emancipáció nők egyenlőség családon belüli erőszak középkor társadalmi jelenség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nők egyenjogúsága nagy harcok eredményeképp, hosszú idő alatt születhetett csak meg. Ahhoz képest, hogy a 9. században az egyházatyák még  arról vitatkoztak, hogy a nőknek van-e egyáltalán lelkük, mára igen sokat javult a helyzet.

A középkorban az asszony volt a pokol kapuja

A történelemben ugyanis igen ritkán akadt jó sora az asszonyoknak. Már az ókori Görögországban is tulajdonképpen kiskorúként kezelt rabszolgaként éltek és szigorú törvények szabályozták magaviseletüket. Az ókori Rómában viszont fokozatosan javult a helyzetük, egy idő után már az anyát ugyanannyi gyermeki tisztelet illette meg, mint az apát. A kereszténység elterjedésével aztán a nők fokozatosan visszaszorultak, egy régi zsidó ima szerint a férfiak büszkén hálát adtak Istennek, hogy nem nőnek teremtette őket. Rosszul is jártak volna, hiszen Éva állítólagos bűne miatt minden asszonyt megaláztak és büntettek akkoriban. Az egyház gyorsan növő gaznak tartotta az asszonyt, akivel még a természet sem nagyon törődik. Jól példázza ezt az a komáromi eset, mely során az 1600-as években két asszonyt gond nélkül lefejeztek házasságtörés vádja miatt, mivel a börtönből nem tudtak fejenként tizenkét feddhetetlen tanút előállítani ártatlanságuk bizonyítására.

AFP
AFP

A középkorban az asszonyok egyszerűen férjük tulajdonának számítottak, és a háztartás illetve a gyereknevelés gondjaival törődhettek csak, egyébként 'hallgass!' volt a nevük. Bármikor eltaszíthatók, megverhetők, megcsalhatók voltak, minden megaláztatást csendben tűrniük kellett - s a legritkább esetben tudták egyedül eltartani magukat. Persze akadtak erős asszonyok, akik vagyoni helyzetüknél fogva szabadabban élhettek, de elenyésző kisebbségben voltak nehezebb sorsú társaikhoz képest, akik szabadon feláldozhatók voltak a boszorkányperek során is.

1900-as évek: megnyíltak az egyetemek kapui

Később, mikor már az asszonyok is dolgozhattak, javult kicsit a helyzet, de bérük és megbecsülésük nagyon sok évig a férfiaké alatt maradt. Az 1900-as évekre a szüfrazsettek kiharcolták a női választójogot, a nők már egyetemre is járhattak. Ekkor megkezdődött - persze rettegő és értetlenkedő férfiak tiltakozása mellett - a nők felemelkedése. 1946-tól hazánkban is megnyíltak az egyetemek, főiskolák kapui, így a lelkészi hivatal kivételével bármelyik hivatást választhatta nő is - legalábbis elvileg.

1955: A példás feleség tulajdonképpen egy házi cseléd

Egy 1955-ben íródott háztartástani könyvben viszont még arra tanítják az asszonyokat, hogyan várják meleg vacsorával fáradt férjüket, hogyan rendezzék az egész életüket őköré. A jó asszony nemcsak szalaggal a hajában, frissen és jókedvűen várja haza urát, de tudja, hol a helye, alázatosan csendben marad akkor is, ha imádott párja rosszkedvűen tér haza, és elcsendesíti a gyerekeket is. Emellett boldog mosollyal mindig kész arra, hogy a ház urának kívánságait teljesítse akkor is, ha verés jár érte. A fejezet így inti végül az asszonyokat férjükkel kapcsolatban : "ne tegyen fel szükségtelen kérdéseket, és ne gyanakodjon az ítélőképességében vagy feddhetetlenségében. Ne felejtse el, hogy ő a ház ura, és mint olyan, mindig keresztülviszi a saját akaratát becsületesen és igazságosan."

Thinkstock
Thinkstock

1997-ig kellett várni, hogy a családon belüli nemi erőszak büntethető legyen

Így nem csoda, hogy egészen 1997-ig kellett várnunk, mire például a családon belüli nemi erőszak büntethető lett. Ezt követte később a távoltartási törvény, mely szerint a rendőrség három napig távol tarthatja családjától az erőszakos férfit. Ez azonban nem bizonyult elegendőnek, és menekülésre sem adott elég lehetőséget, így máig évente hetven nő veszíti el életét férje vagy élettársa bántalmazása miatt.

A nőnap eredetileg közel sem az ibolyáról szólt

"Manapság egy csokor virággal ünnepeljük a nőket minden március nyolcadikán, s már nem is tudjuk, miért tesszük ezt. Ugyenezen a napon 1857-ben az alacsony fizetés, a tizenkét órás munkanap és a lehetetlen munkakörülmények miatt negyvenezer textilipari dolgozó nő tüntetett New Yorkban, de a rendőrök brutális fellépése megállította őket. Ötven évvel később egy másik amerikai tüntetés során a munkásnők a veszélyes munkakörülmények miatt vonultak az utcára, de nem értek el eredményt, így pár évvel később a gyárban kiütő tűz miatt több százan vesztették életüket. 1910-ben tették nemzetközivé ezt a napot, s rá egy évre négy országban már nemzetközi nőnapot tartottak, igaz, akkor még tizenkilencedikén - a március nyolcadikai dátum egy orosz női tüntetés miatt lett a nőnap végleges dátuma. Hazánkban 1913-ban tartottak először nőnapot, s 1948 óta ünnepeljük mi is március nyolcadikán a nők évszázados küzdelmét jogaikért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.