Kamilla: "Végignéztem, ahogy az édesanyám belehal a csontritkulásba"

D-vitamin alkoholfogyasztás csontritkulás kalcium betegségek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Világszerte minden évben több ezer új csontritkulásos beteget regisztrálnak. Gyakran még az orvosok sem veszik észre a figyelmeztető jeleket, ennek pedig súlyos következményei lehetnek.


Tipp! Terhessége alatt is keményen diétázik a szupermodell. Kattints a galériáért!


"Szörnyű végignézni egy hozzád nagyon közelálló ember haláltusáját, pláne úgy, hogy szinte semmit sem tudsz a betegségéről. 17 évvel ezelőtt halt meg az édesanyám csontritkulásban. Még csak 72 éves volt."


AFP
AFP

Kamilla édesanyját és nagymamáját is csontritkulás miatt veszítette el

"Akkoriban még keveset lehetett hallani erről a betegségről, ritkán diagnosztizálták, sokszor csak özvegyi púpként emlegették. Végignéztük, ahogy anyánk a szemünk láttára összezsugorodott. Körülbelül 20 centivel lett alacsonyabb, miközben annyira meggörbült, hogy képtelen volt rendesen megemészteni a táplálékot, és végül már semmi étvágya nem volt. A kezelőorvosa nagyon kedves és szimpatikus volt, de hozzánk hasonlóan csak minimálisan tudta enyhíteni szörnyű szenvedéseit. Az utolsó éveiben oxigénpalack nélkül már lélegezni sem tudott. Végül annyira elviselhetetlenné vált számára a létezés, hogy feladta a küzdelmet.

Valójában semmit sem tudtam erről a betegségről. Miért törtek el ilyen könnyen a csontjai, miért zsugorodott össze egyik pillanatról a másikra. Kérdéseimre választ akartam kapni, így jutottam el a Nemzeti Oszteoporózis Társasághoz. Ez a szervezet egyedülálló módon segít a csontritkulásos betegeknek és családjaiknak, jelenleg 25 ezer embernek. Először védnöknek, később pedig elnöknek kértek fel. Azóta együtt dolgozunk, Nagy-Britanniában már rengeteg sikeres projektet végrehajtottunk"
- magyarázta Kamilla.

AFP
AFP

Mi az a csontritkulás?

A csontritkulás egy alattomos betegség, kezdetben semmilyen tünete nincs. Az emberi szervezet 206 különálló csontból áll. A csontszövetben csontépítő és csontfaló sejtek vannak, amelyek biztosítják a csontszövet állandó megújulását Az egészséges csontszövetben ugyanannyi épül fel, mint amennyi lebomlik. 35 éves kor után azonban ez a folyamat lelassul, kevesebb épül fel, mint amennyi lebomlik, és elindul a csontritkulás. 50 éves kor fölött pedig már nagyobb esély van arra, hogy egy kis esés is csonttöréssel végződjön.
Magyarországon körülbelül 800.000 csontritkulásos beteg él.



Kik vannak veszélyben?



Thinkstock
Thinkstock

Mi az, ami gyorsítja a csontritkulás folyamatát?

A kálciumszegény étkezés is sok rosszat tehet. Helytelen a tejtermékek kerülése, ezek ugyanis rengeteg kálciumot tartalmaznak, amire a csontoknak nagy szükségük van.
A túlzott alkoholfogyasztás, a sok dohányzás és a vékony testalkat is elősegíti a csontritkulás kialakulását.
A D-vitamin-hiány is hozzájárul a csontritkuláshoz, hiszen ez a vitamin segíti a kálcium felvételét és beépülését a szervezetbe. A tartós D-vitamin-hiány 60 százalékkal növeli a csontritkulás kockázatát.
A lisztérzékenyek hajlamosak a csontritkulásra, mert a saját immunrendszerük támadja meg a csontszöveteket, így azokba nem tud beépülni a D-vitamin és a kálcium.
A különféle betegségekre, asztmára, köszvényre szedett szteroidok is gyorsítják a csontritkulást, mivel akadályozzák a kálcium felszívódását.

Honnan tudhatom?

A legtöbb embernél a csontritkulás legelső jele, hogy eltörik valamelyik csontja. Éppen ezért, ha úgy gondolod, hogy te a veszélyeztetett csoportba tartozol, mindenképp keress fel egy szakembert.

A csontritkulás kezelése, megelőzése

A csontritkulás kezelése elsősorban gyógyszerekkel, alendronsavval történik, amelyet a betegnek évekig, vagy akár élete végéig szedni kell. Az alendronsav közvetlenül a csontokra hat, erősebbé teszi őket.

Rendkívül fontos a kálcium és D-vitamin tartalmú táplálék-kiegészítők szedése és természetesen az egészséges életmód, egészséges, kálciumban gazdag táplálkozással. Az ajánlott napi bevitel legalább 770 mg kálcium, fél liter tejben van ennyi. Ezen kívül fogyassz zöld leveles zöldségeket, tormát, kelkáposztát, aszalt gyümölcsöket, ribizlit, konzerv halat, a szardínia a legjobb választás!

A mozgás kulcsfontosságú! Minden nap sportolj valamit, sétálj, fuss, teniszezz! A sport által erősödnek az izmok, az ínszalagok és az ízületek, nem engedik szétesni a csontokat.

Nyáron pedig - ésszerű határokon belül - a lehető legtöbbet tartózkodj a napon, hogy még télire is maradjon egy kis D-vitamin.

Tipp! Lady Gaga borzasztóan néz ki legújabb fotósorozatán. Kattints a galériáért! (+18)


Eltűnik a kis puha párna - Íme Éva, aki hasplasztikát nyerthttp://www.life.hu/ujtestujelet/20111026-aesthetica-atalakitas-eva-hasplasztikat-nyert.htmlNemcsak híresek, okosak is - Sztárok 140-es IQ feletthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111025-nemcsak-hiresek-okosak-is-sztarok-140es-iqval.htmlAmikor a szilikonmell a gyomorfalig szivárog - A mellimplantátumok veszélyeihttp://www.life.hu/ujtestujelet/20111018-amikor-a-szilinkonmell-a-gyomorfalig-szivarog-a-mellimplantatumok-veszelyei.htmlA sebhelyek titka - Seal egy ritka autoimmun-betegségben szenvedhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111024-egy-ritka-autoimmunbetegseg-a-lupus.html"Úgy nézek ki, mint egy pandamaci" - Marcsi szemhéjplasztikát nyerthttp://www.life.hu/ujtestujelet/20111021-aesthetica-atalakitas-marcsi-szemhejplasztikat-nyert.htmlA pajzsmirigybetegség 8 tünetehttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111018-a-pajzsmirigy-betegseg-9-tunete.htmlSzűzhártya-plasztika és G-pont nagyobbítás - 8 extrém plasztikai műtéthttp://www.life.hu/ujtestujelet/20111010-szuzhartyaplasztika-es-gpont-nagyobitas-8-extrem-plasztikai-mutet.htmlIkertestvére daganatként nőtt a kis Barbarábanhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111011-ikertestvere-daganatkent-nott-a-kis-barbaraban.htmlEgy gyakori lelki trauma, ami hajhullást okozhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111010-egy-gyakori-lelki-trauma-ami-hajhullast-okoz.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.