás nem rövid folyamat, hiszen ajánlatos elolvasni a termékek összetevőit tartalmazó apróbetűs részt, és száműznünk mindent, amiben hozzáadott cukor, zsír és ízfokozó található. A gond ezzel az, hogy valamiért akcióban túlnyomóan az egészségtelen, olcsó termékek találhatók. Tehát néha szó szerint vadásznunk kell az igényeinknek megfelelő egészségesebb változatot.

Az egészségtelen termékek megadóztatása az USA-ban

Észak-Amerikában fontolgatják az egészségtelen termékekre kivetendő 18 százalékos adót, sőt Kaliforniában és Philadelphiában már bevezették a cukros üdítők magasabb forgalmi adóját, így próbálva meg lebeszélni a lakosságot túlzott fogyasztásukról. Belátták ugyanis, hogy a színes-szagos csomagolásban árult elhízást okozó termékek jóval alacsonyabb áron hozzáférhetők, mint az egészségesek, így azokat többen is veszik. Magyarországon sem ártana néhány ilyen beavatkozás.

Ételszállítás napi 2000 forintért

A nagybevásárlás hosszú óráit ma már elkerülhetjük azzal is, hogy ételszállító céggel hozatjuk egész napi ennivalónkat, s ők - napi körülbelül 2000 forintért - garantálják egészséges táplálkozásunkat és súlyvesztésünket. Nyilván ez a kényelmesebb, de drágább megoldás.

Fogyasztó porok és teák

A kényelmes megoldások közül nem hagyhatjuk ki a gyógyszertárakban kapható fogyasztó teákat, porokat és kapszulákat, amelyek azt sugallják, hogy mindenféle komoly életmód-változtatás nélkül olyanok leszünk, mint a dobozon mosolygó karcsú hölgy. Sajnos a mi mosolyunk már a pénztárnál lehervadhat: egy doboz anyagcsereserkentő tabletta ugyanis 4300 forint, a szénhidrát-blokkoló kapszula 4900 forint, fogyasztó teát viszont már 1000-3000 forintért vehetünk.

iStockPhoto
iStockPhoto

A boltok polcain tízesével sorakoznak az ezekhez hasonló, jóval drágább termékek is, melyek azonban nem mindig váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. Sajnos előfordulhat, hogy a várt fogyás helyett hízást vagy rossz közérzetet, esetleg hasmenést tapasztalunk, és ezzel még nincs vége a lehetséges mellékhatásoknak. Érdemes utánaolvasni ezen termékek hatékonyságának, mielőtt nagy reményekkel óriási bevásárlásba kezdenénk.

Karcsúsodni havi 50 ezer forintért - luxus?

Ha összeadjuk a konditerembérletet, a saját fitneszedzőt, egy otthoni steppadot, egyhavi fogyasztó teát, illetve a drágább, egészségesebb élelmiszerek költségeit, nagyjából 50 ezer forintot költöttünk el egy hónap alatt fogyókúrára.

De nem biztos, hogy ezen az 50 ezer forinton múlik a karcsúság. Soványabb pénztárcával rendelkezésünkre áll jó pár lehetőség. Aki nagyon le szeretne adni a súlyából, az naponta elmegy futni egy közeli parkba, kevesebb zsíros ételt fogyaszt és több zöldséget, és nem hiszi el azt a reklámszöveget, hogy elég napi pár pohár furcsa ízű tea, és máris potyognak le róla a felesleges kilók.

Tipp: Próbáld ki az otthoni edzést a Life.hu fitneszpercekkel:

Égesd a zsírt Molnár Mikivel!
Hasizomerősítés Bodor Julcsival
Pilates Kincses Kingával
Capoeira Czanik Balázzsal
Kismamatorna Rubint Rékával

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.