Egy dolgot tehetünk a szívünkért: boldog házasságban élünk

házasság stressz szívprobléma egészséges életmód
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Juditot januárban elhagyta a férje. S bár korábban teljesen egészséges volt, mostanára ötödször fordult orvoshoz, sorozatosan betegségekkel küzd. A kutatók ebben semmi meglepőt nem találnak: bizonyított tény, hogy a szerelmi életünk és az egészségünk között igen szoros kapcsolat van.

Kerek egészek vagyunk "testestül-lelkestül"

Szervezetünk működését - bármennyire is szeretnénk - nem lehet függetleníteni a lelkünktől. Érzelmi életünk nemcsak a bőrünkön hagy nyomot, hanem az egész testünkön. A boldog házasságban vagy tartós kapcsolatban élő emberek egészségesebbek, mint az egyedülállók, olyannyira, hogy például szívműtétekre is kisebb arányban szorulnak, és ha mégis operációra van szükség, akkor sokkal gyorsabban felépülnek, és a túlélési esélyük is jobb, mint a magányos embereknek. Emellett a házasok könnyebben változtatnak az életmódjukon is, többet mozognak, egészségesebben étkeznek, hiszen párosan könnyebb a jó ügy érdekében változtatni. De a házasokat nemcsak a szívbetegségek, hanem a cukorbetegség, a rák és a depresszió is jobban elkerüli.

Thinkstock
Thinkstock

A házasok tovább élnek - talán mert van kiért?

Kutatások azt is igazolták, hogy a házasságban élő emberek egész egyszerűen tovább élnek, mint az egyedülállók. Férfiak esetében ezt a kutatók azzal indokolták, hogy a feleségnek nagy szerepe van abban, hogy a férjét rávegye az egészséges életmóddal járó mozgásra, pihenésre és helyes étkezésre. A nőknek pedig az a tudat tesz jót, hogy biztonságban és szeretetben élnek, fontosak valakinek, és van kiről gondoskodniuk. Magyarországon számokban is ki lehet fejezni ezt az alapelvet: a nők átlag 3-5 évvel, a férfiak viszont akár 8-12 évvel is tovább élhetnek egy jó házasságban.

Önmagában a házasság vagy egy párkapcsolat még nem tesz egészségesebbé. A fent említett áldásos hatások csak akkor érvényesülnek, ha a kapcsolat kiegyensúlyozott és boldog. Ennek ellenkezője a szervezetünkre is ellenkezőleg hat: egy feszültségekkel, megaláztatásokkal teli kapcsolat ártalmas az egészségre, a tartós feszültség megviseli mindkét felet, és a depresszióra is hajlamosabbá teszi. Ez szívproblémákban is megnyilvánul, egy amerikai kutatás szerint a rossz házasságban élő nők háromszor gyakrabban szorulnak szívsebészeti beavatkozásra, és a szívrohamok is gyakoribbak körükben. Nagyobb arányban fordul elő náluk magas vérnyomás, elhízás, stroke - és akkor még nem beszéltünk a férfiakról, akiknél hasonló problémák léphetnek fel. A boldogtalanság és a stressz gyengíti az immunrendszert, így az egész szervezetet megterhelheti, a rossz házasságban élők 35 százalékkal gyakrabban kapnak el betegségeket. Egy rossz kapcsolatnál - az egészségünk szempontjából - még egyedül lenni is jobb, bár a sűrű partnercserélgetés is rövidíti az életet - nem is beszélve a fertőzésekről.

Thinkstock
Thinkstock

Az érintés hatalma

A jó párkapcsolat egyik ismérve, hogy a felek gyakran érintik meg egymást szeretettel, és a szexuális életük is aktív és örömteli. A simogatás, a gyengéd érintés pedig nemcsak a kisbabákat nyugatja meg, a felnőttekre is jótékony hatással van, például stimulálja az immunrendszert, és csökkenti a feszültséget. Ha a simogatásból ráadául szeretkezés lesz, az további jótékony hatásokkal jár: csökkenti a stressz szintjét, fájdalomcsillapító hatású, csökkenti a szívbetegségek kockázatát, sőt: az életet is hosszabbá teheti. Egy tíz évvel ezelőtti brit kutatás szerint azok, akik gyakran élnek át orgazmust, kétszer tovább élnek, mint a kevésbé aktív nemi életet élők. A heti minimum egy együttlét az immunrendszert is erősíti, 30 százalékkal emeli ugyanis az immunoglobulin A antitest koncentrációját a szervezetben. Ennek köszönhetően a rendszeres nemi életet élők ritkábban betegszenek meg, és ha mégis, hamarabb meggyógyulnak.

Judit és exférje életében átmenetileg nehéz időszak következhet - nem csak egészségügyi szempontból. A boldogságot nehéz pótolni, de szervezetünk egészségét szerencsére a házasságon kívül is megőrizhetjük azért - például az egészséges életmóddal.

Tipp! Vadállatok közé ugrottak a népszerű műsorvezetők! Kattints a galériáért!



Sikertörténet - Niki nem csak a kilóktól szabadult meg: "Mióta lefogytam, kevésbé vagyok féltékeny"http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120329-sikertortenet-niki-nemcsak-a-kiloktol-szabadult-meg.htmlMacskahere a nyakban, kősóból hüvelykúp - A fogamzásgátlás történetehttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120328-a-fogamzasgatlas-tortenete.html"Nem kellek, mert kövér vagyok!" - Avagy a túlsúlyosak diszkriminációjahttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120327-nem-kellek-mert-kover-vagyok-avagy-a-tulsulyosok-diszkriminacioja.htmlSikertörténet: 30 kiló fogyás után bombacsaj lett Zitábólhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120323-sikertortenet-30-kilo-fogyas-utan-bombacsaj-lett-zitabol.htmlEndometriózis okozta Marilyn Monroe halálát?http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120322-endometriozis-okozta-marilyn-monroe-halalat.html"Hetekig nem tudtam sem enni, sem beszélni" - Lili gyógyulásának történetehttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120321-hetekig-nem-tudtam-sem-enni-sem-beszelni-lili-gyogyulasanak.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.