Képernyőbe zárva: 6 tipikus villaszindróma

VV5 egészségügy depresszió álmatlanság szex tolerancia Való Világ valóságshow étkezési zavarok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Napokon belül kezdődik az új valóságshow a luxusbörtönben, a VV5. Bár a jelentkezők még nem sejtik, de a fél éven keresztül tartó bezártság pszichésen és fizikailag is megerőltető lesz.






Forrás: Mudra László
Forrás: Mudra László

Ebbe az új villába költöznek be a VV5 lakói szeptember 12-től


1. Hétmérföldes hangulat

A hangulati élet a bezártság hatására nagyon széles skálán mozoghat, ám ami valójában megterheli a szervezetet, az az, hogy a széles spektrumon való mozgás nagyon gyorsan megtörténhet. Vagyis rövid időn belül szélsőséges hangulatingadozások következhetnek be, ráadásul, mivel nagy valószínűséggel a társak is hasonló gondokkal küzdhetnek, ez a csoporton belül rendkívüli indulatokat, nagy összecsapásokat eredményezhet.

2. Toleranciaeltolódás

Ehhez kapcsolódóan viszont az indulatok kezelése is nehézségekbe ütközhet, az idegrendszer éberré és hiperérzékennyé válhat, és az egyébként indulatain uralkodni képes ember önmaga számára is nem várt dühvel és erővel csap le a környezetére. Ez szavakban, durva kifejezésekben jelentkezhet, de előfordulhat tárgyak földhöz csapása, dühödt rohangálás, ajtócsapkodás. Mindeközben az indulatain uralkodni képtelen ember belső bizonytalansággal küzd, és nem érti saját, megváltozott viselkedését.

Forrás: RTL Klub
Forrás: RTL Klub

3. Beszűkült tudat

A gyakori konfliktusok hatására a másik emberrel kapcsolatos toleranciaküszöb máshova kerülhet, valamint azok a dolgok, amelyek a külvilágban kezelhetőek, amelyeken kinn mosolyogva túllép a "lakó", a zárt térben óriási problémává nőnek. A bezárt ember gondolatai hosszasan akörül cirkulálnak, és mivel nem lel megoldást, ez újabb, még erősebb feszültséget eredményezhet.

Tipp! Már tíz éve történt, hogy leomlottak a tornyok. Szeptember 11-re emlékezünk képgalériánkban. Katt ide!


Mit okozhat a hangulati és az indulati élet megváltozása?



Forrás: rtlklub.hu
Forrás: rtlklub.hu

4. Étkezési zavarok

A bezárt ember étkezési szokásai megváltoznak: étvágytalanná válhat, esetleg éppen ellenkezőleg, falánk rohamok törnek rá, amelyet ráadásul nem feltétlenül tud kielégíteni akkor, ha a táplálkozás csak megfelelő időben, keretek között és egy elvárt rend szerint történik. Magyarul, hiába szeretné kielégíteni például édesség utáni követelőző vágyát, ha a műsor forgatókönyve szerint akkor arra nincs módja. Ez olyan kínzó feszültséget okozhat, amelyet nem tud kezelni. Amennyiben viszont módja nyílik nagy mennyiségű étel elfogyasztására, akkor meg a túlsúllyal kell megküzdenie a helyzettel nehezen birkózó embereknek. Egy biztos, ha nincs mód egyensúlyt tartani az étkezések során az stressz helyzetet, valamint fizikai tünetként akár jelentős súlycsökkenést vagy súlygyarapodást eredményezhet.

Forrás: rtlklub.hu
Forrás: rtlklub.hu

5. Álmatlanság - Tompultság

A tudat, hogy a bezárt lakó alvási szokásairól is felvételek készülnek, hogy az öntudatlan mozgás, ásítás, nyújtózás, a test alvás közbeni érintése, mondjuk egy orr- vagy fenékvakarás is téma lehet, alapvetően befolyásolhatja alvási szokásaikat. Némelyek éberekké válnak, és szinte félnek átadni magukat az álomnak, hiszen - ha vállalták is a szereplést, az alvás különösen kiszolgáltatott helyzetet teremt, amelyet tudat alatt hárítani, megelőzni igyekszik a lélek.

Máskor a bezártság miatt ennek az ellenkezője, tompultság, fáradékonyság lép fel. A benn lévő úgy érzi, hogy képes lenne átaludni a teljes időszakot. Ez szintén a szervezet védekezési reakciója a bezártságra és a kamerákra.

