Indiai burgonya és karfiol filo
|
Indiai burgonya és karfiol filo |

|
Hozzávalók: |
- 3 evőkanál olaj és még egy kevés a filo - rétes - tészta bekenéséhez
- 2 teáskanál őrölt kömény
- 2 evőkanál őrölt koriander
- 1/2 teáskanál garam masala és még egy kevés a tálaláshoz
- 3/4 teáskanál kurkuma
- 3 cm hosszú friss gyömbér, meghámozva és lereszelve
- 1 közepes fej karfiol, rózsáira szedve
- 2 db nagy burgonya, meghámozva, közepes kockákra vágva
- fél csokor friss koriander, felaprítva
- 1 csomag rétestészta
- tej a tészta tetejének megkenéséhez (vegán verzióban bekenhetjük szója- vagy rizstejjel is)
- só, bors
- 1 csésze víz
|
Elkészítés: |
Egy serpenyőben hevítsünk olajat, adjuk hozzá a kockára vágott burgonyát, és pirítsuk egy percig. Reszeljük bele a gyömbért, majd adjuk hozzá az őrölt köményt, az őrölt koriandert, a garam masalát és a kurkumát. Pirítsuk egy percig, mielőtt hozzáadjuk a karfiolt, valamint a vizet, majd sózzuk, borsozzuk. Keverjük át egy kanállal, vegyük takarékra a gázt, és tegyünk rá fedőt. Főzzük addig, amíg a burgonya és a karfiol megfő. Ha szükséges, még sózzuk, és adjuk hozzá a felaprított koriandert.
Egy réteg rétestésztát kenjünk át olajjal, majd tegyük a tetejére a következő réteg tésztát mindaddig, amíg három-négy réteget kapunk. Töltsük meg a filo tésztát a burgonyás-karfiolos keverékkel, majd tekerjük fel úgy, hogy a hajtogatás vége lefelé álljon. Kenjük meg a tetejét tejjel, majd süssük 180 °C-os sütőben addig, amíg aranybarna lesz. Díszítsük garam masalával, tálalhatjuk karamellizált hagymás joghurtszósszal.
Videónkban megnézheted, hogyan készítsd el!
|
Tudtad? |
A garam masala szóból a garam csípőset, a masala pedig keveréket jelent. A garam szó inkább a fűszerek intenzitására utal, nem pedig a valódi kapszaicin-tartalomra, nem annyira csípős, mint a chili. Egy igazi indiai szakács mindig maga készíti el a saját keverékét. Összetevői általában: fekete- és fehérbors, szegfűszeg, fekete kömény, köménymag, fahéj, fekete, barna és zöld kardamom, szerecsendió, csillagánizs, malabarlevelek. Az alapkeverék kiegészülhet még fokhagymával, szezámmaggal, vöröshagymával. Minden régiónak megvan a saját verziója Indiában. Zöldséges ételeket, húsokat, mártásokat fűszerezhetünk vele.
|
Az Origo Borbár ajánlata: Polgár Pince Pannon Borrégió Rosé 2009 |
Vegetariánus ízkavalkád, melyben az intenzív fűszerességet a joghurtszósz hivatott lekerekíteni. Két utat választhatunk: vagy egy jól harmonizáló, az ételt kiegészítő borral fogyasztjuk a vacsorát, ez esetben a fehérek irányába keresgélnék, és egy félédes fűszeres tramini - gewürtztraminer - lenne a választás, vagy egy friss, üde, visszafogott aromákat mutató, játékos savassággal rendelkező bor lehet kellemes kiegészítője ennek a fogásnak, esetleg némi szénsavassággal.
Egy rosét választottam végül, ami kellemes savasságával, visszafogott gyümölcsösségével minden falat után frissítőként szolgálhat, lazítva az étel szerkezetét. A Polgár Pince 2009-es roséja egy igazi üde, málnás, ribiszkés jegyeket mutató, üde savakkal rendelkező bor, ami szépen harmonizál ezzel az étellel.
|
Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is! |
- KOMMENTJEIM
- VIDEÓIM
- RECEPTJEIM
- Napi
- Heti
- Havi
- 30
- 20
- 10
- Videó
- Kommentek
- Fórum hozzászólások
- 60
- 50
- 40
- Legfrissebb
- Legnépszerűbb
- LEGFRISSEBB TOPIK
- LEGFORRÓBB TOPIK

