Keresés

Visszakérik a tüdőtranszplantáción átesett Ricsikétől az adományokat

2010. december 10., péntek, 9:54--
eszközök:

Ricsikéért, a Farkas család súlyosan beteg kisfiáért sokan összefogtak, hogy tüdőtranszplantációt végezhessenek rajta.

A 7 éves Farkas Ricsi tíz hónapja élődonoros tüdőtranszplantáción esett át, ugyanis a kisfiú egy veleszületett immunbetegség miatt már másfél évesen komoly betegségekkel küzdött. Először nyirokcsomó-, máj-, majd tüdőtályogot diagnosztizáltak nála, ezért átesett egy csontvelőátültetésen, melynek donora az édesanyja volt. Állapota javult ugyan, azonban szövődményként tüdőfibrózist kapott. Mivel a krónikus folyamatot sikerült eléggé megfékezni ahhoz, hogy alkalmas legyen rá, az orvosok végül a tüdőtranszplantáció mellett döntöttek. A donor ezúttal is az anyja volt, akinek egyik tüdőlebenyét ültették be a beteg Ricsike eltávolított tüdeje helyére.

A kisfiú története majdhogynem egy évig a nyilvánosság előtt zajlott, és rengetegen összefogtak érte. Ilyen műtétet ugyanis itthon még nem végeztek, és csak Bécsben kerülhetett rá sor. Azonban a hazai társadalombiztosító a szülők költségeit nem fedezte, ezért csak az adományokra számíthattak.

Az operáció óta Ricsi állapota folyamatosan javul, aktívabb, és már oxigénpalackot sem kell használnia, hogy lélegezzen. Ugyanakkor döbbenetes, hogy a hírek szerint vannak, akik visszakövetelik az adományukat. Ricsiék ezzel nem foglalkoznak, örülnek, hogy gyermekük jobban van, és hamarosan végre iskolába is járhat.

A Life Magazin riportja Ricsike szüleivel:


Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!

eszközök:
Hozzászóláshoz be kell lépned vagy regisztrálj ide kattintva
0 komment
hirdetés
80
Horoszkóp
  • Napi
  • Heti
  • Havi

Hirdetés
  • 30
  • 20
  • 10
Top 3
  • Videó
Szólj bele!
  • Kommentek
  • Fórum hozzászólások
Hirdetés
  • 60
  • 50
  • 40
Receptek
  • Legfrissebb
  • Legnépszerűbb
life.hu hírlevél
  • LEGFRISSEBB TOPIK
  • LEGFORRÓBB TOPIK
A life.hu kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.