halálos beteg félelem rák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy közvélemény-kutatásból az derült ki, hogy a britek jobban félnek a ráktól, mint állásuk elvesztésétől, az eladósodástól, a szívrohamtól vagy attól, hogy autóbalesetet szenvednek.

A megkérdezettek egyharmada úgy gondolja, hogy a rák sorsszerű, semmit sem tehetnek a kockázat csökkentése érdekében.

iStockPhoto
iStockPhoto

Több mint kétezer embert kérdeztek meg legnagyobb félelmeikről egy ijesztő kilátásokat tartalmazó lista alapján, amely többek között az állás elvesztését, az adósságot, az autóbalesetet, az Alzheimer-kórt és a szívrohamot is felsorolta. A Cancer Research UK rákkutató intézet megbízásából készült felmérés kimutatta, hogy minden ötödik ember a rákot jelölte meg a legfélelmetesebbként.

Sara Hiom, az intézet egészségügyi információs igazgatója szerint sokan úgy érzik, hogy tehetetlenek a betegséggel szemben, amely az emberek egyharmadát sújtja élete során. Az összes rákbetegség fele azonban egészséges életmóddal megelőzhető lenne.

"A rák már nem olyan halálos ítélet, ahogyan sok ember gondolja. A diagnosztizálás, a kezelés és az országos szűrés javulásának köszönhetően a hosszú távú túlélés a 70-es évektől megduplázódott az emlő-, a bél- és a méhnyakrák esetében" - mondja a szakember.

Teresa Nightingale, a World Cancer Research Fund igazgatója szerint aggasztó, hogy még mindig túl sokan gondolják, hogy a rák sorsszerű, pedig egyre több bizonyíték támasztja alá azt, hogy viszonylag egyszerű életmódbeli változtatásokkal csökkenteni lehet a kockázatát.

LIFE VIDEÓ: TINIK A RÁKOSZTÁLYON

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=BuQqqioCnMGz2Q0h

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!




A feleség mellrákos lett - újra egymásba szeretett az elvált házaspár
Azt hazudta, csontrákja van, csakhogy pénzhez jusson
Ne tankolj csurig! A rák megelőzésének húsz módja
Ritka, de annál félelmetesebb betegség: a hüvelyrák


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.