hemangióma csodaszer anyajegy
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy nagy kiterjedésű nyaki anyajegy miatt kis híján megfulladt egy hároméves brit kislány, akinek az életét végül egy tesztelés alatt álló új csodagyógyszer mentette meg.

Thinkstock
Thinkstock

Illusztráció


A mindössze 20 napos kislány a Great Ormond Street Kórház bőrgyógyászati egységének intenzív osztályára került, ahol az orvosok megállapították, hogy a tumor gátolja a véráramlást, és elzárja a légutakat. Millie a következő hat hónapot a kórházban töltötte, ahol erős szteroidokkal valamennyire sikerült lecsökkenteni a tumor méretét, de idővel az anyajegy elkezdett fekélyesedni, és a nyílt sebek gyakori fertőzésekhez vezettek.

Az életmentő tracheosztómiás műtétet követően az orvosok felajánlottak a szülőknek egy új lehetőséget, a propanolol nevű béta-blokkoló gyógyszert, amelyet korábban szívbeteg gyerekek magas vérnyomásának kezelésére alkalmaztak. Az orvosok ugyanis megfigyelték, hogy a hemangómiás szívbeteg gyerekek kezelése során a tumor is zsugorodni kezdett.

Azóta az új csodaszernek köszönhetően Millie újra képes beszélni, önállóan lélegezni, és barátaihoz hasonlóan végre teljes életet élhet. "Millie igazi kis harcos. Soha egy percre sem adta fel a küzdelmet, és nagyon büszkék vagyunk rá, hogy legyőzte a betegséget" - mondta Michelle, a kislány 37 éves édesanyja.

A gyógyszer hatása gyakorlatilag azonnali volt. A szülők a saját szemükkel látták, amint a hatalmas, sötétvörös anyajegy napok alatt halványodni és zsugorodni kezdett. "Borzasztó hálásak vagyunk az orvoknak, akik lehetőséget adtak Millie-nek, hogy normális életet élhessen. A kislányunk ma már teljesen jól van és gyökeresen megváltozott az élete" - nyilatkozta a Sun újságírójának Stuart Field, Millie édesapja.

Jakupcsek Gabriella: "Emmánál semmi nem volt a véletlenre bízva"http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120118-jakupcsek-gabriella-fiatalon-sokkal-lazabban-szabadabban-tudtunk-a-gyerekkel-banni.html"A kisfiam élni fog!" - A kétéves Botikának minden perc küzdelem a létérthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120116-a-kisfiam-elni-fog.htmlTesten kívüli szervekkel született egy baba - Fotó csak erős idegzetűeknek (18+)http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120113-testen-kivuli-szervekkel-szuletett-egy-baba.htmlA 21 éves lány terhességnek hitte a dinnye nagyságú daganatáthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120112-a-21-eves-lany-terhessegnek-hitte-a-dinnye-nagysagu-daganatat.htmlÉletmentő köhögőroham: egy nő felöklendezte a tumorjáthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120111-eletmento-kohogoroham-egy-no-feloklendezte-a-tumorjat.htmlDr. Czeizel Endre: Így befolyásolható a baba nemehttp://www.life.hu/anyaskodj/aza9honap/20120111-dr-czeizel-endre-igy-befolyasolhato-a-baba-neme.htmlDr. Pászti Ildikó: "Soha egy pillanatig sem bántam meg, hogy a gyerekeket választottam"http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120106-dr-paszti-ildiko-ezt-nem-szabad-rutinbol-vegezni.htmlZsírleszívást kapott karácsonyra a 7 éves kislányhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120104-zsirleszivast-kapott-karacsonyra-a-7-eves-kislany.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.