Forrás: RTL Klub
Forrás: RTL Klub

6. Korlátozott szex

A villalakók kiválasztása feltételezhetően szigorú pszichológiai felmérés alapján történik, és alapja lehet az extrovertált személyiség, amelyik nyílt, akár a magamutogatás felé hajló viselkedést is feltételez. Ennek ellenére nem biztos, hogy éles helyzetben, amikor a bezártság már hosszabb ideje tart, amikor a menet közben szerzett "sebeket" nincs mód elvonulva gyógyítani, feldolgozni, amikor a lakó részese lehet olyan szituációknak, amelyek esetleg zavarral vagy szégyenérzéssel jártak, és azokat szintén nem áll módjában elhárítani vagy időben kilépni belőle, olyan következményekkel járhatnak, amelyek befolyásolják szexuális életét, viselkedését. Ehhez jön még a kamera, a legkisebb erotikus megnyilvánulás azonnali elkapása is, amely alapjában ölheti meg a valódi szexuális izgalmat. Nagy valószínűséggel jóval kevesebb gyönyör születik, mint amennyi bekövetkezne a külvilágban, mert a beteljesülés a körülmények miatt egyszerűen elmarad.

RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence
RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

Egyéb esetben, akár csak a börtönökben, a szexuális orientáció is megváltozhat (ha csak rövid időre is), mert az egyébként természetes szextől megfosztott emberek akár a saját nemükhöz is vonzódhatnak, hogy erotikus ingerekhez jussanak.

Mit mond erről a pszichológus?


Gazdag Enikő véleménye szerint nem igaz az, hogy a villalakók elfelejtik egy idő után a kamerákat, és önmagukat adják - jórészt tudatában vannak azoknak, és próbálnak megfelelni egy olyan képnek, ami szerintük a külvilág felé ideális. A saját személyiségüket felerősítve, vagy éppen tompítva tehetik ezt, pl. egy hangos ember még hangosabb lesz, vagy épp próbál háttérben maradni. Előbb-utóbb a személyiségjegyek mindenképpen megmutatkoznak.

A műsor egy remek pszichológiai kísérlet önkéntesek segítségével, ami arra az egyszerű kérdésre válaszol, hogy mi történik az emberekkel, ha összezárva, céltalanul kell a négy fal között élniük. Van, aki kevésbé, míg mások jobban bírják tolerálni a bezártság okozta nehézségeket. Nagyon fontos viszont, hogy személyük és személyiségük megváltozhat, kezdenek átváltozni deviáns egyedekké, akik mostanra minden apró mozdulatban és szóban fenyegetést vagy hatalmas érzelmeket látnak.

Minden, ami mellett a hétköznapokon elsétálnának, amit egyébként észre sem vennének, odabent sokszorosan hat az érzékeikre. Arra vágynak, hogy történjen valami velük, főként ezért kerekítenek kis apróságokból elképesztő drámát és jeleneteket. Amiket mi a való világban különböző területeken élünk meg (pl. munka, család, hobbi), a villalakók a villában kénytelenek ezeket létrehozni: a kihívásokat, az izgalmakat, az emberi kapcsolatokat.

Tipp! Sztárok és gyermekeik mesepartija! Kattints a galériáért!


Korábbi VV-s szereplők a ValóVilág 5-ben! - A csatorna újabb részleteket árult el az új műsorrólhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110908-vv-aniko-gigi-beci-es-oliver-az-egykori-vv4-jatekosok.htmlNem titkolja! Pikáns módszerrel fogyott le a VV4 szőkeségehttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110827-pikans-modszerrel-fogyott-le-a-vv4-szokesege-eva.htmlCsúnyán átverték és kihasználták VV Gigithttp://www.life.hu/legykepben/20110824-atvertek-vv-gigit.htmlVV Bécihez dől a pénz, és összeköltözik szerelmévelhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110817-vv-becihez-dol-a-penz-de-meg-mindig-leanyfalun-lakik.htmlVV Anikó tehetséges a rúdonhttp://www.life.hu/life/galeria/20110815-vv-aniko-rudtancolni-tanul-pirner-almatol.htmlGondoltad volna? VV Gigi tánc helyett izzókat cserélhttp://www.life.hu/hazitunder/20110812-gondoltad-volna-vv-gigi-tanc-helyett-izzokat-cserel.htmlVV Jerzy összejött Müller Attila exévelhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110811-vv-jerzy-osszejott-muller-attila-exevel-alexandra-diamonddal.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.