Saját otthont szeretnél? Lakáslízinggel minimális önerő is elég lehet
Hazánkban, más országokkal szemben, sokkal kedveltebb a lakás vásárlása, mint annak bérlése, pedig számos olyan lehetőség közül válogathatunk, amelyek megkönnyíthetik a lakásszerzést, és minimális önerő mellett is elérhetővé teszi az otthonteremtést. Ilyen például a lakáslízing.
Hazánkban a magánszemélyek és családok elérendő céljai között a saját ingatlan szerepel első helyen. Több érvet is fel lehet hozni emellett, hiszen befektetésnek is jó, ráadásul garantáltan hosszú távú megoldás, és valahol tudat alatt igazán őszintén és mély meggyőződéssel csak egy saját tulajdonba került lakásra lehet rámondani: otthon. Egy ilyen lépés anyagi feltételeinek megteremtése azonban rendkívül tudatos és hosszú távú gazdálkodást, valamint a megfelelő időben megfontolt döntést igényel. A piacon azonban számos olyan lehetőség kínálkozik, melyek megkönnyíthetik a lakásszerzést, és minimális önerő mellett is elérhetővé teszi az otthonteremtést.

Általánosságban a lízingről
Azt először is nem árt tudni ezzel kapcsolatban, hogy a lízing nem ritkán akár kedvezőbb feltételeket is kínálhat az ingatlanhiteleknél, ráadásul a hosszú távú bérlés helyett érdemes átgondolni, ezzel a lehetőséggel nem járnál-e kedvezőbben.
A lízing egy olyan ügylettípus, amely meghatározott időre jön létre két fél között. A megállapodás keretén belül a lízingbeadó vállalja, hogy az ingatlant megvásárolja, annak használati jogát pedig a vételár kamatokkal növelt értékének naptári időszakra megállapított részéért a lízingbevevőnek adja át. A szerződés tárgyát képező ingatlan pedig az előre meghatározott idő lejártával a lízingbevevő tulajdonába kerül - a maradványérték megfizetése ellenében, vagy akár anélkül is, ez már a szerződés típusától függ.
A lízingnek jellemzően két típusa van, ami nagyban befolyásolhatja a futamidő lejártával megtehető lépéseket. A nyílt végű lízing esetén a szerződési idő lejártával jogodban áll megjelölni azt a személyt, akinek a nevére szeretnéd íratni az ingatlant. Zárt végű lízing esetén a tulajdonjogát - választás nélkül - te szerzed meg.
Miért előnyös?
Mindentől függetlenül kijelenthető, hogy alapvetően a lízing a hitelszerződéssel ellentétben sokkal inkább személyre szabhatóbb, kevesebb önerő szükséges hozzá, mint amennyi egy hitelkonstrukció esetén szükséges, futamideje pedig maximum 25 év lehet. Előnyként említhető meg még az is, hogy az elbírálás gyors, vagyis maximum 4 hét alatt megtörténik, 15 millió forintos értékhatárig pedig illetékmentes a tranzakció. Mindezek mellett 3 év után módodban áll akár eladni is az ingatlant, hiszen vevőkijelölési joggal rendelkezel.

Mennyi az önerő?
A lakáslízingnél a megvásárolni kívánt ingatlan forgalmi értékének legfeljebb 80 százalékáig történhet a lízingfinanszírozás forint alapon szemben a hitel 75 százalékával - euró alapon ez a forgalmi érték 65 százalékáig terjedhet. Az önerő mértékét illetően még meg kell jegyezni, hogy a lízingbeadó által finanszírozott rész a háztartásod jövedelmi helyzetétől, kiadásaidtól függően változik. Önerőbe beszámíttathatsz másik ingatlanfedezetet is, mely tulajdonjogát illetően nincsen hozzátartozói megkötés, tehát akár a legjobb barátod ingatlana is lehet az - már amennyiben neki nincs ez ellen kifogása.
Hogyan?
Ha úgy érzed, hogy hosszú távú lakásbérlés helyett a lízing testhezállóbb konstrukció lenne számodra, akkor alapkitétel az igénylés során, hogy töltsd be a 18. életévedet. Rendelkezned kell állandó magyarországi bejelentett lakcímmel, és legalább három hónapja tartó határozatlan idejű munkaviszonyt kell igazolnod.
- 20 százalékkal lesz drágább a kenyér? Élelmiszer-árrobbanásra készülhetünk
- Újítsd fel a lakást apró trükkökkel anélkül, hogy egy vagyont költenél
- Gombold be a lakásod! - Filléres dekorációk
- I love Hungary, avagy lakásdekor matyóhímzéssel - Hazai motívumok modern köntösben
- Még mindig nincs saját fedél a feje fölött - Ugrott VV Attila lakása
- Így takarítsd ki az egész lakást vegyszermentesen!
- Így spórolhatsz a rezsivel akár több ezer forintot havonta!
- 40 ezer dollár a tandíj: ebbe az iskolába jár majd Suri Cruise
Szerda
- A hét szexpóza: támadj hátulról!
- A legfurcsább szexfóbiák
- Kisebb mellekkel boldogabb az élet?
- Napi
- Heti
- Havi
Ma látványosan a nehezebb éned győzedelmeskedik a kedves és vonzó részed felett, makaccsá válsz, s egész nap nem akarod majd elfog...Tovább
Ma látványosan a nehezebb éned győzedelmeskedik a kedves és vonzó részed felett, makaccsá válsz, s egész nap nem akarod majd elfog...Tovább
Ma látványosan a nehezebb éned győzedelmeskedik a kedves és vonzó részed felett, makaccsá válsz, s egész nap nem akarod majd elfog...Tovább
- 30
- 20
- 10
- Videó
- Kommentek
- Fórum hozzászólások
- 60
- 50
- 40
- LEGFRISSEBB TOPIK
- LEGFORRÓBB TOPIK







